Nem egy klasszikus filmes alapanyag egy pszichiátriai értekezés. Valakinek a saját önpusztítását szinte számokkal dokumentáló napló szintén nem egy filmre kívánkozó sztori. Hogy jött az ötlet, hogy filmet készít Csáth Géza e két írása nyomán?
A film valóban a Csáth Géza által publikált – kvázi doktori disszertációként írt – Egy elmebeteg nő naplóját, és a saját naplóját veszi alapul. Ez utóbbi egy önfeltáró, de „olvassa el az egész világ” típusú napló. Ez a két írás volt az alap, és ezek mellett az Ópium című novellából vannak a filmben idézetek. Az írásokat úgy raktuk össze, hogy egy egészen új történet jött ki belőle. Az orvos és a páciens tabutörténete tehát igazából fikció. A két napló azt súgta nekünk, hogy errefelé menjünk…
Hogy indultak el? Nincs igazán cselekmény, minden az orvos és a páciens lelkében játszódik…
Annyi történet van, hogy egy pszichiáter, aki egyben író, megérkezik az intézetbe. Ez az író azonban nem tud írni, mert nincs témája. Nem megy az írás, válságban van. Találkozik egy pácienssel, egy nővel, aki viszont nem tudja letenni a tollat, és csak ír és ír. Azt mondja, hogy a beléköltözött gonosz íratja vele ezeket a végtelen sorokat. Egy ember, aki tud írni, és egy ember, aki képtelen írni: e kettő találkozása áll a film középpontjába.
Egy zseni, aki bármit megtenne azért, hogy újra ihlete lehessen, és egy őrült, aki bármi áron megszabadulna tőle. Az őrült és a zseni kapcsolatát régóta kerülgeti a pszichiátria és a művészet. Van éles határ a zseni és az őrült között?
Maga szerint melyik az őrült és melyik a zseni?
Máshogy kérdezve, melyik a tisztább, melyik a gonoszabb?
A nő vágyik a tisztaságra. A nő ír, mert sok benne a történet. Én azt gondolom, hogy ő a zseni. Brenner doktornak az a problémája és az a tragédiája, hogy ő mindent racionálisan érzékel a világból. Centiméterekre, pulzusszámra, a coitus mértékére: mindent számokban fogalmaz meg. És itt van egy irracionális elem, Gizella, akit nem tud megfogalmazni. Ez egy nagy találkozás valaki számára, aki keresi a témáját. Voltaképp ez a nő Brenner témája, és az irracionalitás. Más oldalról pedig ez egy szerelmi történet. A nő azt mondja: vágd ki az agyamat. Egy férfi, aki soha nem volt szerelmes, úgy ébred rá, hogy életében először szeret valakit, hogy meghallja: segíteni tud a nőnek. Persze azzal, hogy kivágja az agyát, el is veszíti abban a pillanatban.
A magyar szerzői filmek végtelenül szomorúaknak, reményteleneknek tűntek itt a filmszemlén. Mi ennek az oka Ön szerint?
Ezt nem tudom. A mi filmünk sok reményt tényleg nem sugall. Én egy nő szenvedéstörténetét akartam megfilmesíteni, nem csak egy orvos fausti történetét. Ez Gizella passiójátéka, arról szól, mennyi mindenen kell keresztülmennie ahhoz, hogy végre megtisztulhassék. Ehhez azonban kell egy férfi, egy orvos, aki megválthatja.
A bemutató után megismerhettük a Gizellát játszó színésznőt. Üde, mosolygós jelenség. Hogyan sikerült dühöngő őrültet alakítani belőle?
Kirsti Stubö egy gyönyörű, megejtő személyiségű színésznő. Színésznő, akinek a filmezés során konkrét feladatai vannak. Ezek közt volt az, hogy megvalósítsa Klein Gizellát, aki igen sok problémával él együtt. Egy igazi színésznő onnan ismerszik meg, hogy nem is ismernél rá az életben, csak amikor levetítik a filmjét. Az oslói norvég színházban dolgoztunk együtt, a Kaukázusi krétakört rendeztem. Mindent megcsinál, bátor, önfeláldozó, kíváncsi saját magára, saját maga határaira és azt könyörtelenül kipróbálja, feltérképezi. Egy színésznőnek lélekben is pőrére kell vetkőzni, nem csak testben. Kirsti egy igazi bátor asszony.
A múlt század eleji pszichiátriai „kínzóeszközöket” honnan szerezték be?
Ezek a terápiák, amit a filmben lát, valódi terápiák voltak, és sajnos még mindig valódi terápia némelyik. Két hete volt egy emberjogi tüntetés Budapesten. Az elmegyógyintézetek ellen tüntettek, hogy még mindig van elektrosokkolás, és egyéb hasonló „terápia”. A filmbeli gépeket Szőllősi Géza tervezte, a valódi gépek lehet, hogy nem pont ilyenek voltak, de lehettek volna ilyenek. Géza végiggondolta, hogy hogy nézhet ki egy elektrosokk, egy hidroterápia, egy kényszeretetés.
Mennyire tartja fontosnak a Filmszemlét? Mennyire fontosak a szemle díjai?
A filmszemlét nagyon fontosnak tartom. Egymás filmjeit nézzük, arról beszélünk, egymás asztalánál eszünk, egymás problémáját hallgatjuk meg. Év közben dolgozunk, össze-vissza létezünk különböző városokban. A díjakat nem tartom annyira fontosnak. Fontos persze egy filmnek a promóciója szempontjából. De sokféle film van, hogy lehetne összemérni ezeket egymással. Komolyan venni nem szabad a szemlét, ez egy játék
A közeljövőben mik a tervei? Mi az Ópium sorsa nemzetközi színtéren?
Nem lehet tudni, talán május környékén indulunk nemzetközi színtéren. Cannes például jó startkő volna… Amúgy most még nincs különösebb tervem. Egy évig most színházazok, aztán közben kitalálunk valamit.
