Évente négyszáztízezer tonna elégetett hulladék, százhatvanezer megawattóra energia és több mint egymilliárd tonnával kevesebb klímareleváns szén-dioxid. Tarlós István áll a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű neoszocreál rendezvénytermében, Pest északkeleti sarkában és ehhez hasonló adatokat sorol a negyvenfős, nagyon-nagyon öltönyös vendégseregnek. Bár nem hallatszik semmi, de kicsivel odébb iszonyatos zajban és bűzben darálnak és égetnek ijesztő gépek hatalmas hulladékhalmokat, méghozzá nem holmi ipari mellékterméket, hanem a valódi emberek valódi szemetét, papírzsepistül, kólásdobozostul.
A főpolgármester csak egyszer üti le a magas labdát, „szemétről van szó, de ígérem, nincs köze a politikához” (reméljük, az érintettek vették az üzenetet), majd sorolja tovább az adatokat, papírról ugyan, de határtalan magabiztossággal. Nehezményezi, hogy a városi legendákra és populista szólamokra vevő nép nem becsüli eléggé az itt végzett munkát és azt hiszi, a hulladékégetés valami környezetszennyező furfang. Pedig – húzza alá – ha a Mű nem lenne, szemétben gázolna az ország.
Kattintson a képre, nézze meg a Művet!
Fotók: Neményi Márton
Klug Lajos FKF-vezér zavarba is jön, „Tarlós úr elmondott mindent, amit én szerettem volna, de hát mi mást várjunk egy mérnökembertől”, és valóban: sokkal természetesebben hangzik a városatya szájából, hogy termikus hulladékhasznosítás, mint például, hogy négypárti egyeztetés. Azért Klug is talál egy hatásos képet: a Mű az üzembe helyezése óta annyi hulladékot tüzelt el, amennyi egyébként harminc méter magasan borítaná be a Margitszigetet. Ha valakit érdekel: összesen kilencmillió tonnát.
A szervezők beszédekkel, kisfilmmel és állófogadással készültek, mi pedig üzembejáráshoz öltöztünk, néznek is sandán a biztonságiak; szerencsére kiderül, hogy igenis megtekinti a létesítményt a főpolgármester, pontosabban öles léptekkel végigszáguld rajta, legfeljebb egy-egy kézfogásra, vállveregetésre áll le. „Megy a munka? Tényleg itt ülnek nyolc órán át? De viccesen áll a hölgyeknek a sisak!” – és tovább is a következő géphez, kísérete alig győzi magyarázni neki, mit lát éppen. A lényeg, hogy a Mű most harminc éves, ami nem is sok, sőt egészen elképesztő, hogy bírta ki addig a főváros központi hulladékégető nélkül. A helyzetet ’76-ban elégelték meg, a minisztertanács kiadta az ukázt, ’81-ben pedig beindultak a kazánok. Az uniós csatlakozásra persze minden elavulttá vált, 2002-ben hároméves felújítási hullám kezdődött, azóta még alaposabban tisztítják a kéményekből ömlő füstgázt is.
A képre kattintva galéria nyílik!
Odabent a szag ismerős mindenkinek, aki élt már ötven lakásos társasházban, csak ez itt sokkal koncentráltabb. Fojtogató, ahogy megtölti a koponyánkat, furcsa módon azonban inkább otthon érezzük magunkat itt, mint a rendezvényteremben, ezzel pedig mintha az egyre felszabadultabb Tarlós is így lenne – nem mintha bármit is sugallni szeretnénk a sorok között, maradjunk annyiban, hogy ennyire közel még nem éreztük magunkhoz Budapest első emberét. A hulladékfeldolgozó tér egyébként valóban lenyűgöző, itt még a nyers szemét kavarog előttünk, el is csípünk pár ismerős tárgyat, ruhákat, kartondobozt, ilyesmit. A hatalmas hangárban egész kis galambcsaládok gyűjtögetnek, a csótányok mellett minden bizonnyal ők lesznek a nukleáris világégés nyertesei. „Találtunk már gránátot is, volt, hogy fel is robbant, benne van a pakliban” – meséli egy bennfentes.
Azért jó érzés újra a napon, bár tömegközlekedésnek nincs nyoma. Végül egy régi, piros Ikarus áll le mellettünk ijesztő szusszanással, utas sehol, „merre mész?” – szól ki a bajszos sofőr, el is harapja a mondat végét, hülye kérdés, innen már csak befele lehet menni. A busz az övé, egyékbként portás, másodállásban személyszállít, „ahol éppen fizetnek”. Bírja a busz? „Muszáj neki.” „Annyi rákos volt itt még pár éve, hogy azt el nem hinnéd” – meséli. „Aztán felszerelték ezeket a szűrőket, azóta jobb a helyzet. Van itt ez a filmgyár is, hogy hogy nem zavarja a Brad Pittet, hogy egy szemétégető mellett forgat, hát azt én nem értem. Neki még ráadásul tetszett is az ország. Szerintem nem nézett körül.”
Igaz, mondja, visszatérve a Műre, „itt égetik el fél Budapest mocskát, ez – mondjuk – azért nem semmi.”
