Gyurcsány Ferenc egy minapi interjújában úgy fogalmazott, hogy a kampányban az igazság nem minden szeletét tárták fel. Érez-e ilyet vagy hasonlót Kóka János, a gazdasági tárca vezetőjeként?
Az SZDSZ és én magam, mint liberális politikus egyaránt azt mondtuk a választásokat megelőzően, hogy 2008-ig a stabilizáció időszaka következik, hogy aztán 2009-től teljes egészében a versenyképesség növelésére összpontosíthassunk. Azt sem rejtettük véka alá, hogy nem engedünk az egykulcsos adóból. Gazdasági miniszterként pedig azt állítottam, hogy a reálgazdaság jól teljesít, erről nyilatkoztam a médiában, ezt kommunikáltuk a hirdetésekben. Ezt változatlanul fenntartom. Azt azonban mindig is hozzátettem, hogy az állam viszont rosszul működik, ráadásul túlságosan sokat költ.
Aztán a választások után hirtelen „nagy lett a baj”. Tényleg nem tudták?
Azt tudtuk és mondtuk korábban is, hogy baj van az államháztartással, de hogy mekkora a túllépés, mennyivel száll el például a nyugdíj- vagy a gyógyszerkassza, arról nem volt pontos információnk.
Jó, a „könyvelés” nem itt, hanem a Pénzügyminisztériumban zajlik, de ez azért az egész kormányra nézve nagyon kínos.
Természetesen a kormányt és annak tagjait egyenként is felelősség terheli – eltérő mértékben persze. Kétségtelen az is, hogy a kampány felfokozott, különleges hangulatú környezetet teremt. Ha a választások előtt készen lettek volna a kiigazítási tervek és előállunk velük, akkor a nemzetközi intézmények előtt megdicsőülünk, a kampány viszont ugyanabban az ellenzék által diktált fals, demagóg hangnemben folyt volna tovább. Biztos, hogy nem vettek volna vissza a négyezermilliárdos ígéretözönükből.
Ez lehetséges, de mégiscsak önök voltak kormányon az előző ciklusban is.
Így van, de a Gyurcsány-kormánynak nem volt igazi mozgástere a választásokat megelőző másfél évben. Az egész kormányzati munkát, lehetőségeket örökölt külső meghatározottságok uralták. Emiatt sokszor nagyon rosszul is éreztem magam. Láttam, hogy hol, mit kellene lépni, s mégsem lehetett, gyakran úgy néztek rám, mintha egy UFO volnék a rendszerben.
Most viszont úgy gondolom, hogy gyökeresen megváltozik minden. Nem lesz könnyű végigvinni a megszorításokat és a reformokat, de végre a célszerűség mentén foghatók meg és irányíthatók a folyamatok. Tizenhat éve nem történt például semmi érdemleges a vasúttal, mert senki nem mert bezárni egyetlen haszontalan mellékvonalat sem attól tartva, hogy rögtön rásütik: faluromboló, és a többi. Mi meg fogjuk tenni, s a településen élők korszerűbb, kényelmesebb buszjáratokkal közlekednek majd, ahol úgy indokolt.
Vagy egy másik példa: egyesek már hangolnak amiatt, hogy milyen felháborító: jövőre tömegesen vizsgáljuk majd a vagyongyarapodást. Pedig ennek teljesen természetesnek kellene lennie: a gazdagodásnak a közteherviselésben is látszania kell. Ezeket a lépéseket tehát bátran meg kell lépnünk, s nem szabad megijednünk az ellenállástól.
A küszöbönálló megszorító intézkedések ugyanakkor a gazdaság teljesítményét is visszavetik majd. Hogyan mérsékelhető a visszaesés?
Eleve vitám van azokkal a prognózisokkal, amelyek szerint a mostani 4,6 százalékos gazdasági növekedés akár 2 százalékra is visszaeshet. Véleményem szerint 1-1,5 százalékpontnál nem lesz nagyobb a lassulás mértéke. Ezt arra alapozom, hogy a keresleti oldal nagyjából ezermilliárd forintos visszafogását részben ellensúlyozza majd az unióból beruházásokra, fejlesztésekre érkező évi ezermilliárd, s még ehhez is hozzájön a hasonló nagyságú külföldi tőkebefektetés.
Régi vita az ellenzékkel, hogy a gazdasági növekedés pörgetésénél a kis- és közepes hazai vállalkozásokra kellene támaszkodni a multikkal szemben. Megunhatatlan érvük, hogy a koreai Hankooknak nyújtott 25 milliárdos támogatásból sokkal több új munkahelyet teremtenének a hazai vállalkozások, mint a gumigyár.
Először is a Hankook 135 milliárd forintos beruházást hajt végre – és ha nem Dunaújvárosban, akkor valahol Lengyelországban vagy Szlovákiában tenné meg. Akkor az lenne a baj. A Hankooknak nyújtott támogatásból 15 milliárd forint a beruházás-ösztönzés, 10 milliárd az adókedvezmény. Ezt tehát nem lehetne egy az egyben odaadni a KKV-knak. A hazai vállalkozásoknak a legnagyobb lehetőséget éppen az jelenti, ha a nagy multinacionális cégekhez mint biztos piacot nyújtó beszállítók csatlakoznak. Tessék megnézni a Suzuki mellé települt beszállítókat vagy azt, hogy a multik 60 ezer új munkahelyet teremtettek az utóbbi egy évben, s ehhez is kapcsolódva a hazai vállalkozások 700 milliárd forint értékű állami tőke-, illetve hiteltámogatást kaptak.
A fejlesztések talán leglátványosabb terepe jelenleg az autópálya-beruházás. Ugyanakkor a beruházások elszámolása a legneuralgikusabb pont éppen a rogyadozó költségvetés szempontjából. Nyugvópontra jutott-e a vita az Eurostattal a legutóbbi finanszírozási modellel kapcsolatban?
Az Eurostat mindig utólag vizsgálja a finanszírozási konstrukciókat, de nemzetközi befektetési intézmények határozottan állítják, hogy a beruházások állami és magán részének pontos elhatárolása, a valódi piacosítás megfelel az Eurostat követelményeinek.
Különben is, hol van az kőbe vésve, hogy az autópálya vagy a vasút kizárólag állami lehet, amikor bizonyítható, hogy a magáncégek 50-90 százalékos hatékonyságával szemben az államiak 10-20 százalékos hatékonysággal működnek, nem beszélve a sokszor hozzájuk köthető átláthatatlanságról, korrupcióról.
Ezzel szemben azt hozzák fel, hogy azért nem lehet valamennyi állami feladat ellátását privatizálni, illetve hogy a részben magánkézbe adott brit vasúttal is rengeteg gond adódott.
Tévedés ne essék, nem az utat vagy a sínt, az infrastruktúrát kell eladni, hanem az állami jószágok üzemeltetését, fejlesztését, koncessziós jogait célszerű magánkézbe juttatni, a sokkal hatékonyabb működtetés érdekében. Ha pedig a brit példából lehet okulni, akkor le kell vonni a szükséges következtetéseket. Ez azonban nincs összefüggésben a magántőke szerepével – merthogy arra is bőségesen akad példa, hogy vasúttársaságok magánkézben jól működnek. Amúgy a Deutsche Bahnt éppen most privatizálják.
Nyilván a Malév is ennek szellemében kerül hamarosan kalapács alá. Lapértesülések komoly esélyt adnak az orosz érdeklődőnek.
Szívesen látjuk az orosz befektetőket, de ugyanúgy másokat is. Ráadásul jelentős változás történt az utolsó privatizációs pályázat óta, ami felértékeli a magyar légitársaságot. Egyrészt rekordösszegért kelt el a Ferihegyi repülőtér üzemeltetési joga. A soha nem látott méretű fejlesztések óriási lehetőséget jelentenek a repteret használó társaságok számára. Emellett jelentősen javult a Malév gazdálkodása is. Nem utolsó sorban pedig a társaság hamarosan teljes jogú tagja lesz a világ talán legjelentősebb légi szövetségének, a Oneworldnek. Úgyhogy jóval nagyobb versenyt várok a pályázaton.
Számomra azonban nem is az a legfontosabb, hogy pontosan mennyiért tudjuk majd értékesíteni a Malévet vagy milyen jótékony hatással jár majd a Hankook-beruházás. Ezek persze fontos dolgok, az élet igazolni is fogja őket.
Ami azonban engem sokkal jobban izgat az az, hogy egyfajta forradalom zajlik itt. Ezt kell észrevenni! A sikertelenség kultuszát felváltja a siker kultúrája. Bármennyit is gúnyolódtak a dübörgő gazdaságon vagy a pannon pumán egyesek, ma is tartom az álláspontomat: a magyar gazdaság alapvetően sikeres. A reformok szemléletváltást is hoznak: elhozzák a verseny tiszteletét és szeretetét. Az ugyanis nem megy, hogy szívesen vagyok külső szemlélője a versenynek, de beszállni már ódzkodom tőle. Nem kevésbé lényeges az állami felelősség kontra egyéni felelőtlenség látásmódjának feladása. Az atyáskodó állam eszméjét az öngondoskodásnak és a felelősségvállalásnak szükséges felváltania.
