Aligha gondolta Viktor Zubkov, hogy szeptember 15-én, hatvanhatodik születésnapján, miniszterelnökként fogadja majd a gratulációkat. Mások még nála is kevésbé számítottak kinevezésére, annak ellenére, hogy nagyjából három héttel ezelőtt Vlagyimir Putyin elnök kellemes meglepetései közt említette, hogy milyen jól megszervezte a Szövetségi Pénzügyi Felügyelet munkáját.
Zubkov annak idején egyenesen az elnök fölkérésére került a közbeszédben csak pénzügyi felderítésként emlegetett szervezet élére. Itt legfőbb dolga a korrupció visszaszorítása és a pénzmosás megakadályozása volt a kinevezett miniszterelnöknek.
Elég, ha Putyin tudja, ki ő
A világ és az orosz közvélemény jelenleg a következő kérdést teszi fel: “Ki ez a Zubkov?” (fölidézve azt a 2000. januári hétvégét, amikor a davosi világgazdasági fórumon a “Who is Mr Putin?”, azaz “Ki az a Mr Putyin” kérdéssel bombázták az orosz delegáció tagjait). Valójában azonban mindenki tisztában van vele, elég ha Vlagyimir Putyin tudja, kicsoda, és főképp, mire használható Viktor Zubkov.
Márpedig Oroszország elnöke valamikor a kilencvenes évek elején együtt dolgozott vele, és kapcsolatuk azóta töretlen. Olyannyira közel állnak egymáshoz, hogy Zubkov állítólag tegezi Putyint, aki viszont tisztelete jeléül magázza őt – orosz földön ez nem szokatlan. Beavatottak úgy tudják, hogy pár éve néhányad magával ő fújta el a gyertyákat Putyin születésnapi tortáján.
Mindenki dícséri
Most, hogy előtérbe került, hirtelen Borisz Grizlovnak, az Állami Duma elnökének is eszébe jutott, kampányfőnökeként milyen kedvező benyomásokat szerzett róla, amikor a kilencvenes évek végén Zubkov harcba szállt a Leningrádi megye kormányzói tisztségéért (mintegy nyolc százalékkal a negyedik helyen végzett).
Az Eho Moszkvi rádió műsorában Vlagyimir Rizskov duma-képviselő – aki ugyancsak személyesen ismeri őt – olyan állami hivatalnoknak nevezte, aki igen fegyelmezett, egyetlen fölösleges szó sem hagyja el a száját, rendesen begombolja zakóját, előírásosan hordja nyakkendőjét, végrehajtó miniszteri kvalitásai vannak, és nemcsak arról nem fecseg, amiről nincs tudomása: arról is hallgat, amiről pedig beszélnie kellene.
Falazott Putyinnak?
Egyszer egy nyilvános előadásában elmondta, hogy az általa irányított pénzügyi felderítés több súlyos ügyet tárt föl, a vétkeseknek bíróság előtt kellett felelniük, és jogerősen elítélték őket. Rizskov neveket kért, de nem kapott. Pedig akkor már nem volt értelme titkolózni (bár a mundér becsületét alighanem védelmezni illett).
Erre persze akár legyinthetnénk is, a dolog szépséghibája Rizskov – és mások – szerint azonban magában a miniszterelnök cserében, a kormány menesztésében, az eljárásban és az eljárás indoklásában van. Putyin három és fél évvel ezelőtt már meglepte a világot, amikor váratlanul menesztette Mihail Kaszjanov miniszterelnököt, és általános meglepetésre a második vonalból nevezte ki az utódot, a nem igazán közismert valamikori kereskedelmi miniszter, akkortájt Oroszország EU-képviselője, Mihail Fradkov személyében. Az indok hasonló volt, mint ma, de akkor elfogadhatóbbnak hangzott: az embereknek joguk van megtudni, milyen kormánnyal kíván együttdolgozni a leendő elnök – Putyin akkor joggal tekinthette magát a közelgő elnökválasztás egyetlen esélyesének.
Ezúttal azonban más a helyzet: két és fél hónap múlva nem elnököt, hanem alsóházat választ Oroszország, és demokráciában (így Rizskov és mindazok, akik hozzá hasonlóan gondolkodnak) a kormányalakítással megvárják a választások végeredményét. Putyin most megint egyszer ízelítőt adott belőle, hogyan is működik az orosz irányított demokrácia. Ennek a kormánynak – fejtegette az orosz elnök legutóbbi nyilatkozatában – úgy kell működnie, mint a svájci órának: tökéletesen, mindenféle fönnakadás nélkül, az alsóházi választásokig, a választások idején, majd a duma-választások és az elnökválasztások között, majd az elnökválasztások idején, végül pedig az elnökválasztások és az új államfő beiktatása közötti időszakban. Hogy pontosan miben áll ez az „óramű-szerű” működés, azt nem nehéz kitalálni: mindennek pontosan úgy kell történnie, ahogy a Kreml mai gazdája gondolja. Putyin, és erre szinte minden elemző utalt, megint csak nem a kormány menesztésével (arról már Moszkva-szerte beszéltek), hanem inkább az új miniszterelnök megválasztásával lepte meg a világot. Az általában igen jól tájékozott Vedomosztyi című lap aznap reggeli számában még az volt olvasható, jól értesült forrásra hivatkozva, hogy Szergej Ivanov első miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányfő. Senkit nem lepett volna meg a döntés: Putyin emlékezetes februári müncheni beszéde, majd néhány nappal később Szergej Ivanov „előléptetése” után szép lassan viszonylag rövid idő alatt őt kezdték emlegetni a legesélyesebb utódjelöltnek. (Erről a müncheni beszéd után a FigyelőNet is írt.)
Vajon Zubkov kinevezésével csökkentek-e az egykori hírszerző tábornok esélyei? Megoszlanak a vélemények, és alighanem ez így van rendjén. Putyin ugyanis ezzel a döntésével több változat előtt nyitott utat. A német Die Welt címűlap rögtön öt változatot is elemez szeptember 13-i számában (www.welt.de/politik/ausland/article1181280) – ezek közt van nagyon valószínűtlen és nagyon valószínű egyaránt; utóbbi szerint Ivanov lesz az utód – a Welt azonban megjegyzi, eshet a választás egy olyan jelöltre is, aki az egymással szembenálló csoportok egyikének sem felel meg ( húsba vágó érdekeik elleni közvetlen támadásként élnék meg már az eshetőséget is), és akkor mindenki azon lesz, hogy minden maradjon a régiben. Ehhez már csak azt a helyzetet kell előidézni, amelyben egyszerűen nincs más választás, mint mindent érintetlenül hagyni. Tegyük hozzá, a hírszerzés trükkjein edződött Kreml-beli stratégáknak az ilyesmi rutinfeladat.
Közvetve Ivanov esélyeit erősítette meg Zubkov parlamenti föllépése is: a hadiipar fejlesztését hangsúlyosan említette, és az sem mellékes körülmény, hogy az új miniszterelnök egy szem lányának az Ivanov-utód (és bizalmas) Szergyukov védelmi miniszter a férje. Általánosnak mondható hát a vélekedés, hogy Zubkov kinevezésével az Ivanov-csoport nyerte a legtöbbet.
A mai Oroszország egy merő Bizánc – fejtegette az Eho Moszkvi rádióban Vlagyimir Rizskov (http://echo.msk.ru/programs/noexit/54770/index.phtml). Három-öt ember ismeri csak a forgatókönyvet, amely menetközben is formálódik. Különféle változatok vannak, és bármelyiket kipróbálhatják. Rizskov is megpendíti azt a lehetőséget, hogy az utód (mindegy, hogy ki), egy-két évig marad csak, aztán előre hozott választások lesznek, és megint jön Putyin, merthogy az orosz alkotmány csak azt mondja ki, hogy „egy és ugyanazon személy nem töltheti be az Oroszországi Föderáció elnöki tisztségét egymás után két időszaknál többször”. Kis szünet beiktatásával azonban kezdődhet minden elölről. A liberális orosz értelmiségi közvélemény körében nagy tekintélynek örvendő politikus keserűen jegyezte meg, hogy a demokrácia tekintetében még mondjuk Marokkó is előbbre jár Oroszországnál, mert bár formálisan diktatúra, hiszen a király diktál, de még ott is harminchárom párt indul a parlamenti választásokon és a győztes párt képviselője kap jogot a kormány megalakítására. Az orosz változatban viszont értelmét vesztik a választások, hiszen a kormány így is, úgy is megvan – ez a szuverén népakarat semmibe vevése, a nép arcul köpése – fakadt ki Vlagyimir Rizskov.
A Kremlből persze mindez másképp látszik. A miniszterelnök cserével lehetőség adódik, hogy könnyedén, politikai kényelmetlenségek nélkül szabaduljanak meg azoktól a miniszterektől, akik valamiért terhesek – Zubkov péntek délutáni szavai után Zurabov egészségügyi és szociális miniszter alighanem máris csomagol, a közvélemény-kutatók pedig ennek nyomán kezdhetik számolgatni az új kormányfő piros pontjait, hiszen a legnépszerűtlenebb politikusnak köt útilaput a talpára. Kimaradhatnak továbbá az új orosz kormányból azok, akik nem annyira a széles publikumnak, mint inkább a Kremlnek kényelmetlenek – és egy kormányátalakítással tőlük is kényelmesen lehet majd megszabadulni; új műsor, új férfiak. Vlagyimir Rizskov szerint az egész történet a mai orosz politika bizánci jellegének bizonyítéka. A beszélgetés másik résztvevője, Marat Gelman politológus utalt egy másik szempontra is: Mihail Fradkovból hiányzott az a keménység, amelyet Vitor Zubkovból kinéz a régi ismerős és barát Vlagyimir Putyin: ő alighanem húz majd egy-kettőt a csavarokon. És talán az is nyom valamit a latban, hogy pénzügyi fő- felderítőként Zubkovnak van néhány olyan adu a kezében, amelyet bármikor kijátszhat. Az orosz politikában persze már az is elegendő késztetés lehet a megfontolt viselkedésre, ha a főnökről tudják, hogy nemcsak logikai érvei vannak…
Amúgy nehéz hét maradt az orosz politikai elemzők mögött. Szakmai kötelezettségeikből fakadóan természetesen a hírek nyomába eredtek, és megpróbáltak ésszerű magyarázatokat találni. Ismét bebizonyosodott azonban, hogy Vlagyimir Putyin legkedvesebb fegyvere a váratlanság, nyomában a kiszámíthatatlanság. Sok titoknak egyedül ő a tudója, lehet, hogy napra pontosan mindent eltervezett már, és meglehet az is, hogy maga sem tudja még, hogyan döntsön.
De még ezt is csak ő tudja biztosan.
