Egy gyermekotthon igazgatója ellen tavaly ősszel szexuális bántalmazás gyanúja miatt eljárást indítottak, azonban idén nyáron a nyomozást megszüntették, mivel a bűncselekmény nem volt megállapítható.
Az ombudsmanhoz panasz érkezett, azzal kapcsolatban, hogy az otthonban lakó gyerekek közül többen már korábban jelezték, hogy bántalmazás áldozatai, azonban Szabó Máté vizsgálata szerint a gyermekek nem kaptak megfelelő segítséget, a felnőttek egymás között próbálták megoldani a kérdést, az intézményvezetőnek pedig csak későn szóltak.
A biztos szerint ez a fajta, egyébként nem egyedi eljárás alapjogot sért, hiszen a gyermekvédelmi törvényben előírt jelzési és együttműködési kötelezettség nem teljesült, illetve későn jelezték a gyanút a igazgatónak. Szabó Máté szerint a gyermekek első jelzése után lehetőség lett volna arra, hogy pszichológus, gyermekjogi képviselő foglalkozzon a problémával, azonban ez sem történt meg.
Visszás továbbá, hogy olyan személy hallgatja ki a gyermekeket, aki munkajogi függésben van a büncselekményt gyaníthatóan elkövetett intézményvezetővel. A tárgyalt esetben az igazgató – aki a gyermekotthonban lévő fiatalok hivatalos gyámja – lemondott gyámi tisztségéről, a hivatal pedig helyére az igazgatóhelyettest rendelte ki. Az alapjogi biztos szerint független eseti gondnok kirendelése lett volna a helyes.
Szabó Máté az emberi erőforrások miniszteréhez, Balog Zoltánhoz fordult, akitől kérte, hogy hívja fel a gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók figyelmét a törvényekben szereplő pontok betartására. A legfőbb ügyészt, Polt Pétert pedig felkérte, hogy az ombudsmani jelentést ismertesse az irányítása alá tartozó ügyészi szervekkel.