Belföld

Hajléktalanok igazoltatása – Egyezséget kötött a rendőrség, nincs több “zaklatás”

A rendőrség szerint egyébként rendben volt az igazoltatási gyakorlatuk.

Egyezséget kötött a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Magyar Helsinki Bizottság. A rendőrség csütörtöki közleményében azt írja,  az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt a Magyar Helsinki Bizottság, mint közérdekű igényérvényesítésre jogosult társadalmi szervezet kezdeményezett eljárást a BRFK ellen azt kifogásolva, hogy a budapesti igazoltatási gyakorlat aránytalan mértékben érint hajléktalan és más, rossz szociális helyzetben lévő embereket.

A rendőrség ugyan ezzel nem értett egyet és az egyeztetéseken azt hangsúlyozta, csak az arányos és szakszerű rendőri intézkedéseket tartja elfogadhatónak. Ugyanakkor – ahogy ők fogalmaznak –  “fontosnak tartotta és tartja, hogy fel se merülhessen az a kifogás, hogy stigmákat alkalmaz, és az igazoltatások aránytalanul érintik a hajléktalan vagy más, rossz szociális helyzetben lévő embereket, ezért kész volt egy olyan egyezség megkötésére, amelyben vállaltan elősegítik ezen elkötelezettség megerősítését”.

A dokumentumban a BRFK hangsúlyozza, hogy a rendőri vezetés a rendőri állománytól arányos és szakszerű intézkedést vár el, amellyel nem egyeztethető össze a zaklató igazoltatás. A felek arról is megállapodtak, milyen lépésekkel lehet javítani a helyzeten – olvasható a Magyar Helsinki Bizottság oldalán.

Budapest rendőrfőkapitánya körlevelet bocsát ki a rossz szociális helyzetű emberek célhoz kötött igazoltatásáról, amely egyebek mellett felhívja rá a figyelmet, hogy ételosztáskor, valamint egyéb szociális- és egészségügyi szolgáltatások igénybevételekor a rossz szociális helyzetű személyekkel szemben foganatosított „általános” igazoltatás különösen sérelmes az egyenlő bánásmód szempontjából. Igazoltatásnak az ilyen helyzetekben csak nyomatékosan indokolt, konkrét okból lehet helye.

A Helsinki Bizottság olyan adatbázis összeállítását kezdeményezi az Országos Rendőr-főkapitányságnál, amely alapján elemezhetővé válik, hogy az „általánosnak” nevezett igazoltatások alanyai között milyen a hajléktalan személyek aránya, és hogy a velük szembeni igazoltatások eredményesebbek vagy kevésbé hatékonyak, mint mások esetében. A BRFK a kutatást támogatja, az ahhoz szükséges szakmai segítséget megadja.

A BRFK szintén támogatja, hogy a hajléktalansággal kapcsolatos érzékenyítés megjelenjen a rendőrök képzésében és továbbképzésében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik