Belföld
izsák rita (izsák rita)

Izsák Rita: „A szélsőjobb elleni küzdelemben rosszul állunk”

Balogh Marcsi
Balogh Marcsi

2012. 12. 01. 18:26

Az ENSZ kisebbségi ügyek független szakértőjével, Izsák Ritával beszélgettünk.

Milyen volt a gyermekkora, hogyan került a jogi egyetemre?

A Tolna megyei Szekszárdon születtem és laktam szüleimmel egészen a gimnáziumi évekig. Nem igazán voltunk tehetősek. Szüleimnek azt tanácsolták egy nyolcadik osztályos fogadóórán, hogy valamilyen szakmunkásképzőben, szakközépiskolában vagy esetleg egy gyengébb gimnáziumban tanuljak tovább. Azért is a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumba jelentkeztem, ami akkor a környék legerősebb középiskolája volt, és azután a jogi egyetemre felvételiztem. Úgy gondoltam, megmutatom mindenkinek, hogy többre vagyok hivatott. Ez persze sokszor nem volt olyan egyszerű. Tizennyolc éves koromtól önfenntartó voltam. Balatonon étteremben dolgoztam, palacsintasütődében mosogattam, szórólapoztam. Amikor a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre jártam, az iskola mellett pincérkedtem, emiatt a jegyeim is sokat romlottak, pedig előtte 4,7-es átlaggal az egyetem egyik legjobbja voltam. Ezért később én is úgy döntöttem, hogy ösztöndíjra jelentkezem, a MACIKA és az akkori Igazságügyi Minisztérium költségtérítést visszafizető ösztöndíjából is kaptam.

De miért pont jog? És hol sikerült munkát találnia?

Ez így alakult, nem első helyen jelöltem meg, de mégis ide vettek fel. Szerencsére jól fel tudtam használni később ezt a tudást. Miután 21 éves koromban elbocsátottak egy munkahelyről a roma származásom miatt – és ezt tisztán meg is mondták nekem – csatlakoztam a budapesti központú Európai Roma Jogok Központjához, hogy változást érhessek el az előítéletek területén, majd később dolgoztam az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa Hivatalának. Megjártam a Balkánt és Afrikát, ahol kisebbségek, nők és gyermekek jogait képviseltem, valamint közben ezek mellett számos más emberi jogi és kisebbségi civilszervezetnek is konzultánsa voltam.

Mi volt az, amit a külföldi missziója során a legnehezebben tudott feldolgozni?

Nem könnyű egyedülálló fiatal nőként egy szigorúan muzulmán országban vagy egy eldugott pici bosnyák faluban dolgozni. A helyiek idegennyelv-ismeret hiánya is sokszor akadályt jelent a kapcsolatok kialakításában, az ember gyakran érzi magát magányosan. És persze egy nőtől ezeken a területeken nem elfogadott, hogy beül a helyi kocsmába haverkodni vagy meccset nézni, ahogy azt egy férfi szabadon megteheti. Így én is sokszor voltam magányos, szilvesztereztem egyedül, amit senkinek nem ajánlok. Szomáliföldön pedig nem is sétálhattam nagyon egyedül, fegyveres őrök kísértek, és este 6 után kijárási tilalom volt. De a hit által mindig meg tudtam erősödni a nehéz pillanatokban is.

A magyarországi roma kisebbséget tekintve, Ön szerint mi a legnagyobb probléma?

Szerintem a szélsőjobb elleni küzdelem, amit nagyon alacsony hatásfokon csinálunk. Európában már erre vonatkozóan különböző stratégiák vannak, amelyekből sokat lehetne tanulni. Azt gondolom, hogy a kormány kicsit lassú és tehetetlen ebben az ügyben, pedig más területeken, például a kisebbségjogi intézményrendszer tekintetében még mindig pozitív példaként járunk elöl.

Mi lehet az oka, hogy a roma képviselők, mint például Farkas Flórián  nem szólalnak fel, amikor súlyos vádak, atrocitások érik a cigányságot a parlamentben és az országban egyaránt?

Ez a hátulütője annak, amikor pártlistákról kerülnek be és nem kisebbségi mandátummal a kisebbségi képviselők. Ha az utóbbi lenne, sokkal szabadabbak lennének, így viszont a pártfegyelem arra kötelezi őket – teljesen mindegy melyik pártról beszélünk -, hogy a pártnak megfelelő, vagy az ott irányadó elvek mentén politizáljanak.

Mikor érünk el odáig, hogy nem kell bizonygatni azt Magyarországon, hogy a romák hasznos része társadalomnak?

Amikor nem kell majd bizonygatni, hogy például jó orvos az is, akinek barna a bőre, hanem természetes lesz majd. A kulcs abban van, hogy jó szakemberekké kell válnunk. Be kell épülni a társadalom és az elit minden szegmensébe, de ez sajnos még nagyon hosszú folyamat. Szerencsére egyre több a tehetséges, jól képzett roma fiatal, tehát van alapunk az optimizmusra, csak az a fontos, hogy ne adjuk fel, merjünk álmodni és merjünk azok lenni, akik akarunk, függetlenül attól, hogy mások hogy próbálnak elbizonytalanítani minket.

Sok pénzt áldoztak már eddig a különböző kisebbségi kutatásokra, Ön szerint szükség van rájuk?

A mi munkánkban és pláne a diplomáciában nagyon nehéz úgy érvelni, ha nincs mögötte adat. De ha azt tudom mondani, hogy az EU Alapjogi Ügynökségének felmérése szerint a kisebbségek körében diszkriminációt elszenvedők 82 százaléka nem tett panaszt semmilyen formális testületnél,  akkor ezzel lehet például egy érzékenyítési vagy antidiszkriminációs kampányért lobbizni. Ha nincs ilyen adatod, csak a megérzéseidre hagyatkozol, akkor azt nem fogja senki komolyan venni. Viszont emellett az is fontos, hogy ugyanazok a témák ne legyenek huszonötször megkutatva, és erre a donoroknak is jobban oda kellene figyelni, akik a pénzt sokszor csak úgy elszórják.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.