Belföld

Nem megoldás, hogy biztosítatlanok lesznek a BKV utasai

A VEKE nem tartja jó ötletnek a BKV utas-balesetbiztosításának felmondását. A megtakarítás csekély, a károsult utasoknak okozott kellemetlenségekkel összehasonlítva.

A BKV közleményben tájékoztat arról, hogy a társaság felmondja az eddigi utas-balesetbiztosítását. Ezután a társaság kárt szenvedett utasai már csak a “kimutathatóan” a BKV hibájából adódó balesetek után kaphatnak kártérítést, a BKV kötelező felelősségbiztosítása terhére – közölte a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE)

Az így elért megtakarítás mindössze évi 50 millió Ft. Álláspontunk szerint ez, a BKV anyagi problémáinak nagyságrendjéhez képest nevetséges összeg messze nem indokolja a biztosítási szolgáltatás színvonalának drasztikus csökkentését. A korábbi konstrukció jóval egyértelműbb volt, mivel azt vette alapul, hogy az eset a BKV területén történt-e: e feltétel jóval objektívabb, mint a cég felelősségének megállapítása, melyet mostantól kezdve a balesetet szenvedett utasnak kell bizonyítania.

Az új helyzet az eddigi gyors ügyintézés helyett mindenképpen több vitát, ideges és felháborodott utasokat, valamint túlterhelt BKV-s ügyintézőket fog eredményezni. Akár egyetlen magas összegű kártérítéssel járó ügy, ahol az utasnak lesz igaza, többe kerülhet, mint amennyit az egyébként limitált kártérítési összegekről szóló szerződés felmondásával a BKV megspórol.

A romló műszaki állapotok, a sokszorosan túlfutott, időnként kettészakadó vagy kigyulladó buszok, a folytonosan lerobbanó metrókocsik és mozgólépcsők vagy a fogaskerekű újabb kisiklásai különösen védhetetlenné teszik az utasok biztosításán való takarékoskodást. Információink szerint a döntés a BKV igazgatóságában született meg, amely a BKK vezetésének közvetlen felügyelete alatt áll.

A rövid, száraz, a hátteret elhallgató közlemény is “feljebb” született, csak a presztízsveszteség elkerülése miatt a BKV-val adatták ki – a BKV-nak önállóan már nincs joga közleményt kiadni.

A bajba került utas viszont a BKV-t szidhatja. De az intézkedés visszaüt: soha ennyire nem szorult rá a közlekedési társaság és a Főváros az utasok jóindulatára és támogatására. A szolgáltatás fenntartása melletti társadalmi kiállás nélkül ugyanis könnyen súlyos járatritkításokba vihetik bele a BKV-t azok, akik a világot a sofőrös szolgálati autó kényelméből szemlélik.

A VEKE arra kéri Tarlós István főpolgármestert, hogy vonassa vissza ezt az intézkedést. A BKV anyagi problémáit nem ilyen áron kell megoldani – egyébként így nem is lehet. De ha már minden fillért szeretnének “nagyon helyesen” megfogni, akkor a főpolgármester szíves figyelmébe ajánlják a cégautók számát, bérlésük költségeit, valamint a kommunikációs stábokat, mint olyan elemeket, melyeket költségcsökkentési vizsgálódásnak kellene mihamarabb alávetni a közösségi közlekedéssel foglalkozó fővárosi szervezeteknél. Amíg ez nem történik meg, a hitelesség aligha állítható vissza – derül ki a VEKE-közleményből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik