A film láttán olyan érzésünk támadt, mintha egy picit szomorúbb lenne ez a „Tigris” a többinél. Különösen a film végén nőtt az a bizonyos gombóc a torkunkban, amikor a Kamarás Iván által játszott menő ügyvéd figura osztja az észt Lalinak, miszerint amíg világ a világ, ezek az alakok mindörökre vesztesek maradnak. Ez egy moralizáló vígjáték?
Érdekes, nem így érzem. De több hasonló visszajelzés után kezd „gyanús” lenni, hogy mutatkozik egy ilyen felhangja. Mégis, én azt gondolom, hogy bármilyen furcsa, de ennek a történetnek nagyobb vesztese Feri (Kamarás Iván). Önmagában árulkodó az a mondat, amikor dr. Csopkai a nejével és a szeretőjével is hancúrozó büféssel közli, ha egy kicsit is szeretné ezeket a nőket, akkor nem megverné, hanem megölné Lalit. Vagyis: olyan emberekkel él együtt, akikhez neki nincs köze. Szemben Lalival, aki mögött ott áll öt cimbora. Igaz, hogy balfácánok, ám azért utána erednek, megpróbálnak a maguk módján segíteni. Másik dolog, hogy nem tudtak, és ha sikerült is volna, valószínűleg csak nagy baj származott volna belőle. A lényeg: Lali tartozik valakikhez. Mégiscsak átláthatóbb és szerethetőbb az a közeg, amiben ő létezik, mint a Feri élete, amibe Lali belecsöppen.
A szerepcsere végén azért ott az a szomorúság, amiről beszéltem, nem?
Lehet, hogy ott, azon a ponton, amikor az embert kiebrudalják a saját álmaiból, egy keserűség érezhető. De egy nap, egy hét, vagy tíz év múlva mindazonáltal ez a „szerepcserés” nap lesz a nagy sztori, erről fognak beszélni, ellentétben az elmúlt pár évtizeddel, amiből nem lehetne egy történetet összehozni. Hiszen amikor a filmben próbálnak kirángatni engem – Lalit – az amnéziából, elhangzik egy mondat, miszerint ez – az Üvegtigris – az a hely, ahol annyi minden történt. Például mi? – kérdezem. A válaszul adott felsorolás szánalmasabb, mint bármi, és jelentéktelenebb, mint annak a napnak bármelyik perce.
A büfésnek például valószínűleg előző életében soha nem volt – és nyilván utána sem lesz – szerencséje ilyen luxusautóhoz és szupercsajhoz sem.
Lali ebben a helyzetben a kocsi híján esélytelen. Fontos részét képezte a történetnek egyébként – amit Erika (Szabó Erika, a modell Niki megformálója – a szerk.) szerintem klasszul játszott el –, hogy a csajnak egyszerre kell számítónak, de mégsem kurvásnak lennie, és olyannak, akivel Lali kocsi nélkül is esélyt lát egy kapcsolatra. Persze félve érzi ezt az esélyt, nem véletlenül. De megpróbál mindig igazat mondani. A világ az, amelyik továbbgondolja a mondatait a luxusautó által sugalltak szerint. Ehhez a kocsihoz nem hihetőek Lali őszinte mondatai. Egy ilyen kocsiban hiába mondom, hogy emberek, én egy senki vagyok – nem hiszik. Nana-nana, ebben a kocsiban?
Ilyen a világ?
Igen, felületesen ítél.
Felületesen ítélünk, a nők is inkább egzisztenciát választanak, státuszokat, tárgyakat, autókat, s aszerint élik az életüket.
Még mielőtt a női nemről állítanánk ki valami szörnyűséges bizonyítványt, amit nem szívesen tennék: nyilvánvaló módon ehhez kellenek a férfiak is. Akik a kocsik és a nők státuszszimbólumát maguk gerjesztik, mint felfestett képet a boldogságról.
A forgatás előtti sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a társadalom magára hagyta a „kisegzisztenciákat”. Mit lehet tenni az érdekükben? Netán ilyen filmeket készíteni róluk?
A magam eszközeivel ezt tudom tenni. Kinek-kinek a szakmájában megvan a felelőssége, hogy segítsen, ezek az emberek ne szakadjanak le. Nyilván ez a film ilyen módon nem szólhat erről. Csak sajátosan. A filmbeli hajón látunk egy jókora plakátfeliratot: az „Együttérzés éjszakája” – és körülbelül látjuk, hogy az ottani kör milyen együttérzésre képes… S hogy mennyire üresek azok az urnák, amikbe a forintokat lehet helyezni, s hogy mennyire cinikus dolog egyszerre említeni a hajléktalanokat, az éhező gyerekeket, a kivert kutyákat, miközben egy terülj-terülj asztalkámnál ékszerbemutatót néznek. Ezt tekinthetjük akár didaktikus felvetésnek is részemről, vagy akár demagógiának. A jótékonysági összejövetelek egy része ténylegesen segítő célzatú és fontos szereppel bír, jó szándékú emberek valóban segítenek, egy másik része viszont pusztán üzletkötésre összehozott kamutalálkozó, ahol csak eljátsszák az önzetlenséget. A film szemszögéből nyilván nekem egy utóbbi jellegűre volt szükségem.
Bár az első két Üvegtigrist követően elfogultak vagyunk Laliékkal, az ő világukat illetően, ettől függetlenül egyébként sem túl szimpatikus ez a puccos miliő…
Azért szerintem kerüljük el azt a sztereotípiát, miszerint ha valakinek jó autója és klassz csaja van, egyből ellenszenves. Én minden szereplőjét szeretem ennek a filmnek. Sajnálom Feri figuráját is, ilyen értelemben visszautalnék a korábbi mondatokra. Amikor egymás fejéhez vágja a vitatkozó feleség és a szerető, hogy Ferinek egyiktől csak az anyja a pénze, a másiktól a férjének a kapcsolatrendszere kellett, akkor ennek a felépítménynek bizonyos értelemben Feri is áldozata. Tulajdonképpen ezért állítom váltig, hogy nem olyan szomorú ennek a filmnek a vége. Az igazi szomorúság Feri szemében tükröződik. Neki például rosszabb napja volt. Nekem, vagyis Lalinak végül is kifejezetten jó napom volt (nevet). Azt szintén fontosnak tartom, hogy a végén akármilyen elgyötörten is, de szeretettel tudom újra hallgatni azokat a marhákat, akiket a film elején már nagyon untam.
Beszéltünk a harmadik film átalakulásairól. A változások kapcsán olyan benyomásunk is támadt, hogy mintha egy erős árnyalattal agresszívabb vagy erőszakosabb vonások jelennének meg az Üvegtigris 3-ban. Példának okáért Csoki (Csuja Imre) megnyilvánulásai erőteljesebbek, a korábbi „hangemberW most már időnként üt is. A két Üvegtigris-film között, öt év alatt ilyenné változott a világ?
A fiúk nem változtak. A helyzet vált élesebbé, amibe keverednek. Talán kétségbeesettebb Csoki figurája. Elveszítette a legendás motorját, látjuk, hogy nincs ott a Babetta, benzinre sincs pénze, kerékpáron próbálja ugyanazt a feelinget létrehozni, ami azért kicsit nehéz. Eleve a Babetta jelentős kompromisszum az „easy rider”-világhoz képest (nevet), de a bicikli végképp. Csoki, azt hiszem, elgyötörtebb lett. S ugyanazok a mondatok agresszívebben csenghetnek, de én inkább elgyötörtebbnek, mint agresszívebbnek érzem. Az Üvegtigris körüli srácok olyan nagyon nem tudnak változni. Csak fáradnak. Felvállaltuk, hogy korosodunk. Nem dolgoztunk ellene, kifejezetten részét képezi a filmnek.
A harmadik film terve kiben fogant meg?
Nem is tudom már. Összenéztünk – és így alakult. Pataki Ági és Kovács Gábor producerrel megkérdeztük Olivért (Búss Gábor Olivér a film forgatókönyvírója – a szerk.), hogy lenne-e kedve hozzá, megkérdeztük az alapcsapatot, hogy lenne-e kedvük hozzá, s mindenki azonnal igent mondott. Ebben benne van, hogy olykor „egy két lábon járó közvélemény-kutató cégként működöm” az emberek között, akik szeretettel hátba vágtak, és várták a folytatást, Doppingszerként hatott és rengeteg energiát adott, hogy egyfolytában megállítottak, tudakolva, hogy lesz-e következő rész. Az Üvegtigris 3. megszületésében annyi „ravaszság” tagadhatatlanul kimutatható, hogy miközben filmkészítési szempontokból megújításokra törekedtünk, bizton számíthattunk egy meglévő, széles rajongótáborra. Talán nem szerénytelenség azt mondanom, hogy támaszkodhattunk egy garantált nézőszámra – ami persze nincs, hiszen a menet során sok minden történhet –, az utcán járva-kelve egy szeretetteljes várakozás tapasztalhattunk a filmmel kapcsolatosan. Abban bízom, és ezt érzem, sőt alkatomtól eltérően most már állítom is: a harmadik rész be fog vonzani olyanokat is, akik eddig távol tartották maguktól az Üvegtigris-filmeket. Mert – megőrizve az eredetinek a hangulatát – szerintem most ebben olyan új csavarok és új színek bukkannak fel, amik tágíthatják, szélesíthetik a nézők egyébként szerencsére nem keskeny körét.
Ezért is álmodtak – úgymond – történetesebb történetet a filmnek?
Igen. Még egyszer nem akartam eljátszani azt, hogy egy állóvízben tocsogunk, és néha fodrozódnak a habok. Most meglöttyintettük a lavórt.
S ehhez a „löttyintéshez” kellettek az új arcok. Hogyan talált rá a női szereplő trióra, illetve Ivánra?
Ivánra elég hamar, már jó korán megbeszéltük vele, hogy játszani fogja ezt a szerepet. A lányoknál pedig komoly munka árán választottuk ki a megfelelő színészeket. Egy alapos casting végeredménye a filmben látható „hárem”. Azt hiszem, Revi (Reviczky Gábor – a szerk.) találta ki, hogy ez az Üvegtigris hárem. Akár ez is lehetne az új cím (nevet).
