Belföld

Így ért véget a Vida utáni hajsza

Összegyűjtöttük a nap és az elmúlt hetek legfontosabb eseményeit a NAV-botrány és az USA-ból kitiltott magyar köztisztviselők kapcsán.

Vida Ildikót már hetek óta kereste a magyar sajtó, hogy megkérdezze, mi az igazság, szerepel-e beutazási tiltólistán. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke a Magyar Nemzetnek adott szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy több kollégájával együtt azok között van, akiknek korlátozták a beutazását az Egyesült Államokba. Vida Ildikó erről az interjú előtt tájékoztatta Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert.

A Magyar Nemzetnek a NAV-elnök elmondta azt is, hogy polgári és büntetőeljárásokat kezdeményez a hivatalt és a személyét ért rágalmakkal kapcsolatban. Továbbá vizsgálati csoportot állít fel, amely “mikroszkóppal” fogja újra átvizsgálni a Magyarországon működő összes számba jöhető céghez kötődő eddigi ügyeket és szálakat.

A 444.hu megkereste a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, hogy vizsgálódnak-e az adóhivatalt érintő korrupciós vádak alapján. Azt a választ kapták, hogy a tervben nem szerepel, soron kívüli ellenőrzésre pedig nem kapott utasítást a Kehi.

 

Nem mond le

Vida Ildikó az eljárást példátlannak, aljas támadásnak nevezte, hozzátéve: semmilyen korrupciós ügynek nem volt és nem részese. Kifejtette: a beutazás korlátozásáról levélben értesítették, amelyben egy amerikai elnöki nyilatkozatra hivatkoztak, melynek egyik passzusa, hogy felfüggeszthetik belépését annak, aki korrupcióban érintett vagy abból hasznot húz. A levélben – amelynek tartalmáról tájékoztatta a magyar kormány egyik illetékesét – sem ügyet, sem tárgyat, sem bizonyítékot nem neveztek meg – tette hozzá. A NAV elnöke az interjúban elmondta: nem foglalkozott a lemondás gondolatával.

Az ellenzéki pártok – az MSZP, az LMP, a Liberálisok, az Együtt-PM, a DK és a Jobbik – is lemondásra szólították fel Vida Ildikót. A NAV-elnök távozását követelő csoport alakult már a Facebookon is, vasárnapra tüntetést szerveznek a hivatal székháza előtt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében azt írta: továbbra is várják a konkrét amerikai információkat a beutazási tilalom ügyében. Kurucz Éva kormányszóvivő sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány hiteles információkat, bizonyítékokat vár az ügyben.

Kinek szólhatott?

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára újságírókkal közölte: azt kérik Vida Ildikótól, nevezze meg, a kormányban kinek jelezte, hogy azok között van, akik ellen beutazási tilalmat rendelt el az Egyesült Államok. Hozza nyilvánosságra azt a levelet, amelyben erről a kormányt tájékoztatta – szorgalmazta a fideszes képviselő. Hangsúlyozta, hogy a kormány nem tudott Vida Ildikó érintettségéről.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy budapesti rendezvényen azt mondta: a NAV elnöke előző nap tájékoztatta őt az ellene elrendelt amerikai beutazási tilalomról. Ez Vida Ildikó ügye – mondta a miniszter, hozzátéve: azt tanácsolta neki, hogy ebben az ügyben nem szabad a nyilvánosságot kerülnie.

A NAV elnökét szerdára az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésére is meghívták. Vida Ildikó azonban nem, csak Varga Árpád elnökhelyettes és kollégái jelentek meg. Varga Árpád a bizottsági ülésről távozva csak annyit közölt: ő nincs rajta az Egyesült Államokból kitiltottak listáján.

Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke beszámolt arról, hogy kezdeményezték: a testület a jövő héten hallgassa meg az Egyesült Államok budapesti ügyvivőjét, André Goodfriendet. Molnár Zsolt (MSZP) bizottsági elnök azt mondta: bár a testület kormánypárti többsége megszavazta, hogy meghívják az amerikai ügyvivőt, nem ért egyet azzal, hogy egy bizottsági határozattal döntsenek erről. Tájékoztatja az amerikai ügyvivőt a meghívásról, és ha élni kíván a lehetőséggel, megjelenik a bizottság előtt – fűzte hozzá.

 

Megrendült közbizalom

Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja az egyik közösségi oldalon azt kezdeményezte, hogy a nemzetbiztonsági bizottság hallgassa meg a kormányfőt és a kormánytagok közül Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, Varga Mihályt, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert és Pintér Sándor belügyminisztert azzal kapcsolatban, hogy – mint fogalmazott – tisztán lássanak, Vida Ildikó kit és mikor tájékoztatott kitiltásáról. Az ügy súlyára tekintettel azt kezdeményezi, hogy a meghallgatásra rendkívüli ülés keretében legkésőbb pénteken sor kerülhessen.

“A költségvetésbe tervezett adóbevételekért felelős NAV vezetése iránt megrendült” közbizalomra hivatkozva Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke, valamint a Tóth Csaba, a gazdasági bizottság szintén MSZP-s alelnöke a két testület rendkívüli, együttes ülésének összehívását kezdeményezte, amelyre Varga Mihályt és Vida Ildikót hívnák meg.

Varga tudta? Nem tudta? Mikor tudta meg?

A nemzetgazdasági miniszter szerint Vida Ildikó nincs azok között, akiknek beutazását megtiltotta az Egyesült Államok. Varga Mihály két hete egy újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: minden, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökének munkavégzésével kapcsolatos információnak el kell jutnia hozzá, ilyen információt pedig ő nem kapott. Egy kérdésre ugyanakkor hozzátette, nem tett fel ezzel kapcsolatban külön kérdést Vida Ildikónak, ahogyan a hivatal többi munkatársát sem kérdezte végig arról, érintett-e esetleg az ügyben. “Ha valakinek van információadási kötelezettsége ebben az ügyben, akkor az az amerikai fél” – mondta akkor Varga Mihály.

Október közepén jött a hír, hogy kitiltottak az Egyesült Államokból, ahogy az amerikai követségen fogalmaztak, kevesebb, mint tíz magyar állampolgárt.Köztük – feltehetően – az adóhatóság elnökét és üzletembereket is. Az amerikai nagykövetség ügyvivője, André Goodfriend pár nappal később pontosított, hogy hat ember érintett a kitiltási botrányba és közhivatalnokokról van szó

Minden részlet az amerikai kitiltási botrányról ITT.

Olvasói sztorik