Belföld

A fideszes polgármester testvére lett az igazgató

hoffmann rózsa (ingyenes, )
hoffmann rózsa (ingyenes, )

Páva Péter, Páva Zsolt fideszes pécsi polgármester testvére lett a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ pécsi tankerületi igazgatója – írja a pecsistop.hu.

Páva Péter 1957-ben született, földrajz-testnevelés, majd pedagógia szakon végzett. Nős, felesége Kurnik Zsuzsanna. A főiskola elvégzése után tanárként dolgozott több iskolában. 1986-ban került a Nagy Lajos Gimnáziumba. 1995-ben kollégiumigazgatóvá, majd 1997-ben a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium igazgatójává nevezte ki az iskola fenntartója. Hobbija a lovaglás, túrázás és a történelem, erről az interneten fellelhető fotók is árulkodnak.

2013. január elsejétől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) veszi át az ország összes alap- és középfokú oktatási intézményét, azonban az államosításról szóló törvényt késve terjesztette be a Fidesz, általános vitája pedig november első teljes hetében folyt a parlamentben.

Januártól kirúgásokra is lehet számítani az államosítás kapcsán, ugyanis egy nem nyilvános tervezet – Hoffmann Rózsa kézjegyével ellátva – így fogalmaz: „a helyi tankerületi felmérések, a személyi és tárgyi feltételek tételes leltározása és átadás-átvételre történő előkészítése 2012 decemberében fog megtörténni. Ez az érintett önkormányzatok, a köznevelési intézmények és a központ részéről igen jelentős többletmunkát igényel majd, … a folyamat a megszűnő és megalakuló köznevelési intézmények többezres száma és a megváltoztatandó alapító okiratok miatt szinte teljesíthetetlen feladatokat jelent majd” a kincstár számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik