A helyi idő szerint 0.28-kor észlelt földrengés epicentruma Egertől délre, Heves és Erdőtelek település között, nyolc kilométeres mélységben volt. Heves és Fejér megye mellett a főváros katasztrófavédelmi ügyeleteire érkeztek be lakossági hívások, de kaptak Jászapátiból, Fótról is.
Személyi sérülést nem jelentettek. Az elsődleges vizsgálatok szerint a legtöbb kárt a Heves megyei Tenk településen okozta a földrengés, mintegy ötven ház károsodott. Cserepek hullottak le, kémény rongálódott meg, több épületen repedések jelentek meg, egy lakásban pedig a melegvíz-tároló kiszakadt a helyéről.
Épületek sérültek meg Heves városában, egy lakás mennyezetéről egy négyzetméternyi területen leszakadt a vakolat, az épület nem vált lakhatatlanná. Egy másik ingatlan garázsának mennyezetéről is leváltak darabok, amelyek megrongálták a bent álló gépkocsit. Petőfibányán, Füzesabonyban, Erdőteleken, Tarnabodon is jellemzően repedéseket okozott a rengés.
Bejelentések Heves megye tizenhárom településéről érkeztek az éjszakai földrengés okozta károkról a katasztrófavédelem műveletirányítási központjához. A földrengés okozta károk pontos felmérése a megyei polgári védelmi főfelügyelő irányításával kedd reggel kezdődik meg. Legutóbb 2013. február 16-án mértek Magyarországon földrengést, akkor a
Richter-skála szerinti 3,5-es erősségű rengés volt este negyed hét után a Heves megyei Füzesabony térségében.
Magyarországon ritka az ilyen erős földrengés. Mint korábban megírtuk, évente 100-120 kisebb – 2,5 magnitúdójúnál enyhébb – földrengést regisztrálnak a magyar szeizmológiai hálózat segítségével, ezek nagy része el sem éri az érezhetőség határát.
A rengések gyakorisága alapján az ország területén évente négy-öt, 2,5-3-as erősségű, az epicentrum környékén már jól érezhető, de károkat még nem okozó földmozgás történik.Legutóbb 2011-ben, Oroszlány térségében volt hasonló rengés. Akkor Kecskéden, Vértessomlón és Várgesztesen keletkezett a legtöbb kár.
“És mégis mozog”
Hazánk területén az V. századtól tudunk jelentős károkat okozó földrengésekről, de többé-kevésbé részletes leírások csak a XVII-XIX. századtól állnak rendelkezésre. A Kárpát-medence területén az V. századig visszamenőleg körülbelül 25 ezer földrengést sikerült meghatározni korabeli feljegyzések, leírások alapján.
Hazánk nem tartozik a világ jelentősen szeizmikus területei közé, bár a medence külső részein markáns földrengési tevékenység tapasztalható. A délkeleti-Kárpátok lábánál, a Vrancea-Háromszéki-havasok környékén pedig egészen nagy méretű, 7 magnitúdónál erősebb földrengések is előfordulnak.
Magyarország belső területén az aktivitás mérsékelt, ennek ellenére erősebb, 5-6 magnitúdójú földrengések kis számban, de előfordulnak. Ezek az epicentrum környékén komoly épületkárokat okozhatnak. A szeizmikus aktivitás területi eloszlása nem homogén, az átlagnál egyértelműen aktívabb terület: Komárom, Móri-árok, Kapos-vonal, Eger, Jászság, Zala megye.
A legpusztítóbb
A legnagyobb, a mai Magyarország területén valaha tapasztalt legnagyobb földrengés Komáromban pattant ki 1763. június 28-án, magnitúdója 6,3 körülire becsülhető, intenzitása IX-es volt. A rengések miatt Komárom egyharmada elpusztult, 63 ember meghalt, a sebesültek száma meghaladta a 120 főt.
A földrengések erejét két módon mérik. Az egyik az úgynevezett magnitúdós skála, közismert nevén a Richter-skála, ami a geofizika eszközeivel a kőzetlemezek törése során lezajlott folyamatok energiáját adja meg. Értelemszerűen ennek a skálának nincs végső értéke, de a 9-es fokozatnál lényegesen erősebbet eddig nem mértek.
A másik a rengés intenzitását szemlélteti egy 12 fokú skálán, ahol az 1-es erősség például még az emberek számára nem is érzékelhető, a 2-est már megérezzük, 5-ösnél megrepednek a házfalak és így tovább, míg a 12-es fokozat már a totális pusztulás. Ez a mérés nem egzakt, helyről-helyre változik, hiszen a pusztítás mértéke az épületek minőségén és az epicentrumtól való távolságon is múlik.
A legnagyobb károk a Duna bal partján keletkeztek, a rengés erősségéhez képest azonban kevés volt az áldozat. Ennek oka a korabeli építkezési módszerekben kereshető: a földbe félméterenként fűzfaágakat vertek le, majd vesszővel összefűzték őket és az építményt betapasztották. A kémények lefelé szélesedtek, ezért stabilan álltak a helyükön.
