Mit jelent az ön számára, hogy politikai filozófusként kutatási igazgató lett az egyik legnagyobb hazai politikai kutatóintézetnél? Ez egyfajta hangsúlyeltolódást jelent?
Végzettségemet tekintve politológus vagyok, a fő kutatási területem azonban valóban a politikai filozófia és a politikai gondolkodás vizsgálata. A politikai filozófus rendet tart gondolatai között, tisztázza előfeltevéseit, de közben olthatatlan szenvedély ég benne a politika jelenségének megértése iránt. Elkülöníti és tisztázza az egyes gondolkodásmódok előfeltevéseit, és nem szűnik meg kutatni a „mi a politika?” kérdését. A konkrét kérdésre válaszolva, számomra megtiszteltetést és kihívást is jelent egyben a Századvég Alapítvány bizalma, az Alapítvány részéről pedig mindez kétségtelenül bátor tett: a politikai filozófus ugyanis továbbmegy ott, ahol a többi ember már megáll.
G. Fodor Gábor életrajza
1975-ben született Szikszón. 1999-ben a Miskolci Egyetemen szerzett politológus diplomát. 2003-ban Schlett István témavezetésével védte meg doktori disszertációját politikatudományból az ELTE Politikatudományi Tanszékén. 2002 és 2006 között az MTA Politikatudományi Intézetének tudományos munkatársa.
2000-től az ELTE Politikatudományi Intézetének munkatársa, ahol politikai filozófiát tanít, majd 2004-től a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetében is státuszt vállal: a Lánczi Andrással közösen tartott politikai filozófia kurzusok mellett politikai gondolkodástörténetet oktat. Jelenleg a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója.
2006-ban Akadémiai Ifjúsági-díjban, 2007-ben az év legjobb politikatudományi publikációjáért Kolnai Aurél-díjban részesült.
Azt hiszem könnyen belátható, az őszödi botrány után nehezen állna meg ez a kötet a miniszterelnök politikafelfogásának, szemléletmódjának bemutatása nélkül. Szerintem a kormányfőről készített elemzés magyarázza és relativizálja is a többi tanulmányt. Ugyanakkor van egy mélyebb probléma is: a politikaelemzés válságáról van szó. Eltűntek azok a nyelvek, amelyek alkalmasak lennének az események magyarázatára, a politika nyelve ugyanis nem alkalmas erre. Azt látom, a politikai elemzők nagy része – kevés kivételtől eltekintve – a politika nyelvén beszél: ez alkalmas arra, hogy ítélkezzünk és vádoljunk, de a problémák „megértéséhez” nem feltétlenül visz közelebb. A politikai filozófia és a kortárs politikatudomány nyelvének ötvözése mondhatni kétségbeesett kísérlet e válság leküzdésére.
Többen próbálták már felvázolni a miniszterelnök pszichológiai karakterét. Deutsch-Für Tamás, majd Orbán Viktor is egyenesen ideggyengének nevezte a miniszterelnököt. Mennyiben nyújt ön más elemzést a miniszterelnökről?
Vannak a politikai érvek és van a tudmányos-teoretikus reflexió. Ami az utóbbit illeti, én személy szerint nem vagyok híve a pszichologizálásnak. Mindig azt mondom, ha zavarba kerülünk, át kell hogy alakítsuk a kérdést. A miniszterelnök esetében így jutottam el Foucault-hoz. Ő abból indul ki, hogy minden viszony hatalmi viszony. A hatalmi pozíció betöltésének egyik technikája lehet a folyamatos önvizsgálat, a „törődj önmagaddal” elve. Így válik a látszólagos pszichológiai kiindulópont a politikában a cselekvőképesség megtartásának stratégiájává.
Mit jelent ez Gyurcsány Ferenc esetében?
A miniszterelnök esetében mindez arra vonatkozik, hogy hogyan tudja magát cselekvőképessé tenni az őszödi botrány után. Volt egy hipotézisem, hogy a „törődj magaddal” elvet követve cselekszik a miniszterelnök, és a vizsgálataim beigazolták ezt a feltevést. Elkezdtem olvasni az országgyűlési felszólalásait, és arra az eredményre jutottam, hogy – március végégig – 25 felszólalásából legalább 15 esetben a „törődj önmagaddal” elve volt a fő szervezőelv a beszédeiben. Gyurcsány szinte mindig arra lyukadt ki, hogy folyamatosan meg kell vizsgálnunk önmagunkat, meg kell vizsgálni a kormánynak, az ellenzéknek, a politikai elitnek, az embereknek, hogy mit tettünk eddig, miben kell változnunk. Az élelmiszer-átcímkézéses beszédében egészen odáig jut, hogy mindenkinek meg kell vizsgálnia magát. Nagyon érdekes volt számomra, hogy itt van egy morális karanténba zárt politikus, rajta van a stigma, és mégis úgy tűnik, hogy megvannak a képességei a politikai túlélésre. A politikai halállal való eleddig sikeres szembenézését én éppen ezzel, a „vizsgáld meg önmagad” elvének radikális alkalmazásával magyarázom.
—-Miért nem lett öngyilkos Orbán Viktor?—-
A tanulmánya szerint Gyurcsány és Orbán is egy-egy fejedelem, akik egymást tartják hatalomban azáltal, hogy ellensúlyt képeznek. Mégis mennyiben más karakter politikailag a két vezető?
Kérdés, hogy mi a viszony Orbán és Gyurcsány között. Úgy tűnik, hogy hasonló stratégiák alapján gondolkodnak erről a világról: a jó és a rossz küzdelmének tétje az illúziók világából a való világba való átlépés, minden kijelentésük ebben a koordinátarendszerben nyeri el értelmét. Kis túlzással mondhatnám, ez a „mátrixpolitizálás” definíciója.
Gyurcsány koppintotta Orbánt, vagy nem erről van szó?
Szerintem nem. Volt egy igény a baloldalon, hogy megoldást találjanak az Orbán-jelenségre, amelyet nem szerettek, de mégis azt látták, hogy ez a politikai siker egyik kulcsa. Szükség támadt hát a baloldalon egy karizmatikus emberre. Ebben az értelemben a baloldal Orbánja Gyurcsány. Orbán azonban a spirituális szerep és a modern parlamentáris politika közötti feszültséggel küszködik. Ez utóbbival kapcsolatban sokáig izgatott a politikai haláltan kérdése; konkrétan, hogy a 2002-es választások után miért nem lett politikai értelemben öngyilkos Orbán Viktor.
G. Fodor Gábor szerint Gyurcsány menedzser-fejedelem (Forrás: FN)
És mi a válasz?
Ehhez egy fontos dolgot kell tisztáznunk. Szerintem a politika korántsem homogén világ, a politika nemhogy nem azonos a „nyilvános” birodalmával, hanem természete szerint „rejtett”. Orbántól megítélésem szerint zseniális húzás 2002-ben, amikor a „hivatalos politika” világából átlépett a politika alternatív tereibe, a mozgalmak világába. Ezzel a húzással egyben azt is megmutatta, hogy a politika világa nem homogén, hanem egy csomó zegzugból, alternatív térből áll, amely telis-teli van intrikákkal, cselszövésekkel. És ezért támadt vele szemben hiányérzet a nyilvánosság szférájában, hogy miért nem szólal meg például a D-209-es ügy kapcsán. A nyilvános világ kérdése volt, hogy hová tűnt Orbán Viktor, míg Orbán nagyon is jelen volt, csak éppen a politika más tereiben mutatta meg magát.
Megvizsgáltam, mit szólt ehhez Medgyessy Péter, és arra jutottam, nem értette, hogy miről van szó. Szerinte ugyanis a demokratikus politizálás színtere a parlament, a csatákat ott kell megvívni, oda várja az ellenzéket. Az volt a zseniális Orbánban, hogy világossá tette: a politika, még a modern parlamentáris politika sem kizárólagosan a nyilvános világa. Orbán azonban kilépésével egyben a parlamentáris politika fölé is került: bizonyos értelemben spirituális szereplő lett, hiszen kiemelte magát a vitán alapuló politika világából. Szerintem ez az egyik oka annak, hogy a Fidesz most vesztett, hiszen Orbán nagyon nehezen tért vissza ebből a világból.
Miért nem lett politikai értelemben öngyilkos Orbán Viktor 2006-ban, két választás elvesztése után?
A küldetéstudat egy válasz lehet. De nyilván Orbán helyzete rokonítható Gyurcsánnyal: Orbán is bizonyos értelemben „túlélte magát”.
A Fidesz elnöke ezzel együtt nem tehertétel a pártja számára?
Amikor foglalkoztam Orbán Viktor évértékelőjével azt láttam, hogy ez egy klasszikus politikai szöveg: Orbán világossá tette, mi a probléma, mi a feladat, mit akarnak. A klasszikus politikai szövegből azonban paradox módon éppen a politikai cselekvés arkhimédészi kérdése hiányzott: a „hogyan?” problémája. Az új többség megszervezésének legfőbb akadályára ugyanis Orbánt nem tér ki: hiszen ilyen akadály a saját személye is lehet.
—-Orbán és Gyurcsány fejedelmek küzdelme—-
A két, egymást ellensúlyozó politikus küzdelmében az egyik le tudná-e dönteni a másikat? A statisztikák szerint Orbán Viktor most erősebb, mint Gyurcsány Ferenc.
A statisztikák szerint a Fidesz népszerűsége most valóban magasabb, ám a válaszokból az is kiderül, hogy Gyurcsány Ferencet körülbelül ugyanannyira tartják alkalmas miniszterelnöknek, mint Orbánt. Ráadásul egyikük megítélése sem túlságosan pozitív. Én úgy vélem, a jobboldal úgy tudna valódi, politikai értelemben vett új többséget kialakítani, ha nem „egy a zászló” lenne a jelszó, vagyis ha valóságos pluralizmus lenne a jobboldalon. A KDNP jelenleg tulajdonképpen egy szatelitpárt, és tavasszal azt is láthattuk, hogy zátonyra futott minden olyan törekvés, amely egy új jobboldali párt létrehozására irányult volna. A kérdés így az marad: van-e elegendő politikai tőke egy egységes Fidesz mögött ahhoz, hogy eggyel több szavazatot hozzon, mint a meggyengült MSZP. Nagyon rossz a kormány megítélése, de a mátrixpolitizálás tovább folytatódik. Van két fejedelem, van két zászló, van két logika.
Mi lehet akkor a kiút?
Sokan arról beszélnek, hogy a demokratikus politika legfontosabb értéke a stabilitás. Én úgy gondolom, ez nem így van, sőt ebből a Gyurcsány-Orbán, Fidesz-MSZP által fenntartott stabilitásból származnak a problémák. A demokratikus politika legfontosabb eleme szerintem az innováció, a tanulás képessége. Hogy ebből a lehetetlen helyzetből hogyan tudunk kilépni? Több forgatókönyv lehet: a valószínűtlen a két nagy erő kiegyezése, ennek ugyanis az lenne az ára, hogy éppen a fejedelmeket kellene zárójelbe tenni. A jelenlegi dramaturgia a válság eszkalálódásáról szól.
Vagy felbukkanhat egy új fejedelem is?
Egy új fejedelem felbukkanása nem valószínű, nincsenek fejedelemdöntési kísérletek. Úgy tűnik, a fejedelmek nélkül nem lehet elképzelni a mai politikát. Kérdés, 2010-ben nekivágnak-e a szocialisták a választásoknak egy elhasznált politikussal. Ki tudja?
Miben nyilvánul meg, hogy Gyurcsány és Orbán fejedelmek?
A fejedelem, a klasszikus politikus, a vezér, a leader mindig ugyanazokkal a kérdésekkel találja szembe magát: nem tesz mást, mint aktualizálja azt a politikai bölcsességet, amelyekkel a korábbi fejedelmek rendelkeztek. Három aspektusa van Gyurcsány fejedelemségének. Az első, a kormányzás feltételeinek kialakítására irányuló jegyek: hogyan tud egy alkotmányos demokráciában hatalmat aggregálni akkor, amikor az intézmények, a fékek és ellensúlyok, az alkotmányos korlátok igencsak szűkre szabják egy fejedelem mozgásterét. Olyan stratégiákra kell itt gondolni, mint az „oszd meg és uralkodj”, vagy „próbálj hatalmat lecsöpögtetni barátaidnak és támogatóidnak”. Ez a kormányzás „kreatív” aspektusa. A kormányzás feladatait tekintve Gyurcsány menedzser-fejedelemként jelenik meg, azaz abszolutizálja az öngondoskodás logikáját. A harmadik aspektus pedig, hogy milyennek mutatja magát a kormány, vagyis a kormányzás, mint reprezentáció. Ebben az értelemben én úgy látom, egy pantomimkormánnyal van dolgunk.
Más országoknak is vannak ilyen fejedelmeik?
A jelenség kapcsolatban áll a politika prezidencializálódásával. Van olyan szerző, aki úgy gondolja, hogy a modern leaderek nagy része valóban fejdelem. A modern fejedelmek nem ismerik egymás kormányzásmódját, de mégis ugyanazon logika mentén cselekszenek, mert követik a klasszikus kormányzás-tudás gyakorlatát. Ilyen volt Mitterand, de Blair és Merkel is fejedelemnek tekinthető.
Ezek a fejedelmek leválthatók-e, ha a sokaság, amelynek a képviseletére hivatott úgy gondolja, nem érte munkálkodik? Mint ahogy az őszödi beszéd után Magyarországon komolyan felvetődött ez a kérdés.
Az volt a 2006-os választások jellemzője, hogy nem működött az elszámoltathatóság elve, nem lehetett felelősségre vonni a korábbi kormányt azért, mert nem kormányzott. Érvként fel lehet hozni persze, hogy a demokrácia lényege az, hogy a választók négyévente elballagnak szavazni, kiválasztanak valakit a lehetséges opciók közül, és az négy évig teszi a dolgát. Majd négy év múlva meggondolhatjuk magunkat és szavazhatunk egy másik opcióra. Szerintem ez a felfogás azonban ellenkezik a demokratikus politizálás természetével. Kérdés, eljuthat-e a miniszterelnök addig a következtetésig, hogy ugyan a lelkiismerete tiszta, mert úgy gondolja, amit tett, az helyes, és nemes szándékait csak félreértelmezi a „galád” ellenzék, de mégis: mivel tarthatatlan következményei vannak a nyilvánosságra került beszédének, inkább veszi a kalapját. Úgy tűnik tehát, újra aktuálissá válik a politikai haláltan kérdése.
Meddig lehet kormányozni támogatottság nélkül? Vagy egy erős fejedelem bármit megtehet?
A kulcs a demokráciafelfogásban keresendő: szerintem a kormányzás alapja a modern demokráciákban nem lehet más, csak felhatalmazás. A miniszterelnök kormányzásfelfogását azonban sokkal inkább a „kételynélküliség” mozgatja: úgy kormányoz, mint aki sohasem hal meg, és mint aki úgy gondolkodik a dolgokról, nem baj, ha most nem igaz, majd az lesz idővel. Nem baj, hogy nincs mögöttünk támogatottság, az emberek úgysem támogatnák a rendszert átalakító reformokat, de idővel majd belátják, hogy így volt helyes. Szerintem azonban ez nem a demokratikus politika, hanem az önkényre támaszkodó paternalizmus sajátossága.
A tanulmányában az áll, hogy a fejedelmek barátaik, támogatóik személyében „udvartartást” gyűjtenek maguk köré.
Ez igaz Orbánra és Gyurcsányra is, de más-más szocializációs alapon. Orbánéknál a Bibó-kollégium, Gyurcsányéknál a „KISZ-veteránok” alkotnak ilyen csoportot. A barátok erejére támaszkodás is a politikai vezetés természetével áll összefüggésben – ironizálok: még Nyugaton is. A probléma ugyanis az, hogy igény van egy erős végrehajtó hatalomra, ám itt vannak a demokratikus keretek: a fékek és ellensúlyok rendszere. Hogyan lehet a hatalmat aggregálni? A fejedelem logikájában ezek az intézmények korlátok, amelyek megtörik a hatalma kiteljesítésére tett kísérleteket. Hogyan lehet akkor mégis valóságos hatalommal rendelkezni? A válasz: meg kell kerülni az intézményeket és egy láthatatlan, informális kapcsolatokon alapuló hatalmi bázist kell kiépíteni. Ez működhet demokratikus keretek között, de ha a hatalomszervezésnek ez a logikája túllép a kormányzás megszervezésének hatókörén, az már a demokráciát veszélyeztetheti. Kormányozni nem lehetséges autokrácia nélkül, maga a demokrácia azonban nem válhat autokráciává.
