Belföld

Itt a NEK, de minek?

Átadták az első új típusú, a nemzeti egységes kártyarendszer részét képező diákigazolványokat kedden Budapesten. Nem minden megy simán az egységes rendszerben.

A diákigazolványokat Mihalovics Péter, az Új nemzedék jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos adta át egy általános iskolás és egy egyetemista diáknak a központi okmányirodában.

Vetési Iván, a Nemzeti Egységes Kártyarendszer (NEK) koncepciójának kidolgozásáért és megvalósításáért felelős miniszteri biztos elmondta: az új típusú kártyákat az azonosítás mellett kedvezmények igénybevételéhez használhatják majd a diákok. A kártyákat az okmányirodákban kell majd igényelni. A már meglévő diákigazolványok érvényben maradnak, új típusú diákigazolványt a tanulmányaikat szeptemberben megkezdő általános és középiskolásoknak, valamint felsőoktatási hallgatóknak kell igényelniük.


Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Nem mind arany

Eddig a távirati iroda által közölt jó hír, ugyanakkor lapunknak több egyetemista is azt jelezte, nem egyszerű hozzájutni az új igazolványhoz. A diákigazolványok ára ugyanis 550 forintról 1400 forintra emelkedett februártól. Az áremelés az Oktatási Hivatal szerint indokolt, ugyanis az új diákigazolványok egyfajta – az egységes nemzeti kártyarendszerbe tagozódó – biztonsági okmányok mostantól.

Ez azt jelenti, hogy egy olyan chip került minden igazolványba, ami a diák összes tanulmányi és kapcsolódó adatát tárolja. A közoktatásba való belépéskor mindenki kap egy azonosítót. Erre a regisztrációra épül rá a diákigazolvány, a diákhitel és elméletileg  a tanuló minden adata.

Átvágni a rendszert

Bence végzős hallgató az ELTE-n. „Két helyen érvényesíthetem a diákomat, a karon csak pár nap van rá, vagy a Questura Hallgatói Ügyfélszolgálati irodában, a Semmelweis utcában. Ott bármikor. Utóbbit választottam, ahol közölték, hogy egy apró repedés miatt nem érvényesítik, hanem cserélni kell.” Azonnal elvették a kártyáját és egy A/4-es lappal elküldték az okmányirodába. Persze előbb be kellett fizetnie az eddigi díj majd háromszorosát, 1400 forintot.

Az okmányirodába érdemes időpontot foglalni, de az e-magyarországon ilyen ügytípus egyelőre nincs. Lehet mindenféle igazolványkészíttetéshez időpontot foglalni, de diákhoz pont nem. Kérdésünkre az egyik okmányirodában azt mondták, hogy nyugodtan átvághatjuk a rendszert és kérhetünk sorszámot jogosítványra vagy személyi igazolványra is.

Mindent jól csinált

„Elmentem az okmányirodába, ahol 11-kor már nem lehetett sorszámot tépni, majd mégis kaptam egy NEK-Diákigazolvány ügyintézés sorszámot” – folytatja Bence. Egy óra múlva kerültem sorra, fotó készült és alá kellett írnom újra – ez azért furcsa, mert 2 éve csináltattam az előző diákot, fényképpel, aláírással. Amikor kész voltunk, a nő megkérdezte a kolléganőit, hogy mindent jól csinált-e, de ők is csak bizonytalankodtak, mert “új a rendszer”. A nő adott egy újabb A4-es lapot, hogy vigyem be az egyetemi titkárságra, mert ugye nem gondolom, hogy az okmányiroda gyártja le, ők csak megrendelik.

Egyéb probléma is van. Több diák és iskolatitkár is nehezményezi, hogy nehezebb lett az elveszett vagy megsemmisült igazolványok utáni igazolás kiadása. Eddig az egyetemek, iskolák gyakorlatilag korlátlan időtartamra kiállíthattak egy igazolást, ha elveszett a diákigazolvány vagy esetleg ellopták. Mostantól azonban csak a diákigazolványt pótló szervezet adhat ki ilyet. Vagyis az imént említett okmányirodás procedúra jön. Sőt ha esetleg 2 hónapnál tovább készülne az új „egységes nemzeti kártyarendszerbe” tagozódó diákigazolvány, akkor a nebuló megint mehet a sorszámért. Az igazolást ugyanis maximum két hónapra kaphatja meg bárki.

A matrica

Lili az ELTE-re jár. Jövőre végez. Ő már végigjárta a stációkat. Volt az egyetemen, onnan elment az okmányirodába, „kicsit bénázott a nő. Látszott, hogy nem képezték ki igazán erre a munkára. Szerintem sose látott még közelről diákot”. A fiatal lány most azt várja, hogy végre megjöjjön a diákja. „Persze ha kihozza a postás, akkor sem használhatom rögtön. Először mehetek újra az egyetemre az érvényesítő matricáért, amihez március közepén szerettem volna hozzájutni.”

Kerestük az ügyben az Educatio Kht.-t, egyelőre sikertelenül.

A NEK

Az egységes nemzeti kártyarendszer bevezetését már 2010-ben bejelentették. E szerint a cél, hogy csökkenjen a használatban lévő okmányok száma és költsége, valamint minőségi szolgáltatások jöjjenek létre az egységes kártya révén. A megvalósítás azonban egyre csúszik. Majd egy éve már módosítani kellett bizonyos határidőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik