Belföld

Uniós fórum a romák integrációjáról

A magyar politikusok szavaiból kiderült, bőven van még tennivaló e téren.

A politikai közösség minden tagja, így a romák számára is meg kell nyitni az utat Magyarországon az érvényesülés előtt – mondta közigazgatási és igazságügyi miniszter Budapesten, az V. Európai Roma Platform nevű tanácskozáson.

“Több mint 20 éve indultunk el azon az úton, hogy Magyarország mindenki otthona lehessen, a köztársaság mindenki köztársasága legyen” – mondta Navracsics Tibor (a képen). A miniszter közölte: Magyarország csak akkor lehet erős, gazdag, ha összetartó a társadalom, ezt pedig csak akkor tudjuk létrehozni, ha abban mindenki sorstársának érzi a másikat.

A kormány, a civil szervezetek, az egyházak a befogadó Magyarország képét szeretnék erősíteni – közölte a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár. “Az a Magyarország-kép, amelyet mi szeretnénk erősíteni, a befogadás, az együttműködés, a kultúrák együttélésének ezeréves tradíciója” – tette hozzá. Balog Zoltán szerint az ország másik arca a nyomor, a kilátástalanság, a gyűlölet. Vannak előítéletek, van Gyöngyöspata, van Hejőszalonta; az európai roma stratégia a mi válaszunk minderre – közölte.

Az uniós alapjogokért felelős biztos, Viviane Reding arról beszélt, hogy kemény küzdelem eredménye a nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszeréről kidolgozott európai bizottsági koncepció, és bár sokan megkísérlik majd “felhígítani” a stratégiát, ezt nem szabad hagyni. Minden tagállamnak ki kell dolgoznia a nemzeti romastratégiáját. Ugyan néhány ország nem szívesen ismeri be, hogy élnek romák a területén, pedig minden uniós tagállamban vannak romák. Azt mondta: a tagállamoknak és az uniónak egyesíteniük kell erőiket, hogy felléphessenek a romák diszkriminációja ellen.

A szociális ügyekért felelős biztos, Andor László azt mondta: alapvetően a tagállamok felelőssége a romák integrációja, de Brüsszel kész minden támogatást megadni ehhez. Az eredmények nem egyik pillanatról a másikra jelentkeznek, de minél előbb el kell kezdeni a munkát. Ezért a bizottság kéri a tagállamokat, hogy az év végéig dolgozzák ki nemzeti romastratégiáikat, ami fontos, de csak az első lépés a romák integrációjáért – tette hozzá. A biztos szerint az uniós EU2020 versenyképességi stratégiával sincs összhangban, hogy romák millióit zárják ki a társadalmi-gazdasági életből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik