Belföld

Kéz a kézben az MSZP és a KDNP

semjén zsolt (semjén zsolt)
semjén zsolt (semjén zsolt)

A vasárnapi zárva tartás összehozta a szocialistákat és a kormányoldali törpepártot, Szanyi Tibornak hálálkodik a KDNP.

A szocialisták fenegyereke, jelenleg EP-képviselő korábban arról beszélt, hogy „a szabad vasárnap egy baloldali vívmány, és ezt keresztény logika mentén kisajátították, miközben a keresztény logika piszkosul nem tartalmazza a vasárnapot mint pihenőnapot, hiszen az biblikus értelmében a szombat”.

A kereszténydemokratáknak sem kellett több, azonnal közleményt adtak ki, amiben azt írják, hogy „Örömmel tapasztaljuk, hogy immár az MSZP-ből is elismerik, hogy a szabad vasárnap baloldali vívmány, ezzel a riogatás és a hangulatkeltés helyett remélhetőleg a későbbiekben a vasárnapi munkavégzés tilalmának létjogosultságát nem kérdőjelezik meg többé”.

A KDNP szerint a boltzár remek ötlet volt, szerintük a bevezetés után rögtön kiderült: egyáltalán nem okozott olyan problémákat ez a (mint megjegyezték: sok európai ország gyakorlatához igazodó) szabályozás. Hiába való volt tehát szerintük, hogy előzőleg sokan rémképeket vizionáltak, negatív hangulatot gerjesztve.

Zugló ugyanakkor beintett a vasárnapi zárva tartásnak, a képviselő-testület április 23-ai ülésén úgy határozott, hogy a zuglói piac nemcsak pénteken és szombaton, hanem vasárnap is működhet a jövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik