Belföld

Így rúgták ki az Origo főszerkesztőjét – hangfelvétel

“Kicsit még szédelgek” – mondta kollégáinak kissé elcsukló hangon Sáling Gergő, mikor bejelentették, hogy távozik posztjáról.

A június 3-ai szerkesztőségi értekezleten elhangzottakat az Átlátszó.hu tette közzé. A felvételen Vaszily Miklós, a cég vezetője azt bizonygatta a hitetlenkedő újságíróknak, hogy a döntés valóban közös megegyezéssel született, semmilyen politikai nyomás nem játszott közre benne, és egyáltalán nincsen köze az Origo.hu Lázár Jánosról közölt cikkeihez.

“Nem kell olyanokat beleképzelni ebbe a sztoriba, ami nincs” – fakadt ki az értekezlet végén Vaszily, miután az újságírók már kissé indulatosan nem voltak hajlandóak elfogadni az integrált tartalomfejlesztési stratégiáról szóló mellébeszélést, rendre visszatértek a “mi történt” alapkérdésére, vagy éppen a felmondási lehetőségekről érdeklődtek.

A kiadó kedden vált meg az Origo főszerkesztőjétől, a háttérben sokan politikai akaratot sejtenek. Érzékenyen érinthette Lázár Jánost, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy az Origo megírta: Lázár Jánosnak hét nap alatt kétmillió forintos hotelszámlát sikerült összehoznia egy munkatársával.

Még kedd este tüntetést szerveztek az Origóért és a sajtószabadságért. Sáling Gergő a Hír24 kérdésére nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy politikai okok állnak menesztése mögött. Pedig Lázár János is tőle várja, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik