Belföld

Sok dolga lesz az új Országgyűlésnek

Köztársaságielnök-választás, EU-elnökség, új médiatörvény és a kettős állampolgárság ügye - rengeteg feladata lesz a ma először összeülő új Országgyűlésnek.

Péntek délután egy órakor kezdődik az új parlamenti ciklus, ahol bejelentik a Bajnai-kormány megbízatásának megszűnését és Sólyom László államfő javaslatot tesz az új kormányfő személyére, Orbán Viktorra.

Miután a képviselőjelöltek átestek a mandátumigazoláson és esküt is tesznek, képviselőként dönthetnek a megalakuló bizottságokról, a tisztségviselőkről és az országgyűlési struktúráról. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője azt ígérte, hogy már pénteken benyújtják azokat a törvényjavaslatokat, amelyek a kormány minél gyorsabb megalakításához szükségesek. Remélik, hogy ezekről a plenáris ülés után már tárgyalhat is az alkotmányügyi bizottság.

Hétfőre marad

Nem valósul meg viszont Semjén Zsolt elképzelése, aki azt szerette volna, ha rögtön az első parlamenti napon tárgyal a Ház a kettős állampolgárságról szóló törvénytervezetről, ám ez várhatóan a következő ülésnapra, jövő hétfőre marad.

Ekkor nyújtják be továbbá a háromcsapás-törvényjavaslatot, a kisebb parlamentről szóló tervezetet és azt a javaslatot is, amely csak az iskolát nem kerülő gyerekek szüleinek folyósítaná pénzben a családi pótlékot.

Személycserék

De, hogy mi várható a jövőben? A nagyobb parlamenti feladatok közül a legelső rögtön a köztársasági elnök megválasztása, az Állami Számvevőszéknek jelenleg betöltetlen az elnöki és alelnöki posztja, de 2010 decemberében lejár a legfőbb ügyész mandátuma is. Az állampolgári jogok, valamint a kisebbségi jogok országgyűlési biztosának még három éve van.

Juhász Attila, a Political Capital igazgatóhelyettese szerint ugyancsak fontos feladat lesz a következő ciklusban, hogy 2011-től Magyarország az EU soros elnöke, ez nyilvánvalóan terhet ró majd a parlamentre is.

„Mindezek mellett az új Országgyűlésnek illene megoldania az évek óta maga előtt görgetett alkotmányos mulasztásait, például a választókerületek aránytalansága vagy a kisebbségek parlamenti képviselete ügyében, ezekre feltehetően sor is fog kerülni a Fidesz kétharmados többségének következtében, ugyanis minden lehetősége megvan e kérdések rendezésére” – véli a szakértő.

Kétharmaddal megy

A Fidesz be is jelentette terveinek egy részét, ezek konkrét részleteiről azonban ma még nagyon keveset lehet tudni. Az első lépések között a parlamenti létszámcsökkentés miatt előbb-utóbb biztosan változtatni kell a választójogi törvényen, az önkormányzati képviselők számának csökkentése miatt pedig az önkormányzati törvényen, a határon túli magyarok egyszerűsített honosítása miatt pedig az állampolgársági törvényen, de hogy lényegét tekintve pontosan hogyan fognak változni ezek a rendszerek, az egyelőre nem ismert.

Biztosan változtatni kell a médiatörvényen is, például a digitális átállás miatt, a médiafelügyelet, illetve a közszolgálati média átalakítása okán, de hivatalosnak tekinthető konkrét javaslatok eddig nem kerültek elő. Fontos, hogy az új Ptk. hatálybalépése bizonyosan eltolódik a 2011-es évre, és annak jelentős átalakítása is valószínűsíthető. Hasonlóan lényeges – emeli ki Juhász Attila – hogy a jogalkotásról szóló, még a rendszerváltás előttről visszamaradt törvényt 2010. év végei hatállyal megsemmisítette az Alkotmánybíróság, ezzel a döntéssel a jogalkotás jelenlegi rendjének elkerülhetetlen reformja is az új Országgyűlésre vár.

Az Országgyűlés alakuló ülését és előzményeit az fn.hu élőben közvetíti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik