Belföld

Sütödei háború az albán pékekkel

A magyar sütödék problémának tartják az albán pékségek jelenlétét, bár egyesek szerint csupán konkurenciaharcról van szó.

Werli József, a Magyar Pékszövetség szakmai főtitkára a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy 250-300 albán pékség van Magyarországon, de piaci részesedésük nagyságáról nem tudott beszámolni.

A főtitkár úgy vélte: ez “nem jelentene semmiféle problémát, amennyiben ezek a társaságok is betartanák a hazai pékségekre vonatkozó higiéniai, technológiai és munkaügyi szabályokat”.

A Magyar Pékszövetségnél úgy tudják – olvasható a lapban -, hogy a hazai élelmiszer-biztonsági és munkaügyi hatóság szakemberei tavaly célzott ellenőrzéseket tartottak az albán pékségekben, de ezt a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal a Magyar Nemzetnek nem erősítette meg.

“Magyarországon megközelítőleg 1300 pékség található, ebből 1000-1050 a magyar vállalkozás” – írja a Magyar Nemzet. Ezen felül mintegy 1800-2000 látványpékség is működik.

Werli József a Magyar Nemzetben beszámolt arról is, miután a sütőipari vállalkozások költségei tavaly folyamatosan emelkedetek, előreláthatólag drágul majd a kenyér és más sütőipari termékek ára, de a változás mértéke és időpontja a vállalkozások és kereskedők közötti megállapodástól függ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik