Az előző cikkben Szendi Gábor kritikájára válaszoltam, most pedig a beérkező egyéb fontosabb észrevételekre reflektálok tételesen.
Az illető kipróbálta a paleodiétát, melynek fogyás és/vagy gyógyulás lett a vége. Egyébként is elég, ha működik valami, ne okvetetlenkedjünk, miért.
A homeopátiás irodalom oly ismert érvelése ez. Látszólag ésszerű is, hiszen a tapasztalás a megismerés alapja. Lényegében ezt mondja a tudomány is. A placébóhatás, a magától egyébként is gyógyulás, az elfogultság a várakozások irányába, a szelektív emlékezet, mind-mind potenciális magyarázatok. Továbbá, egy étrend többkomponensű, és egyéntől függő hosszútávú hatásai vannak, ezért itt a puszta személyes tapasztalat nem elegendő. Tegyük fel, hogy az étrendváltás valóban fogyást és/vagy gyógyulást eredményez. Nem tudjuk azonban, hogy pontosan mi okozta a jótékony hatást, a legfőbb gyanúsított a bevitt kalóriák csökkentett mennyisége lehet. Az is elképelhető, hogy az egyik táplálék komponens valóban hatékony. Rendben, de akkor semmi szükség nincs erre az evolúciós hablatyra. Másrészt, lehet valami rövidtávon terápiás, hosszútávon viszont betegítő hatású. Nem tudhatjuk, hogy az étrendváltás nem növeli-e egyéb betegségekre a hajlamot általánosan vagy csak bizonyos páciensek esetében. Mindenestre, ha egy terápia valóban hatékony, és hosszútávon mellékhatás nélküli, akkor azt az adott személynél nyilván érdemes alkalmazni. Hasonlóan a gyógyításhoz, a táplálkozás terén is a személyreszabott terápia lesz az étrend kérdésben a valószínű megoldás.
A Fotolia képei csak illusztrációk
A természeti népeknél nincsenek civilizációs betegségek.
Ez egy mítosz. Egy közelmúltbeli vizsgálatot hozok fel példaként: Staffan Lindenberg svéd kutató vizsgálatai szerint Pápua Új-Guineában a bennszülöttek körében ismeretlen az elhízás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szívinfarktus és a stroke. Az ilyen vizsgálatok esetében azonban adódik a kérdés, hogy ezek az emberek csak az étrendjükben különböznek-e a nyugati emberektől, vagy lehetséges-e, hogy az egész életmódjuk felel a vizsgált betegségek hiányáért. A kérdés itt is az, hogy nem a kevés kalóriát fogyasztásról és a rendszeres testmozgásról van-e szó. Továbbá, a betegségeknek van egy hierarchiájuk. Több kórt például maga az elhízás okoz. A vizsgálatok egyértelműen a természeti népek alacsonyabb átlagéletkorát mutatják. Ismét előjön tehát az időskori nyavalyák kialakulásához szükséges időhiány. Eltérő típusú betegségek jellemzőek a civilizált világ különböző régiói között is: egy sor betegségre más a hajlama egy japánnak, egy észak-európainak, egy afro-amerikainak és egy dél-amerikainak. Lehet, hogy Pápua Új-Guinea őslakosainak körében is előfordulnak vizsgálatba be nem vont betegségek? A kurut ne számítsuk ide, mert azt egy speciális étrend, a kannibalizmus okozza a körükben. Megjegyzem még, hogy a kövér nőket ábrázoló őskori szobrocskák arra utalnak, hogy az elhízás nem csak a modern kor jellemzője.
A gyógyszer- és élelmiszeripar fizetett ügynöke vagyok.
A konspirációs elméletek ismert vádjai ezek. Vajon melyik kretén cég támogatna engem abban, hogy néhány embert elfordítsak a paleodiétától?
A kutatók és az orvosok gyakran félrevezetik az embereket. Nagyon jó, hogy van internet, TV, rádió, mert az „emberek” is kifejthetik a véleményüket.
A szakemberek valóban tévednek néha, a laikusok azonban a legjobb esetben is csak ráhibázhatnak az igazságra, mivel ennek kibontásához nem rendelkeznek megfelelő képzettséggel. Sajnos a modern kor médiája egyáltalán nem a népnevelés irányába lejt, ami egy ördögi spirált generál: a növekvő arányú irracionális tartalmak egyre erőteljesebb igényt teremtenek ezekre. A szólásszabadságtól és az internettől sokan a józan eszmék terjedését vártuk hajdanán, jöttek e helyett széles sávban győzikék, villalakók és szemfényvesztő áldoktorok.
A tej és a gabonafélék káros hatásúak, de nem úgy, ahogy én állítom.
A tejcukor ártalmas azok számára, akik nem tudják lebontani. A kritika szerint nem ez a gond, hanem a tejfehérjék, melyek allergén hatásúak (megjegyzem, a paleo-irodalom mindkettőt említi!). Tegyük hozzá, gyakorlatilag minden fehérje potenciális allergén (igaz nem egyforma eséllyel válhatnak azzá). Enni márpedig kell. A tejcukorbontás képessége teszi lehetővé, hogy elkerüljük a laktóz intoleranciát, s ezáltal a tejfehérjékhez is hozzájuthatunk. Ha ezek a molekulák valóban ennyire károsak lennének, akkor nem terjedt volna el ilyen mértékben a tejivást lehetővé mutáció az európai populációban. Egyes tanulmányok szerint a tej magas IGF-1 tartalma emeli az emlő-, a prosztata-, és a kolorektális tumorok gyakoriságát. Más vizsgálatok szerint a tejfogyasztás erős inzulin választ vált ki, amely hozzájárulhat a kettestípusú diabétesz (cukorbetegség) kialakulásához. A tej hormontartalma is potenciális veszélyt jelent a fogyasztóra, mondják az ellenzők. Ez azonban elhanyagolhatóan alacsony, s egyébként is csak a szteroidok jöhetnének szóba, mivel a peptid hormonok lebomlanak a gyomorban. A fehér ital és származékai növelik a nyákképződést, hozzájárulván ezzel az asztma kialakulásához. A tej fehérjebontó enzim (proteáz) gátlókat is tartalmaz, s ezek áteresztő bélszindrómát okozhatnak. Más megfigyelések azonban éppen a fentiek ellenkezőjét találták: védőhatás az áteresztő bélszindrómával, a diabétesszel, valamint a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben. Sőt, a bűnös ital sok vitamint, gyulladásgátlókat, antioxidánsokat (oxidatív stressz ellen) és rákképződés ellenes faktorokat is tartalmaz – teszi hozzá a másik oldal. A puha tudományok felségterületén mozgunk. Megjegyzem, Szendi Gábor szigorúan tiltja a tejet, más paleósok viszont bizonyos legeltetett tehénfajták esetében engedik a fogyasztását, megint mások pedig a sajttal szemben engedékenyebbek. Több paleo-teoretikus azzal magyarázza a tej felnőttkori szükségtelenségét, hogy a tejcukrot bontó baktériumok ekkora már eltűnnek a belekből. E nézet duplán téves, a kóli baktériumok ugyanis egyrészt életünk végéig megmaradnak, másrészt ők egyébként is saját maguk számára bontják a tejcukrot. Mi erre a feladatra egy külön fehérjét, a laktáz enzimet állítunk elő.
A gabonafélékben nem a keményítő a probléma, hanem a glutén – hangzik a vád. Először is, a paleósok többsége a keményítőt is ártalmasnak tartja, mivel a gabonafélék és a burgonya magas dózisban tartalmazzák ezt a poliszacharid féleséget, amely szőlőcukorrá bomlik a belekben, ahonnan a vérbe kerülvén hatalmas inzulin csúcsokat indukál. A feltételezés szerint a gyakran megemelkedő inzulinszint metabolikus szindrómához vezet azáltal, hogy érzéketlenné teszi az inzulin receptorokat a hormonjukra. Hasonló az érvelés a még bűnösebbnek kikiáltott gyümölcscukorral szemben. Gyümölcsöket mégis fogyaszthatunk, igaz a javallat rendszerint az, hogy ne túl sokat. A gyümölcsevő múltat idézheti az a tény, hogy elveszítettük a C-vitamin előállításának képességét, nyilván azért, mert külső forrásból tudtuk fedezni azt. A glutént valóban fontos tényezőként említi a paleo-literatura, mint a lisztérzékenység okát. Mindez nem bírna túl nagy jelentőséggel, ha nem tudnánk meg kiegészítő információként, hogy az emberek 30%-a (egyesek szerint közel 100%-a) úgy glutén érzékeny, hogy nem is tud róla. Bárcsak ilyen lenne minden betegség: triatlonos lebénultak, kvíz mester Alzheimeresek, s szívinfarktusos vadvízi evezők élnék gondtalan életüket, mit sem tudva az őket emésztő bajról. E fehérjével az áteresztő bél szindrómát és az autoimmun betegségeket hozzák még kapcsolatba. Az emberi agy rendkívül energiaigényes szerkezet, melynek üzemanyaga a szőlőcukor. A paleoétrend azonban szénhidrát szűkében átállítja szervezetet a zsírok és a fehérjék bontására, ami nem biztos, hogy kedvező rációnk székhelye számára. Ha valóban ez utóbbi a helyzet, lehet, hogy ezt észre sem vesszük :). nA lényeg az, hogy nincs tudományos konszenzus a tejfehérjék, a szőlőcukor és a glutén széles néprétegeket érintő kóroktani szerepét illetően.
Nem helyes a „húst hússal” kifejezés.
E kissé ironikus megnevezés, ami egyébként nem tőlem származik, a paleo-táplálkozás szimbólumára, a húsevésre utal, hiszen ebből a tápanyagból egyes irányzatok szerint arányaiban közel háromszor többet kell fogyasztani a szokásosnál. Ha a javasolt összmennyiséget nézzük, akkor valóban, a „zsírt zsírral” kifejezés lenne helyesebb. Az egyes tápanyagféleségek ajánlott aránya elég tág határok között mozog: a fehérje (19-35%) és zsír (28-58%) tartalom kiugróan magas a szénhidrátok (22-40%) megszokott (45-58%) szintjéhez képest. A táplálék összetétele hasonlít az ún. ketogén diétára, de itt a szénhidrátok és a fehérjék aránya még alacsonyabb a zsírokhoz képest. A ketogenezis során a zsírsavak lebontásából ketontestek képződnek, melyek egyikét, az acetont a tüdő is kiválasztja, ami jellegzetes szagú leheletet okoz. A ketogén diétát egyébként Robert Atkins a Diéta Forradalom (1972) című bestsellerében fogalmazta meg először. Korábban elsősorban a zsírokat tartották az elhízásért felelősnek. Atkins azonban fejetetejére állította a dolgokat, s sok zsírt és kevés szénhidrátot ajánl, ugyanis ez utóbbiaktól hízunk szerinte degeszre. A paleolit táplálkozás tehát csak újra felfedezte a spanyolviaszt, habár vita folyik a két étrend közötti átfedés mértékéről a táboron belül. A hazai evolúciós orvoslás egyes képviselői összemosván a kettőt paleo-ketogén étrendről beszélnek. Egyébként a szénhidrátok visszafogásán alapuló kalóriakontroll sem a paleósok találmánya. A paleo-táplálkozás receptjeit az Őskőkorszak feltételezett menüjéből állították össze. A fogások némelyike annyira bizarr, hogy kiveri a szellemi biztosítékokat. Néhány példát említek a visszafogottabb ételek közül: cukkinis paleo lasagne parmezánnal (Szendi Gábor állítólagos Gastroyalos kedvence), sült csirkefalatok mandulás-szerecsendiós brokkolirózsákkal, zöldcitromos lazaccal töltött gombakosárka. Rejtély, hogy mi köze ezeknek az ínyencségeknek az őskori táplálkozáshoz. Egy dolog biztos, e fogások nem a kisnyugdíjasok és nagycsaládok számára lett kitalálva.
A mézet rosszul tudom, …
… s ez eklatánsan bizonyítja, hogy nem értek a témához. A méz szerepéről a paleo-irodalomban vita folyik, a többség szerint valóban kerülni kell. Ha az ősember fogyasztotta, akkor vajon miért? Mindenesetre, a sárgás méhköpet periférikus szerepet játszik e vitában.
Azt állítom, hogy a paleósok nyershúst esznek.
Nem állítok ilyet, de kétségtelenül létezik ilyen irányzat is. Az Index cikkben az ezt ábrázoló képet a szerkesztő csak illusztrációként rakta be, a szövegben utalást nem tettem erre.
Íme a kísérletes adatok, mit kekeckedek.
A ketogén diétát már a húszas években használták epilepszia ellen, s úgy tűnik, mintha erre a betegségre valóban hatékony lenne e terápia. Ez tehát nem újdonság. Más esetekben azonban pro és kontra kísérletes adatok állnak egymással szemben. A támogató érvek szerint a paleoétrend nem csak megelőzi, hanem gyógyítja is a civilizációs betegségeket, melyek közül a leggyakrabban említettek a rák, a diabétesz, a gyulladások, ateroszklerózis (érelmeszesedés) és az áteresztő bélszindróma. Más vizsgálatok szerint vagy nincsenek ilyen védő hatások, vagy ellenkezőleg, káros ez az eltorzított diéta. A kontra érvek szerint a túlzott húsevés veseelégtelenséghez, magas vérnyomáshoz, csontanyagcsere zavarokhoz (eszkimóknál vették észre), extrém esetben ketoacidózishoz (a vér enyhe, de komoly hatású elsavasodásához) vezethet. E tudományterület hiányosságai megegyeznek az egyéb puha tudományokéval. Ezek közül az egyiket a tudományterület sajátságai magyarázzák melyek közül a legfontosabbak az egészséges állapot komplex mivolta, illetve az a tény, hogy nagyszámú adott diétán élő, valamint kontroll embercsoportokat kell sok-sok évig megfigyelni. A másik problémát a módszertani hibák jelentik. Ilyen például az egyetlen páciens megfigyelésén alapuló esettanulmányok magas gyakorisága és a szakszerűtlen kísérleti körülmények, közte a megfelelő kontrollok gyakori hiánya a jellemző. E helyzet okán széles alap nyílik a megalapozatlan kijelentések számára. Sokan visszaélnek ezzel a zavarral, s érvelésük során szelektálnak a publikációk közül: a nézetüket támogatókat harsányan lobogtatják, az ellentmondóakat pedig szerényen elhallgatják. A puha tudományokban nem ritka a manipulált értékelés sem, melynek során a kísérletes eredményeket túldimenzionálják vagy tudatosan félreértelmezik a táplálkozásguruk, sőt néha maguk a cikk szerzői is. A táplálkozástudomány publikációinak tipikus csúsztatása, hogy az anyagcseréből egyetlen szempontot (pl. glikémiás index, zsírsavösszetétel, vagy vitaminhatás) emelnek ki, s ezek vélt optimumát azonosítják az egészséggel. A publikációk és főleg az internetes tartalmak zöme inkább a populáris irodalom, mintsem az egzakt tudomány része. A publikált adatok meta-analízise (a közlemények összehasonlítása, a sztenderdnek nem megfelelők kigyomlálása) egy fontos módszer a kaotikus adatok rendberakásához.
Globális háború a konvencionális orvoslás ellen.
Világszerte kutatók, orvosok és dietetikusok (nálunk pszichológusok is) csatlakoztak a paleo mozgalomhoz. Érdekesség, hogy közülük számosan szkeptikusak a tudományos alapú orvoslással szemben, sőt gyakran extrém ideák hívei. A szakma részéről is rendszeresen szolgálnak vélemények, anekdoták és áltudományos érvek a paleoétrend mellett. Vannak például, akik orvos létükre oltásellenes eszméket hirdetnek. Mások nem is orvosok, mégis egyszemélyes harcukat vívják különböző frontokon a tényalapú orvoslással szemben, s hősként buknak el tárgyalótermekben a szakorvosok és a bírák seregeivel szemben. A paleodiéta egyes teoretikusai a mentális zavarok elkerülése végett az omega-3 zsírsavak fogyasztását javasolják, melynek ideológiáját az ember származásának vízi majom elméletére alapozzák, mely szerint korábban vízben éltünk egy ideig, s elsősorban hallal táplálkoztunk (ezekben az állatokban sok omega-3 található). Ezzel az elképzeléssel két fő probléma van. Az egyik az, hogy a vízi majom elmélet hamis, a másik pedig, hogy az omega-3 egészségre való jótékony hatása is erősen kétséges. Az első elméletet soha nem is vették komolyan, a második esetében pedig számos vizsgálat, legutóbb egy meta-analízis, mutatott ki hatástalanságot (Rizos és kollégái, 2012). A paleo-elmélet nem mellesleg üti a jelenleg uralkodó koleszterin teóriát is, mely szerint pozitív korreláció van az érelmeszesedés és a magas koleszterin szint között. Hogyan siklott vajon ennyire félre az orvoslás? A gaz gyógyszeripar összeesküdött önnönmagával és az élelmiszeripari lobbival. Együtt betegítik az emberiséget, hogy egyék a sok csipszet, igyák a hektoliternyi kólát, s szedjék marokszámra az ártó gyógyszereket. Elvist pedig természetesen GMO-s biofegyvereivel a Monsanto tette el láb alól.
Előbb igazolni kéne
A puhatudományok bizonytalan igazságai tág teret adnak a spekulációs hajlamokkal rendelkező személyek nyomulására a táplálkozás piacon. Sajnos ezen a tudományterületen gyakori, hogy a kapott adatok egymásnak ellentmondanak a hatás előnyös vagy káros voltát illetően, illetve a hatás vagy hatástalanság kérdésében. E tényből kifolyólag kételkedéssel kell fogadni a különféle izmusok felkent képviselőinek kijelentéseit, hiszen az általuk idézettek a szakma irodalmának csupán egy szűk szeletét képezik, ha egyáltalán. Az elszánt igehirdetők szelektíven szemezgetnek a publikációkból, s csak az elképzelésüket támogató írásokat olvassák el, vagy használják fel az érveléseik során. A puhatudományok további jellemzője a tudomány sztenderdjeinek való nem kifogástalan megfelelés a kísérletek elvégzése és azok eredményeinek interpretációja során. A paleo étrend elméletek különféle nem kellően igazolt mítoszokon alapulnak. Maga az elképzelés, hogy kövessük az ősi vadászó-gyűjtögetők étrendjét, mivel ehhez alkalmazkodtunk, nem az ördögtől való. Van azonban néhány bökkenő, pl. hogy őseink nem egységes táplálékon éltek, s valójában nem tudjuk pontosan, hogy kik és mivel táplálkoztak. A modern mezőgazdaság és élelmiszeripar valóban jelentősen megnövelte táplálékkínálatot és energiával dúsította az ételeinket. A kérdés itt, hogy elegendő-e egyszerűen visszafognunk a kalória bevitelünket, vagy az ételeink összetételére nagyobb gonddal kell ügyelnünk. A vegások és más extrém étrend követőinek sincs sok okuk az örömre a paleósoknak mostanában kiosztott pofonok miatt, mivel az ő választásuk sem igazolt tudományosan. Persze, ha a táplálkozásra szánt állatok szeretete motiválja őket az étrendjükben, akkor erkölcsileg érthető és helyeselhető az áldozat. Ebben a cikkben elsősorban kérdéseket tettem fel, még ha a mondatok formája nem is ennek tűnik. Ha nem tudunk megerősíteni valamit, akkor kizárni sem lehet azt. A paleoétrendben nincs olyan logikai ellenmondás, mint pl. a homeopátia esetében. Tehát nem áltudományról van szó, elméletileg akár hatékony is lehet, ha nem is általánosan, mindenkire nézve. Először azonban igazolni kellene a tételeket, s csak ezt követően meglovagolni a divathullámokat. Tartani lehet ugyanis attól, hogy e diétára való tömeges áttérés hosszútávon komoly egészségügyi problémákat is okozhat.
