Belföld

„Fasisztákra nem szavazunk!” – írja Gyurcsány

A volt kormányfő szerint lassan ébredezik az ellenzék. "Kezd leesni a tantusz, hogy a Fidesz ellen csak széles összefogással lehet majd győzni."

A szocialista politikus legfrissebb Facebook-bejegyzésében úgy véli, aki eddig értetlenkedett, azt kijózanította a Fidesz választójogi törvénytervezete. A volt kormányfő – az LMP javaslata kapcsán – úgy véli, bárkivel együtt lehet szavazni azért, hogy a Fidesz után helyreálljon a kormányozhatóság, a demokratikus alkotmányosság. Gyurcsány szerint azonban a Jobbikkal – amelyet csak „fasisztoid” pártnak nevez – nem köthető választási szövetség.

„A választási koalícióhoz a választók széles körének értő, aktív támogatása kell. Rá kell venni a pártok szavazóit, hogy másik párt jelöltjére szavazzanak. Ez nem egyszerű. Meggyőzhetők-e a demokraták, hogy olyan pártra szavazzanak, melynek képviselői köszönés helyett zsidóznak, cigányoznak, és nemzetárulónak tartanak minden baloldali, liberális demokratát.” Gyurcsány ezt nem hiszi.

A volt kormányfő szerint az LMP-nek és az MSZP-nek először is végig kellene gondolnia, hogy helyes-e, ha kormánykritikájukat rendszeresen megspékelik egy oldalvágással, amelyben a másik demokratikus ellenzéki pártot ütik. Ez ügyben az LMP-nek van több tennivalója. A szocialistáknak ugyanakkor meg kellene érteniük, hogy mély politikai, kulturális, morális átalakulás nélkül nem leszünk választhatóak sok demokrata számára.

Gyurcsány receptje a következő: „…széles koalíció a demokratákkal, nyitott befogadó, együttműködő pártokkal, és küzdelem a fasisztoid pártokkal. Demokrata nem kérheti szavazóit, hogy a Fidesz leváltása érdekében szavazzon a Jobbikra. Ez a demokraták végső erkölcsi megsemmisülését hozná” – írta a volt kormányfő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik