Belföld

Itt járt ötvenárnyalatos Владимир Владимирович Путин

Orbán és Putyin elégedett, tiszteletkörök letudva, lehívhatjuk a beragadt gázkontingens, a paksi hitel felől legyünk csak nyugodtak, s a felek remélik, mihamarabb vége szakad az ukrajnai őrületnek. Napközben jutott nyolc perc a Hősök terére, fél óra a sírkertre, két óra négyszemközti tárgyalásra, s valamennyi idő ablakbelehelő Áder Jánosra is. Élőzünk harapós nővel meg pucérral, mémmel és Bayer Zsolttal. Vodka a vége, böjt jön.

22.22 Putyin elment, holnap jön a böjt

Hamvazószerdáig van még kilencvennyolc perc, aztán kezdődik a negyvennapos böjt.

Putyin bögre, ukrán vodka.

Koccintsunk, szunyáljunk.

 

22.18 Egy tipp

Szembejött az imént.

22.14 A lengyelek nem örülnek Orbán oroszbarátságának, kormányfőnk repül Varsóba

Már csütörtökön. A terv szerint miniszterelnökünk Ewa Kopacz kormányfővel is találkozik. Ugyanis „roppant időszerű, hogy magas szinten magyarázzuk el: az Oroszországgal megerősített gazdasági együttműködés nem jelenti azt, hogy kihátrálunk Ukrajna európai integrációjának támogatásából”. Erről Németh Zsolt külügyi bizottsági elnök beszélt az indexnek a Lengyelországban tartott 8. Európa–Ukrajna Konferencia után.

 

22.07 Emlékkönyv

Itt egy fotó, MTI.

Úgy tudni, Putyin tán már megérkezett a reptérre.

 

22.01 Fújjunk egyet

Borovitz kolléga közös cikkbe gyűjtötte a legmenőbb öt orosz vírusvideót – itt.

Egyet ideillesztünk.

 

21.34 Tomi riporter alighanem mellényúlt

 

21.21 Belehelte


Fotó: MTI / Illyés Tibor
 

20.51 Putyin alighanem túllépte a sebességhatárt

Ötvennel tutira nem ért volna fel ilyen gyorsan köztársasági elnökünkhöz. Zöldhullám.

Áder három órát dekkolt azért, hogy most pacsizhasson egyet a Sándor-palota előtt.

 

20.34 Orbán: Putyin nekem mindig tartotta a szavát

“Ne áruljunk zsákbamacskát, léteznek olyan gondolatok Európában, melyek úgy vélik, Oroszország nélkül is működhet Európa gázellátása… ki akarják rekeszteni Oroszországot a magyar piacról… aki azt gondolja Európában lehet energiabiztonságot létrehozni Oroszország nélkül, az illúziót táplál… Van Magyarországnak javaslata a megoldásra: Görögországon, Makedónián és hazánkon keresztül lehetne orosz gázt hozni Európába..”

Gesztus a végére: “Amiben mostanáig Putyin elnök úrral megállapodtam, azt Oroszország maradéktalanul betartotta.”

 

20.31 Putyin: Mi nem lemondtunk a Déli Áramlatról…

…hanem “nem engedték, nem kaptuk meg a lehetőséget, hogy megvalósítsuk”.


Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Most, hogy az eredeti terv kútba esett, keresik az alternatívát, amiben, így Putyin, Törokország lehet Moszkva segítségére – vagyis a törökökön keresztül jöhet orosz gáz Európába.

 

20.26 Orbán optimistább lett

Orbán: “Azt kértem Putyin elnök úrtól, tegyen meg mindent a béke érdekében és a magam részéről optimistább vagyok, mint voltam.”

 

20.26 Mi van, ha az USA fegyvert küld Ukrajnának?

A Bloomberg kérdezi a harmadikat, szintén az ukrán konfliktusról: hogyan reagálna Oroszország, ha az USA fegyvert juttatna Ukrajnának?

Putyin: “A mi adataink szerint a fegyvert már szállíttja Amerika, és ebben nincs semmi rendkívüli… De bárki is szállít, az eredmény nem változik… A szeparatisták nagyon motiváltak abban, hogy megvédjék a családjaikat.” Putyin szerint “biztosítani kell a szeparatisták”, értsd, az Ukrajnában élő, elszakadáspárti oroszok jogait. Hogy ez elszakadást jelent vagy autonómiát, na, ez nagy kérdés, tesszük hozzá mi.

A legkeményebb mondat: “Veszteni rossz, de az élet megy tovább, nem szabad itt leragadnunk.”

 

20.19 Minszk a második kérdés

Putyin az ukrajnai harcok csendesedéséről számol be. Derűlátó, de “egy bizonyos ideig lesznek még összeütközések… arra számítok, hogy az ukrán felelős személyek nem fogják meggátolni az ukrán hadsereget abban, hogy letegyék a fegyvert…. remélem, ők is értékelni fogják az emberéletet… És arra is számítok, hogy a szeparatisták képviselői nem fognak gátat szabni annak”, hogy ezek az emberek szabadon távozzanak.

 

20.14 Gáz az első kérdés, megkönnyebbülés a vége. Meg rezsicsökkentés

Az MTV kérdezhet először, naná: van új fejlemény a gázszerződésről?

Orbán arról beszél, ismét, hogy az 1996-ban kötött, egy bizonyos keretről szóló államközi szerződésen belül “a jó kapcsolatnak köszönhetően… a föl nem használt mennyiséget Magyarország fölhasználhatja… ez nagy megkönnyebbülés számunkra”. Értsd: a szerződés szerint kifizettethették volna velünk akkor is, ha 2015-ig nem hívjuk le a kontingenst. De jó fejek voltak.

A magyar miniszterelnök belekeveri a varázsszót is mondandójába: rezsicsökkentés! Ami az orosz gáz nélkül nem jöhetett volna létre.

 

20.12  Putyin: Hitelt adunk harminc évre

Putyin természetesen hálás a meghívásért. Azt mondja “nagyon konstruktívan megvitattuk a kérdéseket… terveket irányoztunk előre a jövőre”.

Úgy látja, van lehetőség a gazdasági együttműködés javítására – “a kkv-któl a csúcstechnológiáig”. Paks is téma volt, ezt mondja, sorolja az ismert számokat, beszél a harminc évre nyújtott orosz hitelről, az így létrejövő tízezer új munkahelyről.

“Büszkék vagyunk arra, hogy megbízható gázszállítói vagyunk Magyarországnak” – így Putyin. Szót ejt a Nyugat-Szibériában olaj után kutató MOL-ról, segítséget ígér a magyar multinak.

Üdvözli a közös mezőgazdasági vállalatokat és egészségügyi beruházásokat, az orosz piacon működő magyar kereskedőházakat, az oktatási együttműködést, a kazanyi konzulátusnyitást.

Köszöni, hogy koszorúzhatott a hősi halottaknál, és meghívja Orbánt május kilencedikére Moszkvába, a győzelem napi ünnepségre.

 

20.02 Orbán: Irány Eurázsia

Orbán köszöni a látogatást, nagy megtiszteltetésnek tartja. Azt mondja, remek megállapodásokat kötöttünk, hiszen a magyaroknak szüksége van Oroszországra, fontos, hogy “biztosan, ésszerűen, jó áron jussunk orosz gázhoz”.

Az államközi kapcsolatok, így a magyar miniszterelnök, a “két nép kölcsönös tiszteletén nyugszik”. Orbán meggyőződése, hogy mielőbb rendezni kell az EU és Oroszország közötti viszonyt, “Oroszország kirekesztése Európából nem ésszerű dolog… tárgyalni, tárgyalni és tárgyalni kell”.

Az alap a minszki tűzszünet, meg majd az eurázsiai gazdasági együttmüködés, “e körül lehet létrehozni az európai egységet”.

Érintették “Ukrajna kérdését”. Orbán békét akar, “van kettőszázezer érvünk amellett, hogy Ukrajnában béke legyen”. (Mármint kétszázezer kárpátaljai magyar.)

Szó volt az idén lejáró gázszerződésről: a lényeg, hogy az eddig még “le nem hívott gáz” felhasználható.

Egy rejtélyes mondat: “Meggyőződésem, hogy a béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének békés módja.”

 

19.56 Atom a vége

Végül, ötödször, atomenergiai ügyekről.

 

19.53 Megint jönnek, írogatnak

…egyet megint Szijjártó és kollégája a kazanyi konzulátus megnyitásáról – na, ezt már aláírták délután, most csak jegyzéket cserélnek. Egyet Balog emberi miniszter a felsőoktatási együttműködésről. Még egyet megint Balog egészségügyi együttműködésről.

 

19.51 Jöttek aláírni, sajtót tájékoztatni

Először is öt megállapodást írnak alá: egyet Szijjártó és kollégája a régiók közti megállapodásról…

 

19.44 Itt a hivatalos is

De beszédesek ezek az arcok.

 

19.42 Nekünk már megvan a kézfogás!

Vagy ez nem az? Vagy nem csak az? Vagy mi van?

 

19.32 Tünti

 

19.29 Irodalmi idézetek nagy oroszoktól Orbánnak, Putyinnak

Gimnázium alatt kevés figyelmet szenteltem az oroszoknak, a kötelezőn túli félelmetesen jó könyvek később kerültek a kezembe, de talán éppen ezért, mert nem muszájból ismerkedtem velük, örök szerelem lett. Fjodor Mihaljovics Dosztojekvszkij rabolta el először a szívem, pontosabban a Karamazov-testvérek. A trilógia, amit még a mozgólépcsőn is olvastam, annyira nehéz volt letenni. Ezt a hatást A félkegyelművel csak fokozta, ezért is elsőként ebből idéznék. „Nekem állandóan úgy rémlik, hogy a világon sokkal több a tolvaj, mint a nem tolvaj, és hogy nincs olyan becsületes ember, aki legalább életében egyszer ne lopott volna valamit.”

Szubjektív cikkünk itt.

 

19.06 Putyin valójában Szalacsi Sándor

Ezt cikkel, galériával bizonyítják riportereink, itt.

Minden oroszok cárjának népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint az a bődületes mennyiségű ajándéktárgy, amelyen Ővlagyimirsége szerepel. Az orosz bolhapiacokon alig találni olyan standot, amely nem kínál putyinos szuvenyíreket, és itt nem feltétlenül csak bögrére és a klasszikus orosz szétszedhető, nagyobb-fabábúban-kisebb-fabábú-abban-még-kisebb-fabábú logikára épülő matrjoskára kell gondolni.

.

 

18.49 Vajon mit érez Putyin, amikor vezetni lát egy meleget?

És amikor Trockij egy biszexuális mexikói nővel szeretkezik? Felültünk a Putyin-vizit hajtotta magyar webhajtányra mi is, és megnéztük, vajon milyen témák hozzák ki a sodrából a sztoikus nyugalmú államelnököt.

Mozisaink ezen elmélkednek. Itt.

 

18.41 Megeshet, hogy annyira megtetszenek a magyar kormánynak az új paksi blokkok…

…hogy még többet rendel belőlük. Ezt a Putyint Budapestre kísérő Roszatom-vezér, Szergej Kirijenko jelentette ki.

Szintén tőle tudni, hogy “ütemterv szerint halad a paksi atomerőmű két új blokkjának építése”.

A vállalatvezető úgy fogalmazott, hogy az új reaktorok a legkorszerűbb „posztfukusimai” típusú technológiával készülnek, száz évre szól az üzemeltetési garancia.

 

18.39 Kenny odavan, blueboxos brigádunk a Comedy Centralban dolgozó kollégák előtt tisztele

 

 

18.37 Zúztak

Havasi Bertalan az imént arról tájékoztatta az MTI-t, hogy befejeződött, közel két órán keresztül tartott a négyszemközti tárgyalás. “A magyar és az orosz delegáció tagjai ezt követően munkavacsorán vesznek részt, majd várhatóan fél nyolc után sajtótájékoztatót tart Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin.”

 

18.29 Zúzunk?

Reggel azzal kezdtük, hogy “ma keletrő fúj a szél”. Erre kaptunk egy emailt, ezzel a szöveggel: “Tisztelt Szerkesztőség, a hódmezővásárhelyi T-34 zenekar lemezén már, már egy éve fúj a keleti szél. :)”

Hát lehet ennek ellenállni?

Orbán és Putyin zárt ajtók mögött zúz, mi meg idekint.

 

18.04 Szállás

http://kepeslajoska.tumblr.com/post/111287193455/engedd-meg-hogy-bemutassam-a-magyar-szuperment

 

17.59 A Most Mi átnevezte az orosz nagykövetség utcáját

 

16.41 Ezt mondta Bell az ukrajnai ügyvivőnek

Ahogy 16.09-es posztunkban olvashatták, az amerikai nagykövet épp most ad ebédet az Ukrán Nagykövetség ügyvivőjének. Az imént kijött Bell beszédének szövege is. Bővebben itt olvashatnak róla, a lényeg alább.

Most a cselekedetek fognak számítani! Oroszország és a szeparatisták elkötelezettségét nem a szavaik, hanem a tetteik alapján fogjuk megítélni. Üdvözöljük az ukrán kormány és az IMF közötti megegyezés hírét is, melynek értelmében az IMF 17,5 milliárd dollár értékű pénzügyi segítséget nyújt az ukrán gazdasági reformok támogatására. E megállapodás lehetővé teszi, hogy Ukrajna folytathassa a reformok végrehajtását, s így szilárdabb és virágzóbb, demokratikus jövőt építhessen az ukrán népnek.

Mint Önök is jól tudják, Putyin elnök ma Budapesten van. E napot nem is tölthetnénk jobban, mint hogy az Ukrajna szuverenitásáról és jövőjéről táplált reményeinkre összpontosítsunk, s barátaink és szövetségeseink körében megosszuk őket Önnel, Yunger úr.

 

16.36 Lázban a város

Limóvideo.

 

16.26 Ezért kellünk

Putyin a gépen ült, amikor Budapesten az új orosz katonai doktrínáról rendeztek szakértői beszélgetést. Makk László, az Országgyűlés Hivatala külügyi igazgatóságának biztonságpolitikai titkárságvezetője szerint Oroszország stratégiai céljait három dolog motiválja: ütközőzóna Oroszország körül, a NATO aláaknázása és az Európai Unió szétzilálása.

Mi melyikhez kellünk?

 

16.19 Ő a pucér

Egy huszonhat éves francia nőt vittek el a rendőrök Markó utca és a Balassi utca kereszteződéséből. A fiatalt szabálysértés elkövetése miatt állították elő fél négykor – ezt közli az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata. Az ok: “A nő nem tett eleget a rendőri felszólításnak.”

Hagyjuk az ízléstelen poénkodást, jó?!

 

16.09 Az USA budapesti nagykövete odavert Putyinnak

 

15.51 Hip-hop lezavarta a koszorúzást

Már a limóban ül, indul a Fiumei útra.

Nettó nyolc putyini perc jutott a Hősök terére.

 

15.49 A Jatt

A fotó még a reptéren készült, az elnök viszont ezekben a másodpercekben megérkezett a Hősök terére.

 

15.37 Pucér nők fogadták volna Putyint

De nem hagyták nekik a magyar rendőrök. Természetesen Ukrajna mellett, az orosz elnök ellen tüntető Femen-aktivisták voltak a tettesek; páran a Hősök terénél, mások a Parlamentnél demonstráltak, amíg tehették.

 

15.36 Lehet, hogy nem is ma jön?

Jól tudtuk egyáltalán, hogy melyik nap érkezik az orosz elnök?

Riporterünk az Andrássy úton áll lesben.

 

15.33 Kukucsok a Fiumei útról

 

15.21 Kukucs a timpanonról

 

15.14 Putyin limuzinja már valahol a városban

Míg beér a Hősök terére, íme egy friss Deutsch.

 

 

15.09 Puytin (egyik) gépe

A Hősök teréről.


Fotó: Berecz Valter
 

14.53 Valami lesz

A díszszázad felsorakozott. Reméljük, jobban sikerül a buli, mint a minap Egyiptomban.

 

13.49 A TEK már a helyszínen

Az MTI fotóján a Terrorelhárítási Központ gépfegyveres tagja a Liszt Ferenc-repülőtéren.

Les? Cigi? Vagy csak kíváncsi, mi van a tűzoltóautó tetején?

 

13.34 Szavazzunk!

 

 

13.26 És vajon melyikük jön?

Az egyik ő, a másik nem.

Honnan tudjuk? Itt találni leleplező cikkünket.

 

13.17 Tűkön ül a szerkesztőség

Van, aki a harmadik kávéján van túl, van, aki pisilni nem mer kimenni. Hol van már?!

13.08 Állítólag ez az

Nagyon pici.

 

 

13.04 Ha tizennyolc perce már Zugló fölött volt, akkor itt kell legyen Ferihegyen

Ha csak rollerre nem váltott.

 

13.01 Nem is a gázért jött?

 

 

12.53 Riporterünk Putyin sarkában liheg

 

12.49 Ez hozta őt

Ilyushin IL96-300

 

12.46 Már Zugló fölött Putyin!

Radar követi. Hamarabb ideért, mint mondták.

 

12.36 Így jár, aki szembeszegül

Tíz év börtönt kért ma az ügyész a Putyin orosz elnök legkíméletlenebb politikai ellenfelének tartott, jogász végzettségű Alekszej Navalnijra, kit az első fok decemberben csalás és pénzmosás vádjával három és fél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt. Az akkori ítélet ellen több ezren tiltakoztak Moszkvában, az Egyesült Államok külügyminisztériuma pedig aggasztónak nevezte azt.

Navalnij ellen az volt a vád, hogy fivérével 4,4 millió rubel (20,2 millió forint) kárt okozott az Yves Rocher cég oroszországi leányvállalatának. A tavalyi elmarasztaló ítélet annak ellenére született, hogy a francia kozmetikai vállalat pénzügyi igazgatója leszögezte, cége “semmilyen kárt” nem szenvedett a Navalnij fivérek szállító cégével folytatott együttműködés során.

 

12.19 Hiperszemle

Európában minden orosz gyanús, ha nem herceg.

(Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó)

 

12.18 Putyin ellen felvonuló magyar hazafiakról ír az oroszországi zsidó lap

Az orosznyelvű Jewish Times a Putyin-ellenes tiltakozásokról ír. A független zsidó portál szerint a megmozdulásokban kétezer „magyar hazafi” vett részt, “akik még jól emlékeznek 1956-ra, amikor a szovjet csapatok bevonultak, hogy leverjék a forradalmat”.

A lap szerint Orbán Viktor és kormánya „sajnálatos módon” az egyik leginkább Putyin-párti vezetés az Európai Unióban.

 

12.06 Kommerszant: Orbánnak döntenie kell

A Kommerszant a különutas magyar politikáról ír. Az 1990 óta létező, objektívnak tartott napilap szerint az EU-tagok között Magyarország egyedi helyzetben van, hiszen Orbán Viktor többször is kritizálta az Oroszország elleni szankciókat (bár Magyarország sosem élt vétójogával), és a Moszkvával kötendő energiaipari megállapodásokra vonatkozó terveket sem ellenezte.

A Kommerszant Budapestről tudósító újságírója említi, hogy mióta Orbán Viktor meghirdette a keleti nyitás politikáját, javult a két ország viszonya; így várhatóan Putyint legalább akkora szeretettel látják most Magyarországon, mint Szerbiában, ahol októberben járt az orosz elnök.

A cikk említi Orbán euroszkeptikus megjegyzéseit és az illiberális államra vonatkozó elképzeléseit is. Szóba kerül az ellenzék véleménye is, amely szerint most, a gázszállítási szerződés lejártakor lenne célszerű az orosz energetikai függéstől megszabadulni, ám Orbán Viktor szerint épp az orosz gáz biztosíthatja a függetlenséget, lévén, hogy „rugalmas szerződést” készülnek aláírni Moszkvával.

A tudósító kiemeli: Orbán eddig talán eredményesen tudott balanszírozni, ügyesen hozta ki a maximumot hazája uniós és NATO-tagságából, úgy, hogy közben az oroszokkal sem romlott meg a viszonya, ám – elsősorban az ukrán válság miatt – hosszú távon döntenie kell Európa és Oroszország között.

 

11.52 Ma mit csiripel majd Deutsch Tamás?

Mert tizenegy hónapja ezt bírta:


11.46 De nem most

http://lazacz.tumblr.com/post/111267079175/oromteli-nap-a-mai-buksi-uj-gazdara-lelt

 

11.42 Mindjárt abbahagyjuk

http://repavalleszurtnyul.tumblr.com/post/111267994228

 

11.33 Bayer a gyurcsányságról – nem tudunk elszakadni tőle

Alább idéztük a publicista mai, Putyint köszöntő írását. Most itt egy 2007-es dolgozata; akkoriban a Magyar Nemzetnek írt a gyurcsányság lélektanáról.

“Oroszoknak lefeküdni energiaügyben, Putyintól ájultan elalélni és félni: gyurcsányság. Utóbb Nyugaton az egészet letagadni, s azt mondani, amit a Nyugat akar hallani (mindezt persze szemrebbenés nélkül): gyurcsányság. (…) Minden reggel szűkölve, vonyítva ébredni, hogy talán egyszer megbukok, és elveszik tőlem kedvenc játékszeremet, az országot: gyurcsányság. Hisztérikusan nekirontani minden pillanatban politikai ellenfeleimnek: gyurcsányság. A politikát gyűlöletté, bozótharccá gyalázni: gyurcsányság. Erre büszkének lenni: gyurcsányság. Végül pedig: szekundálni és nyalni ennek a kártékony, beteg embernek: az is gyurcsányság. Ezt szétválogathatja magának ez a nem tudom, honnan szalajtott magyar értelmiség. (Tisztelet a kivételnek.)”

 

11.17 Gyújt, lő, akaszt

Putyin a Family guy-ban.

 

 

11.08 Riporterünk Putyin nyomában 1.

Nem jutottunk be a városba! Mert el sem indultunk.

Üdv a budakeszi vadasparkból.

 

10.59 Na, ez ki mondta? Orbán vagy Putyin?

Van kedvük tippelni?

“A politikus nem nevezte válságnak a hazai valuta esését, amely mögött szerinte külföldi támadás áll. Azt mondta, elsősorban külső tényezők idézték elő azt a helyzetet, amelybe jelenleg került hazája gazdasága. Miközben a világ a berlini fal leomlásának évfordulóját ünnepli, folytatódik az elválasztó vonalak kiépítése, ami jelenleg a nemzetközi viszonyok legnagyobb problémája.”

Itt a megoldás.

 

10.47 A „gyengébb” kormányok Oroszország célkeresztjében

A Washington Post szerint Oroszország Európa stratégiailag fontos térségeiben található szövetségeseket próbál elhódítani a nyugattól; Moszkva keresi a kapcsolatot az új görög kormánnyal, Ciprussal, és erre utal az orosz vezető keddi, budapesti látogatása is. Ami egyébként azért is érdekes, mert épp olyan pillanatban hívták meg Putyint, amikor Európa igyekszik izolálni az orosz elnököt. A WP szerint Magyarország próbálja úgy beállítani, hogy Moszkvával kizárólag üzleti partnerségre törekszik, de Oroszország európai hatalmi törekvéseiben nehéz egymástól elválasztani a gazdasági és a politikai érdekeket.

Az orosz Gazeta.ru is ráakadt a Washington Post cikkére, s azt emeli ki belőle, hogy Oroszország a „gyengébb kormányokat” megcélozva próbálja Európa egységét megtörni, így jön a képbe az energetikai szempontból függő helyzetben levő, régóta Kelet és Nyugat között lavírozó Magyarország.

 

10.38 Putyin a világ leggazdagabb embere? Vagyona úgy 200 milliárd dollár

Ennek egy részét ingatlanokban tartja. Gazdaságis kollégánkkolumna hosszan sorolja a putyini érdekeltségeket, itt.

Idézi a brit Telegraph-ot, mely szerint Putyinnak csak Olaszországban 30 millió eurós (9,2 milliárd forintos) ingatlanvagyona van. Többek között ötcsillagos szállodák, kastélyok, nyaralók; van egy luxusvillája Róma északi részén, Tarquiniában, egy apartmanja és három villája Szardínia szigetén, és egy négycsillagos hotelje az olasz fővárosban.

Utóbbiból, a Berg Luxury Hotelből ilyen a kilátás.

 

 

10.21 Putyin nem bízik sem Orbánban, sem Magyarországban

Erre jutott elemzőnk, Feledy Botond.

A teljes dolgozat itt.

A szemelvény alább.

Külön nehéz lehetett Orbán Viktor politikai helyezete, amikor annak a konzervatív oldalnak kellett az oroszbarátságot eladni, mely bő egy évtizedig részben éppen az antikommunista érzelmek miatt pártolt hozzá. Ha Vlagyimir Putyin helyében lennénk, vajon mennyire bíznánk meg egy olyan vezetőben, aki oroszellenes beszédével indította politikai karrierjét, és 2009-ig ki is tartott emellett? Valóban lenne esély bizalomra?

Magyarországnak három nemzeti ünnepe van, és mindhárom során éppen azt ünnepli, hogy az oroszoktól, a kelettől megszabadul(ni) próbált. Október huszonharmadikát nem kell magyarázni, március tizenötödikén az osztrákok elleni szabadságharcot éppen egy orosz cári intervenció döntötte romba; míg augsztus huszadikán azt ünnepeljük, hogy a római kereszténységhez csatlakoztunk, és nem a bizánci-keleti egyházhoz. Azért a történelemnek is van súlya.

 

10.03 Kettőkor száll le Ferihegyen

Vlagyimir Putyin a Liszt Ferencről a Hősök terére autózik koszorúzni, háromkor már a Fiumei úti temető szovjet katonai parcellájánál teszi ugyanezt, kizárólag az orosz sajtó képviselői előtt.

Eztán következik találkozója Orbán Viktorral, ami nem lesz hoszú, ugyanis a program szerint 16:45-kor már egyezményt ír alá a Parlamentben a magyar miniszterelnökkel. Közös sajttájuk délután ötkor indul.

Este fél hétkor már Áder János köztársasági elnök vendége a Sándor-palotában, ennek nyilvános része a Szent György téri ünnepélyes fogadás lesz.

 

9.42 Tizenhét éve tudni a mai Putyin-látogatásról?

Umberto Eco, az európai irodalom filozófus-mókamestere már 1998-ban tudta, hogy 2015-ben le kell hegesztenünk a csatornafedelet. Poszt ittben írtuk meg.

Rövidebben:

„Minél nagyobb felelősséggel viseltetik valaki a világ iránt, annál valószínűbb, hogy semmit sem tud róla. Annál nagyobb a távolság közte és azok között, akikért felelős. Minél több valakinek a felelőssége, minél nagyobb az ellene irányuló merényletek esélye, annál valószínűbb, hogy testőrök veszik körül és golyóálló autóba, helikopterbe, magánrepülőbe tuszkolják őket, hogy erődítményben laknak, és a nyílt tengerre járnak nyaralni. Tehát minél inkább eltávolodik népétől egy népvezér, annál inkább óvni kell. Népétől, népe pénzén. Mindezt tekinthetjük a demokrácia 22-es csapdájának is. Ez tipikusan olyan szituáció, amelyből nem lehet győztesen kikerülni. Valójában nincs arra épeszű magyarázat, miért véd a köz valakit, aki nem a közt védi. Egy demokratikus vezetőnek nincs miért félnie a néptől egy normális országban. Ha védeni kell, az nem normális ország, annak vezetésére meg normális ember nem vállalkozik, ha csak az nem vonzó számára, hogy a 22-es csapdája szerint joga van minden olyat megtenni, amiben nem lehet megakadályozni. Ráadásul tudjuk, hogy a 22-es csapdája, mint szabály, nincs is, így harcolni sem lehet ellene.”

Logikus, nem?

 

9.33 Harapnak az orosz nők! – Bayer csókja termékenyíti a magyar publicisztikát

Ma is olyat írt a hírlapi megmondóember, hogy két posztittesünk is ihletet merített belőle. Jászberényi kolléga dolgozatát épp az imént szemléztük, most meg Gerlóczy előtt lengetjük kalapunkat. Putyinnak címzett szösszenete már kint az oldalunkon, itt, jó kis fotóval, e cikkben elégedjenek meg a szöveggel.

Tisztelt Elnök Úr!

Csak megismételni tudnám mindazt a sok szépet és jót, amit Bayer Zsolt írt Önnek, mi nagyon szeretjük Önt és az országát, elsősorban persze Önt, és bízunk Oroszország fényes jövőjében és a sikeres együttműködésünkben, mert mi nagyon szeretjük Önt és az országát, elsősorban Önt, de engedje meg nekem, hogy feltegyek egy kérdést, az elmúlt hetven napot egy szigeten töltöttem, ahol megannyi honfitársával volt alkalmam megismerkedni, és a kezdeti bizalmatlanság után nagyon megkedveltem az orosz embereket, különösen a hölgyeket, azt hittem, hogy a legszebb nők a polinéz szigetvilágban élnek, de tévedtem, a legszebb, legizgalmasabb, legtitokzatosabb és legkifinomultabb hölgyek az Ön országában élnek, ez vitathatatlan, bár az mondjuk nem tetszik, hogy harapnak is, na mindegy, szóval a kérdésem az lenne, kérem, segítsen nekem ebben, hogy ha mi ilyen nagyon szeretjük Önt, mert Ön egy csodálatos ember, akkor ezek az oroszok, az Ön népe, akikkel beszéltem, márpedig igen sokkal beszéltem, szóval ezek miért utálják Önt, mint a szart?

 

9.07 Pucsítunk Putyinnak?

Jászberényi kolléga Isten hozta, elnök úr! címmel köszönti Vlagyimir Vlagyimirovicsot; nem pont úgy, mint Bayer Zsolt a Hírlapban.

A komplett élményért a linkre tessék kattintani, aki megelégszik az esszenciával, alább élvezkedhet.

Szóval itt van ez a kurva kis ország, amely nem szláv. A történelem folyamán eddig háromszor tetszettek nekünk análisan baráti segítséget nyújtani. Bár az elmúlt huszonöt évben a Mackó aludt, mindannyian érezzük, hogy Önnel felébredt, elnök úr, a birodalom visszatér.

Ne vétkeinket nézze, hanem, hogy milyen szépen pucsítunk.

És vegye el, ami tetszik.

8.56 Túrót se tudnak rólunk az oroszok

 

8.28 Vigyázunk Putyinra, hiszen igaza van

Az Andrássyn még a csatornafedeleket is lehegesztették, ki ne ugorjon valaki a kanálisból az épp arra haladó hiperpáncálozott, Budapestre különgéppel szállított elnöki limuzin elibe.

A csúcsjárgány égi útjáról itt írtunk, a lezárásoktról imhol a térkép és a betűtengerbe gyógyított információhalmaz.

 

8.19 Putyinnak igaza van! És még egyszer! És még egyszer!

„Ez az első és a legfontosabb, amit el kell mondanunk. Önnek van igaza majdnem mindenben. Leginkább abban, hogy nem hagyta Oroszországot elveszni… De most önöknek van igazuk, Elnök úr, majdnem mindenben. És legyen biztos benne, hogy nekünk is igazunk van… Ön nem hagyta Oroszországot. Erőssé tette. Orosszá szerette és megtartotta. Ennél többet, nagyobbat nem tehetett volna.”

A Hírlapban Bayer Zsolt írt köszöntő publicisztikát Putyinhoz. Katt ide.


Fotó: AFP

 

8.08 Egyetlen percre vasárnap lett! Putyinnak hála

Van nekünk egy Matiné rovatunk (“méltán ismeretlen”, így fogalmazna doktor Jolsvai), melyben vasárnaponta egy-egy szépirodalmi műből vett részlettel örvendeztetjük meg az arra méltókat. Na, ma extramatinézunk. Tavaly magyarul is megjelent Sztanyiszlav Belkovszkij: Putyin, az ember, aki nem létezett című kötete, abból idézünk címlapunkon, de azért ide, a percről percrébe is jut egy bekezdés.

Extraszinergia!

Putyin egyik erős oldala, melyet sokan nem értékelnek eléggé, hogy Jelcinhez hasonlóan ő is hisz az emberi kötődésben. És nem kizárólag abban, hogy az emberek közötti kapcsolat nem más, mint a kölcsönös érdekek és manipulációk végtelen láncolata. És VVP nemcsak új fiúi szeretetre lelt Moszk­vában, az 1990-es évek második felében, hanem testvéri szeretetre is. A testvére Roman Abramovics lett, ez a par excellence posztszovjet üzletember, a Jelcin-éra krimina­lisztikába illő privatizációjának tipikus terméke. Egyébként 1999 elején Abramovics Jelcin optimális utódjának Nyikolaj Akszjonyenkót tartotta, az akkori közlekedési (vasúti) minisz­tert. De egy idő után átpártolt Putyinhoz. A mágnás abbéli hite, hogy Putyin nem adja fel a sajátjait, Putyin legfelsőbb vezetésben véghezvitt karrierjében jelentős szerepet játszott.

 

7.59 Jótevője: Borosz Jelcin

1999. augusztus 9-én Borisz Jelcin hivatalban lévő elnök, a következő évben esedékes elnökválasztásra utalva Vlagyimir Putyint nevezte meg, mint a „társadalmat konszolidálni képes személyt”, menesztette Szergej Sztyepasin kormányát, és megbízta Putyint a kormányfői teendők ellátásával.

2000–2008 között az Oroszországi Föderáció sorrendben második elnöke, 2008 májusától kormányfője. A 2012. március 4-én megtartott orosz elnökválasztás első fordulójában aratott fölényes győzelme eredményeként a harmadik elnöki ciklusára tért vissza a Kremlbe. A Forbes magazin 2013-as felmérése szerint a világ legbefolyásosabb embere.

 

7.56 Gázból doktorált

Míg mindenki a kávéját szürcsöli, s úgy mered a monitorjára, mintha a napját tervezné, de persze tiszta fejjel minket olvas, na, szóval használjuk ki ezt az áldott pár percet, essünk túl az életrajz maradékán.

Putyin a drezdai kitérő után a szentpétervári polgármesteri hivatal nemzetközi kapcsolatok bizottságának elnöki, majd a városi kormány elnökhelyettesi posztját töltötte be, közben 1992 elején alezredesi rendfokozatban a KGB tartalékos állományába helyezték. 1997-ben közgazdasági doktori címet szerzett, disszertációjának címe: Az ásványi és nyersanyag bázis újratermelésének stratégiai tervezése a kialakított piaci kapcsolatok feltételei között, a Szentpétervár–Leningrádi terület régióban. (Ejtsd: Gáz, olaj.)

1996-ban Moszkvába költözött, az elnöki adminisztráció munkatársa, később vezetőjének első helyettese lett. 1998 nyarán kinevezték a szövetségi biztonsági szolgálat, az FSZB igazgatójának, a következő évben az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsa titkára is ő.

 

7.52 Владимир Владимирович Путин

Vagy ahogy mi írjuk, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952. október 7-én született egy leningrádi (ma Szentpétervárnak mondjuk) munkáscsaládba Vlagyimir Szpiridonovics Putyin (1911–1999) és Marija Ivanovna Selomova (1918–1998) gyermekeként.

1970 és1975 között a Leningrádi Állami Egyetem jogi karán nemzetközi jogot tanult. Az egyetemi évek alatt lépett be a Szovjetunió Kommunista Pártjába és tagja maradt annak 1991. évi betiltásáig. A diploma megszerzése után az Államvédelmi Bizottság, a KGB leningrádi szervezetének munkatársa lett. 1985-ben végezte el a KGB első számú, Vörös Zászló érdemrenddel kitüntetett iskoláját – ez akkoriban J. V. Andropov Intézet névre hallgatott, ma a Külső felderítés akadémiája. Ezt követően öt évig az akkori Német Demokratikus Köztársaságban, Drezdában dolgozott, hivatalosan a Barátság Háza igazgatója volt.

 

7.47 Elvarrjuk

Mármint a sportgimnaszta szálat. A 2004-es olimpiai bajnok, Putyin pártjának, az Egységes Oroszországnak a képviselője, rapid karriert futott be, egyebek mellett egy médiavállalkozás elnöke. A New York Post 2013 elején azt írta róla, hogy novemberben kislányt szült Putyinnak, három évvel korábban pedig egy fiút is.

 

7.42 Óvatosba’ nyomjuk

Az megvan önöknek, hogy a ma hazánkba látogató Putyin elnököt – az orosz sajtó szerint – gyengéd szálak fűzik az egykori ritmikus gimnasztikázóhoz, Alina Kabajevához? Az is megvan, hogy a Moszkovszkij korreszpongyent 2008-ban azt írta, hogy Putyin külföldön titokban el akarta venni szeretőjét? És az megvan, hogy az elnök hevesen cáfolta a hírt, s nem sokkal később a lap megszűnt?

Arra jutottuunk, hogy mi ma csak óvatosba’ nyomjuk ezt a percről percrét.

Jó reggelt!

 

Olvasói sztorik