„Te is tudod, én is tudom, kedves Lajos, hogy nélküled már nem lenne Fidesz. Már 94 óta nem lenne. De amit most művelsz, az gyalázatos.” Ezt írta Simicska Lajosról a Fidesz-alapító azon a szomorú pénteki napon, amikor a magyar közéletbe beírta magát a g@cizés, és el is vitt mindent. Azt is, hogy bárki alaposabban megnézze, mit is jelent ez a mondat, mi is történt 1994-ben? Hogy élte meg a Fidesz azt az évet, amikor Simicska Lajos megmentette.
A párt így emlékezik.
“1994
Székesfehérvárott, a Fidesz márciusi országos kampánynyitó rendezvényén Orbán Viktor pártelnök kijelentette: a párt számára továbbra is vezérelv a polgári középerők összefogása. Olyan kormány mellett érvelt, amely tudja, hogy Magyarországot történelmi hagyományai és nemzeti értékei Európa nyugati feléhez kötik, s amely eltökélten akarja az ország mielőbbi csatlakozását a NATO-hoz és az Európai Unióhoz.
A májusi parlamenti választásokon a Fidesz a listás szavazatok 7,02 százalékát szerezte meg és 20 képviselőt juttatott az Országgyűlésbe. A választásokat követően lemondott a párt teljes vezetősége. A június végén megtartott tisztújító kongresszuson a küldöttek elemezték a választási kudarc okait, amelyet az Ellenzékből ellenzékbe című vitaanyag tartalmazott.
A csaknem kétharmados többséggel újra elnökké választott Orbán Viktor elnöki kortesbeszédében leszögezte: a Fidesz célja, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció által létrejött baloldali blokkal szemben megőrizze Magyarországon a polgári fordulat esélyét. Az új elnökségben is megőrizte posztját Áder János, Deutsch Tamás és Kövér László, bekerült a korábbi választmányi elnök Szájer József, valamint Illés Zoltán, Pokorni Zoltán, Varga Mihály és az elnökségért vívott párharcban alulmaradt Wachsler Tamás. Később a Fidesz-frakció vezetőjévé Szájer Józsefet választották meg.
Ősszel a kormánytöbbség által egyfordulóssá változtatott helyhatósági választásokon a Fidesz az ország számos helyén közösen indult a Magyar Demokrata Fórummal (MDF) és a Kereszténydemokrata Néppárttal (KDNP). Önállóan 284, koalícióban 370 mandátumot szerzett. A Fidesz a városokban 7 helyen – köztük 4 megyeszékhelyen -, három budapesti kerületben és 15 kisebb településen adott polgármestert”.
Fotó: MTI/Beliczay László
Másként élte meg Bayer Zsolt.
21 éve még a Népszabadságba írt. Október 21-én jelent meg az Adalékok a nagy Fidesz-leleplezéshez című cikke.
“Most biztosan nem kéne megszólalni. Mert hát kit érdekel az egész? Kaptak öt százalékot, éppenhogy becsúsztak a parlamentbe… Fidesz? Ugyan kérem!
Azután meg, én igazán jókor váltottam.
Éppen jókor. Botrányok voltak már, de még potenciális esélyes volt a párt, sötét ló, akármi is lehetett volna belőle, így nem érhetett az a vád, hogy a végső bukás után menekültem el. Hja, kérem, fontos a jó ritmusérzék… Arról nem is beszélve, hogy milyen elegánsan tudtam hallgatni. Az »igazi« okokról… Semmi árulás, semmi fecsegés, diszkréció, pókerarc – mindjárt »csókos gyerek« lettem.
Most itt az idő az árulásra: igen, én, az alapító atyák egyike dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot.
Ugyanis nem szerettem őket. Nagyon nem. Dr. Simicska körül egyre több lett a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón. Meg a titok is egyre több lett, s a titkok számának emelkedésével párhuzamosan sűrűsödtek a fontos arcú fószerek, akikkel nem lehetett emberi szavakat váltani nőről, kajáról, piáról.
Na, a Tóth Bélát pedig a Bécsi Kávézóban mutatták be nekem, rizsfelfújtat evett a picim, málnaöntettel, aztán kért egy leveseskanalat, hogy rendesen ki tudja hörpölni a jó szaftját neki – na most, én igazán nem vagyok megjátszós, de ez mégiscsak zsenánt volt kicsinyég…
Hát így.
Ki hitte volna, hogy lassan majd megszeretem őket.”
Adalékok még, ha már totális a médiaháború
Bayer Zsolt – a Fidesz egykori sajtófőnöke – ezzel akkor le is zárta korábbi éveit, és el kell ismerni, azóta is kevesen tudtak így nemet mondani pártjuk vállalhatatlan ügyeire. A Fidesz ’94-ben – sokak szerint – az MDF-fel közös székházügy miatt bukott meg, az ugyanis leleplezte a Fidesz és a kormánypártok titkos kapcsolatait. Ennek pedig előzménye 1993, amikor a debreceni kongresszus után megkezdődik a „fodoristák” kiszorítása. Érdekes még 1993 azért is, mert Rockenbauer Zoltán brutális törekvésnek nevezi, hogy a kormány “megpróbálja saját szócsövévé csúfítani a közszolgálati médiumokat, vitathatatlanul visszatetszést kelt mértékadó külföldi körökben, és csappantja a magyar alkotmányosságba vetett bizalmat”. (Beszélő, 1993. január 9.)
De vissza 1994-hez és Bayer Zsolthoz, aki szintén a Népszabadságban, főmunkatársként, így írt Horthy újratemetéséről június elsején. (Köszönet a Mandinernek, amiért 5 éve visszaidézte.)
Kenderestől Rózsadombig
Rögeszmémmé vált, hogy a most leköszönő koalíció Horthy újratemetésekor vesztett el végképp mindent. Mert ugyan magára haragította a társadalom majd minden szeletét, mert nyelvhasználatában és hatalmi külsőségeiben úgy tett, mintha nem történt volna meg Magyarországon egyfajta társadalmi modernizáció, s mind a mai napig ismeretlen fogalom lenne a társadalmi mobilitás, mert nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy átestünk már egy kívánatos és egészséges szekularizáción, így pedig az autópályák felszentelése nem egyéb közröhejnél – tényleg, ne csináljunk Krisztusból bohócot! -, de ezek “apróságok”. Kenderesen veszett el végképp minden. A kormányzó sírjánál nyilvánult meg az új hatalmi elit azon szándéka, hogy az elmúlt negyven évet zárójelbe téve, Kádár diktatúráját Horthy embertelen és tisztára moshatatlan rendszerével “haladja meg”.
Ezt nem lehetett beadni hajdani hárommillió zsellérnek, cselédnek, s az ő utódaiknak.
Ráadásul a kakastollas csendőrkalaphoz szűrt, gatyát, lajbit öltöttek, “népben-nemzetben” gondolkodtak, vidék- meg kert-Magyarországról beszéltek és megvetették a züllött, a liberális, a gyökértelen városlakókat.
Úgy tűnik, Horthy sírja mellől nehéz üzenni a népnek.
Úgy tűnik, a Puszták Népe gyökértelen, identitás nélküli embereket látott tolongani a sír körül.
A Magyar Demokrata Fórum négy választókörzetben tudott győzni. Az I., II., XI. és XII. kerületben. Egyszerűbben a Várban, a Rózsadombon, a Gellérthegyen és a legelegánsabb budai zöldövezetben.
Ezt lehetetlen nem észrevenni. És nagyon nehéz erről sértés nélkül bármit mondani. De az okokat mindenképpen meg kell vizsgálni. Egy alapos szociológiai felmérés szükségeltetik a négy kerület lakosságáról. Azt hiszem, igen tanulságos lesz. Mint ahogy az is, vajon az “urbánus”, a Nagykörúton belüli” SZDSZ miképpen tudott minden fővárosi kerületben veszíteni, s vidéken nyerni.
Addig is, amíg a felmérések elkészülnek, kimondhatjuk, hogy “kert-Magyarország” odafenn van, a Rózsadombon. Kicsi kert, de legalább szépen művelt.
Hogy is hívták régen? Káderdűlő…
Ha igen, akkor ott lakik a keresztény-nemzeti újpolgárság.
Ennyit egyelőre az MDF társadalmi bázisáról…”
Tíz év múlva
2004, már a Magyar Nemzetnél találja Bayer Zsoltot, aki így ír a hatalom és a pénz kapcsolatáról, meg „Gyurcsányiról”.
“Teszek a milliárdjaidra, Gyurcsány. Mert tudom, magad erejéből, magad tehetségéből neked nem lennének milliárdjaid. Ehhez neked át kellett öltöznöd – ehhez az anyósodnak azt kellett mondania, “nesze Ferike, itt van az első millió (milliárd)”, vágjál bele. Megkaptad az útravalót a lopott pénzből – mi adtuk oda nektek, az éjszakánként csipkét varró nagyanyám, a mindenétől megfosztott nagyapám, az Andrássy út 60. pincéjébe hurcolt másik nagyapám. Amid csak van, mind a miénk, Gyurcsány. Kend a hajadra! De miniszterelnök nem lehetsz ebben az országban, Gyurcsány. Vagy Gyurcsányi? Egyikünknek el kell takarodnia. És most az egyszer nem én fogok eltakarodni, Gyurcsányi! Erre mérget vehetsz.” (Magyar Nemzet, 2004. szeptember 30.)
Bayer a Magyar Nemzetet nagyon szerette, de ő is a piacról él, így négyszeres pénzért újabb tíz év múlva már a Magyar Hírlapban bírálta az “urizáló” fideszeseket.
„Nagyrészt igaza van Pokorni Zoltánnak, csak abban nincs, hogy korábban „elment az urizálás”, de most már nem. Korábban sem „ment el”, legfeljebb nem volt ennyire éles és robbanásveszélyes a helyzet, és ezért kevésbé kellett adni a látszatra. Ezek a „kényelmes” idők elmúltak.(…) Elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan egy majd’ kétszázmilliós ház megvásárlása. Ennél már csak az elfogadhatatlanabb, ahogy az ominózus ház kinéz…
Elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan, ha valaki miniszterként a focicsapatából származó haverjaival tölti fel saját minisztériumát és a diplomáciai testületet. (Ilyenkor kéretik mindig végiggondolni, mi mit tennénk és mondanánk, ha egy szoci miniszterről derülne ki ilyesmi…)”.
Így jutottunk el újra a pénzhez, meg Simicska Lajoshoz, akivel Bayer Zsolt 2002 óta nem beszélt, de – mint lapunknak mondta – most egy széthulló személyiségnek tartja, ami nagyon szomorú és sajnálatos. Szerinte a vállalkozónak nem kellett volna eljutnia erre a pontra.
