Belföld

Kormányszóvivő: A kormány hiteles információkat kér az amerikaiaktól

kURUCZ éVA (kurucz éva)
kURUCZ éVA (kurucz éva)

Kurucz Éva egy teljesen más ügyben tartott kormányszóvivői tájékoztatóján a Vida Ildikó-ügy is előkerült.

A nemzetbiztonsági bizottság kezdeményezi az amerikai ügyvivő meghallgatását – ezt mondta Kurucz Éva szerda délelőtt a kitiltási botrány kapcsán. A kormányszóvivő szerint André Goodfriendnek a testület elé kell terjesztenie a bizonyítékokat. Hozzátette: a kormány hiteles információkat kér.

Kurucz Éva hangsúlyozta, amit már mi is megírtunk, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert közvetlenül a magyar nemzetes interjú előtt értesített a NAV-elnök arról, hogy ő az egyik érintett a beutazási botrányban.

Előzmény:

Vida Ildikó NAV-elnök a Magyar Nemzetnek bevallotta, ő az egyik, akiket kitiltottak az Egyesült Államokból. Az eljárást példátlannak, aljas támadásnak tartja, hozzátéve: semmilyen korrupciós ügynek nem volt és nem részese. Azt is elárulta, hogy több kollégáját is érinti a kitiltás: “A többieket nem szeretném megnevezni. Én vagyok a NAV elnöke, s ha egy ilyen aljas támadás ér minket, akkor az én feladatom, hogy megvédjem a munkatársaimat és persze magamat is.”

Nem foglalkozott a lemondás gondolatával, azzal beismerte volna a vádakat. Érthetetlen számára, hogy miért támadták őt és a hivatalt ok nélkül. “Vannak vizsgálataink, amelyek olyan érdekcsoportok körül folytak és folynak napjainkban is, amelyek könnyen kapcsolatot teremthetnek az amerikai nagykövetséggel. Az is elképzelhető, hogy külső személyek, minden alap nélkül bár, de ránk hivatkoznak egyes esetekben és ez ellen szinte lehetetlen védekezni” – fogalmazott.

Vida elmondása szerint a levél tartalmáról tájékoztatta a magyar kormány egyik illetékesét. A NAV-elnök azt nem árulta el, hogy kit.

 

Minden részlet az amerikai kitiltási botrányról ITT.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik