Hat kerület, falu, város, köztük Hódmezővásárhely nyerte el a Kerékpárosbarát Település címet, tíz cég, közintézmény a Kerékpárosbarát Munkahely elismerést.
Magyarország továbbra is nyitott arra, hogy folytassa a konzultációkat az Európai Bizottság által felvetett kérdésekről - közölte a Kormányszóvivői Iroda.
Szökés vétség megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a Szegedi Rendőrkapitányság egy 32 éves szegedi férfit, aki a házi őrizet szabályait megszegve lopni ment.
A külügyminiszter egy brüsszeli uniós lapban reagált az Európai Bizottság tegnapi állásfoglalására. Az ítélkezést és a paternalista hangvételt elutasítja.
Három állatvédő egyesület eljárást kezdeményez az EU-nál többek között Magyarország ellen is az élőállatok Törökországba tartó szállítása miatt. Ez súlyos gondot okozhat.
A Demokratikus Koalíció szegedi koordinátora, Orosz Gábor állítása szerint a megyei önkormányzat évi 200 millió forintért 3 irodát bérel a Megyeháza épületében.
Az LMP arra kéri Schmitt Pál köztársasági elnököt, mielőbb adjon választ, igazak-e azok a sajtóértesülések, amelyek szerint doktori disszertációjának jelentős része egy korábbi bolgár tanulmánnyal szinte szóról szóra megegyezik.
A GYŐR-SZOL Zrt. a szilveszteri mulatságok helyszíneinek és a belváros gyors kitakarítása után a napokban a peremkerületeken is elvégzi az ünnepek utáni tisztítást.
A vörösiszap-katasztrófa mély sebeket ejtett a Marcal folyó állat- és növényvilágában, a revitalizációs folyamat pedig elég lassan lehel életet a vízbe és környezetébe. A Reflex Környezetvédő Egyesület programja ezen kíván segíteni, mégpedig úgy, hogy a lakosságot is aktív cselekvésre ösztönzik.