Belföld

Nem fizettek: bíróság elé áll Orbán veje

Az Elios Innovatív Zrt. egyik alvállalkozója azt állítja, nem fizették ki a nekik járó 200 millió forintot.

A Szegedi Tudományegyetem nettó 500 millió forintos napenergia-erőműves projektjét az Elios – korábban E-OS – Innovatív Zrt. nyerte meg. A munkát ténylegesen az Asianet Hungary Kft. végezte el, amely most peres eljárással próbál hozzájutni a járandóságához, az Elios ugyanis állításuk szerint nem fizetett.

Az ügyben az Elios vezérigazgatójának, Orbán Ráhel férjének, Tiborcz Istvánnak is tanúskodnia kell. Az eljárás a Fővárosi Törvényszéken indult meg, a pert az Asianet Hungary Kft. kezdeményezte. A cég szerint Tiborczék 200 millió forintot nem fizettek ki részükre, ami miatt teljesen ellehetetlenültek, holott befejezték a projektet. Az Elios a fizetés elmaradásának magyarázataként a kivitelezés csúszását nevezte meg, de ennek az érvnek a megalapozottságát több dokumentum is kétségessé teszi – írja az atlatszo.hu.


Forrás: Facebook

Szédületes karrier

Tiborcz István és Erdei Bálint, az MKB Bank egykori vezérigazgatójának fia szédületes karriert futottak be az elmúlt években. Tiborcz és Erdei 2009-ben kezdtek el együtt üzletelni, ekkor négy vállalkozást alapítottak (ES Water, ES Gas, ES Light, ES Audit), amit aztán beolvasztottak az ES Holding nevű cégbe, amely szintén közös érdekeltségük volt.

A cég valami miatt nagyon vonzóvá vált a Közgépnek, úgyhogy 2010-ben megvette, egyben átnevezte E-OS Innovatív Zrt.-re. A vállalkozásban egyúttal megjelent két kisbefektető is, a Biskelor Enterprises nevű, Cipruson bejegyzett cég, valamint a Magyarországon bejegyzett Green Investments Kft., ők 6,6-6,6 millió forint értékű tulajdonrészt vásároltak.

Az E-OS Innovatív Zrt. a Közgép megjelenésével szárnyalásba kezdett. 2010-ben 800 millió forint árbevételt produkált, a rákövetkező évben 2,8 milliárd forintot, majd pedig 3 milliárd felettit. Árbevételük közel a fele az állami megrendelésekből jött össze.

Pénz az volt

Az Elios a 2010-es évre nem fizetett osztalékot, a 2011-esre viszont már igen: a ciprusi cég és a Green Investments Kft. 6,6-6,6 milliós befektetése 22-22 millió forintos osztalékot hozott. A ciprusi cég aztán eltűnt, helyette egy másik, Magyarországon bejegyzett cég szállt be, a Green Universe Kft. A 2012-es éven aztán a régi és az új befektető is nagyot kaszált, mindketten 44-44 millió forint osztalékot kaptak.

Összefüggések

Ilyen-olyan módon mindhárom cég köthető vagy Erdeihez, vagy Tiborczhoz. A ciprusi vállalat kézbesítési megbízottja például az a Dr. Muszka Sándor, aki három olyan cégben is feltűnik, amelyben Erdei Bálint volt az ügyvezető. A Green Investments Kft. egyik tulajdonosa Tiborcz István üzlettársa, Hamar Endre, aki egyébként idén trafikos lett. A Green Universe Kft. székhelye pedig ugyanott van, mint ahol dr. Muszka Sándor ügyvédi irodája. Ez a három cég összesen 132 millió forint osztalékot kapott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik