meghatározó paraméterkönyv évek óta elhalasztott felülvizsgálata – áll a közlekedési
társaság közleményében, amely szerint a módosítási javaslat nem jár a közösségi
közlekedés színvonalának romlásával. Annak kidolgozásakor figyelembe vették a
fizető utasok számának közel tízszázalékos csökkenését, a biztonságos
üzemeltetéshez szükséges finanszírozási kérdéseket és a városszerkezetben
bekövetkezett átalakulást is.
A közlemény szerint ma Budapesten, európai nagyvárosokkal
összehasonlítva a járatok követési ideje az egyik legsűrűbb. Míg például
Londonban és Varsóban átlagosan csúcsidőn kívül a metró szerelvényei 6, illetve
8 percenként követik egymást, addig fővárosunkban, hasonló időszakban 2 perc 30
másodperc és 5 perc között, néhány percet kell várakozással tölteni, hogy
valaki az egyik megállóból a másikba juthasson.
A BKV visszautasítja a VEKE (Városi és Elővárosi Közlekedési
Egyesület) állításait, amelyek szerint szakmaiatlan, vagy épp az utasok
érdekeit nem figyelembe vevő, jelentős utasvesztéssel járó javaslat született. A
paraméterkönyv tervezetét a BKV Közlekedési Igazgatósága külső szakértők
bevonásával, több hónapnyi alapos, minden részletre kitérő elemzés alapján
készítette el, lehetőség szerint
figyelembe véve a szakmai és civilszervezetek, valamint a kerületek
álláspontjait és javaslatait. A jelenleg
tervezett paraméterkönyv gazdasági hatásaira vonatkozó részletes vizsgálat
eredményeképpen megállapítható, hogy összességében 4,9 százalékos vonali
kilométer-, valamint 4,3 százalékos
vonali férőhelykilométer-csökkenéssel lehet számolni, utasvesztés azonban egyáltalán nem prognosztizálható – olvasható
a dokumentumban.
A BKV visszautasítja azt a feltételezést is, hogy a társaság,
a főváros vagy a kormányzat céljaival egybeesne a szakszervezetek által kezdeményezett
és megtartott hétfői sztrájk.