Belföld

Lecserélik az összes diákigazolványt február végéig?

Napok óta rebesgetik, lecserélik a diákigazolványokat, helyettük újat kell csináltatni, közel háromszoros áron. Utána kérdeztünk.

Az új diákigazolványokat az okmányirodák fogják kiállítani. Chippel látják el ezeket, melyek a diák összes tanulmányi és kapcsolódó adatát tárolja majd. A módosítás az összes nebulóra vonatkozik, vagyis az általános és középiskolásokra, valamint a felsőoktatásban tanulókra egyaránt.

A Győri Okmányiroda munkatársa elmondta, hogy a tanulóknak egyénileg kell bemenniük a hivatalba, ahol elkészítik róluk a fotót, amit csatolnak az iskolájuk által kitöltetett adatlappal, ezeket együtt küldik Budapestre, ahol kiállítják az új igazolványokat.

Az okmányiroda munkatársa azt is elmondta, hogy a folyamat már elindult, hiszen ezen a héten is többen voltak már bent a fotó elkészítése miatt náluk. Arról nincs információja, hogy milyen szankció jár majd azoknak a diákoknak, akik nem cserélik le régi igazolványukat, de egészen biztos kapni fognak türelmi időt az átváltásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik