Hízik a magyar máj, de ennek most kivételesen nem a nagy zsírfogyasztás az oka, hanem az ellenzék kényszerű szövetsége. Fogadkozások, nem-nem-sohák, elhatározások dőlnek meg percek alatt, folyik a birkózás a helyekért, bekerül Fodor, majdnem kikerül az egész kitalálója, Bajnai. Boldog-boldogtalan mémekkel és egyéb vicces emlékművekkel dolgozza fel a tragikomédiát.
Holott egyértelmű, hogy ilyen választási törvény mellett csak így lehet esélye az ellenzéknek. Azaz így sem, hisz a szavazók és népszerűségi indexek összeadódása helyett inkább az elriasztó effektus működik – ha X, Y, Z is benne van az ellenzéki szövetségben, akkor én inkább nem rájuk szavazok. Hanem az LMP-re. A Fideszre. Senkire.
Az ellenzék csapdába került. Épeszű választó nem hiheti el, hogy ez a szedett-vedett szövetség képes lesz rendesen kormányozni. És azért nem, mert így viselkednek. Mármint hogyan?
A Nem vénnek való vidék című filmben a hidegvérű, pszichopata bérgyilkos minden egyes kivégzése előtt feldob egy pénzt, és megkérdezi áldozatát, a fejet vagy az írást választja-e. Perverz játék ez. Az egyik utolsó áldozata azt válaszolja neki (nagyjából, nem szó szerint): Nem. Nem választok, nem megyek bele a játékba. Nem akarok a rendszered része lenni.
Az ellenzék előtt két út áll: belépni a perverz rendszerbe, és bízni kb. a vakszerencsében. Ez esetben megélhetési politikusokat látunk, akik biztosan befutó parlamenti helyeken veszekedve marcangolják egymás torkát, miközben kifelé egyre kevésbé meggyőzően mantrázzák: győzni fogunk. Ez nem felelős politikusok magatartása, ez a gyenge és erélytelen, sőt tartás nélküli ellenzéké.
A másik út a bojkotté. Kijelenteni, hogy nem lesz az ellenzék partner senki perverz játékában – elvégre, ha valaki magára szabja és egyedül kreálja a játéka szabályait, az nem játszani, hanem győzni akar. Ott nincs tét, csak az ellenfél kínlódásán érzett perverz öröm.
Láttuk, kormányunk tárgyalni nem szokott csak úgy (és akkor is könnyen elasztikusan kezeli az adott szavát, lásd Bankszövetség etc.), egyedül a nyílt konfrontációból ért – ami vagy az erősebb felől érkező presszió (EU), vagy elszánt társadalmi csoportok kitartó igyekezete (az egyetemi hallgatói tiltakozások). Ha az ellenzék érthetően és minél nagyobb visszhangot kiváltva elhatározta volna magát a bojkott mellett, a Fidesznek az úgy kellett volna, mit ablakos tótnak a hanyatt esés. Ebből csak rosszul jöhettek volna ki.
Ehhez egy elvhű, minimális bizalommal rendelkező, eltökélt ellenzéki összetartás, ellenzék kellett volna.
