A legnagyobb ellenzéki párt egészségpolitikusa csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: elszabadult az SZDSZ, “egy hatszázalékos budapesti párt”, és olyan közép-amerikai típusú, neoliberális egészségpolitikát diktál, ami nem illik Európába, és ütközik a magyar kultúrával. Az Orbán-kormány egészségügyi minisztere szerint az “úgymond reform” a hatalom körüli új tőketulajdonosok érdekeit szolgálja, számukra biztosítana gyors és olcsó piacszerzési lehetőséget.
Mikola István hosszan beszélt a tervezett patikaliberalizációról. Mint mondta, a gyógyszerpiac liberalizálásának területén élenjáró Amerikai Egyesült Államokban minden ötödik kórházi ágyon gyógyszer-mellékhatásokban szenvedő ember fekszik. A politikus nevetségesnek nevezte azt a hivatkozást, hogy éjjel ma nem lehet gyógyszerhez jutni, mivel álláspontja szerint ez egyrészt nem igaz, másrészt az ilyen módon liberalizált gyógyszerek között az első helyeken vitaminok szerepelnek és nem valószínű, hogy valakinek éjjel kettőkor lesz hirtelen szüksége rájuk.
Mikola István szerint minden szakmai vitát, előkészítést nélkülöz az említett csomag, ezért is tiltakoznak ellen az orvosok, a gyógyszerészek. A politikus bírálta az új társadalombiztosítási felügyeletről szóló elképzelést is, amelyek keretében álláspontja szerint csak egy új kormányzati hivatal jön létre a minisztérium mellett, amely csupán ellenőrzi, hogy a háziorvosok az előírt szoftvert használják-e, illetve nem lépik-e túl a megállapított gyógyszerkeretet.
Mikola István véleménye szerint ez a kisebbségeket is veszélybe sodorhatja, mivel egészen más helyzetben van egy nagyon rossz egészségügyi mutatókkal rendelkező, roma többségű szabolcsi régió háziorvosa, mint II. kerületi kollégája, az előbbinek nyilván sokkal több gyógyszert kell felírnia.
A politikus beszámolt arról, hogy csütörtök reggel három felháborodott háziorvos hívta fel telefonon, hogy az AIDS-esek, a nemibetegek vagy az abortuszon átesett kislányok adatlapjára is rá kell-e vezetnie majd az előírt kódszámot. Mikola István közölte: törvénytisztelő állampolgárként azt mondaná, hogy amennyiben ez az előírás, akkor írja rá, de orvosként azt, hogy “Isten őrizz”. Megütközését fejezte ki, hogy éppen egy liberális párt akarja olyan helyzetbe hozni az általa védett kisebbségeket és az átlagtól eltérő szokásokkal rendelkező embereket, hogy AIDS-t, nemi betegséget, vagy drogfogyasztását jelölő kódszám kerüljön rá a számtalan hivatalnok kezében megforduló dokumentumra.
Mikola István szerint, ha az említett csomag átmegy a parlamenten, akkor a társadalombiztosítás “szétbontása” következne, ami egy tízmillió ember közötti társadalmi szerződés felmondását jelentené.
A képviselő elmondta, hogy a Fidesznek 10-12 éves programja van, amelynek megvalósítását kormányzásuk alatt a gyakorlatban is elkezdték, példa erre a gyógyszergyártókkal kötött hároméves szerződés, a privatizációt, a magántőke bevonását nagyon szigorú követelményekkel lehetővé tévő intézményi törvény, vagy a népegészségügyi program.