A Times Higher Education, brit oktatáskutató lap, először készítette el és publikálta 22 feltörekvő ország – közte Magyarország –, kiemelve Brazília, India, Oroszország, Dél-Afrikai Köztársaság és Kína felsőoktatási intézményeinek rangsorát. A top 100-as listán három magyarországi egyetem szerepel. E BRICS & Emerging Economies Rankings szerint a Szegedi Tudományegyetem a második-harmadik legjobb magyarországi intézmény 18,6 ponttal a 93. helyen, míg 24,8 ponttal, fej-fej mellett, a 60. helyre került a Debreceni Egyetem és a Semmelweis Egyetem. A külföldi orvostanhallgatók számára nagy hangsúly helyeződik a Times Higher Education által készített rangsorban, a listán előkelőbb helyezést elérő debreceni és budapesti képzőhelyen jelenleg több a külföldi medikus, mint Szegeden, ezzel is magyarázható ez a hazai rangsor. E helyzet megváltoztatása is célja a Szegedi Tudományegyetemnek, növelnék a külföldi hallgatók számát. Meglepő, hogy az ELTE és a Corvinus nem szerepel a listán. Igaz, orvosi képzés egyik egyetemen sem zajlik, így ez lehet lemaradásuk legfőbb oka.
A toplista készítői különböző súllyal, öt szempont alapján vetették össze a felsőoktatási intézmények teljesítményét. Az oktatási környezet, a tudományos publikációk idézettsége és a kutatások 90 százaléknyi súlyt jelentettek. Az innováció illetve a diákok, tanárok nemzetközi megítélése 10 százaléknyit nyomott a latban.
A listát a Pekingi Egyetem vezeti, míg második a Tsinghua Egyetem, szintén Kínából. Németország, Angila, Egyesült Államok, Japán, Franciaország és az észak-európai országok – jóléti államok – egyetemei nem szerepelnek a rangsorban, csak a feltörekvő országoké.