Sport

Bacskai az első leütés után még nem akarta kivégezni ellenfelét, de így is KO-győzelmet aratott

Hegedüs Róbert / MTI
Hegedüs Róbert / MTI

Bacskai Balázs győzelemmel zárta le pályafutását pénteken a Vasas Jégcentrumában, ahol elhódította a Boksz Világszervezet (WBO) nagyközépsúlyú Európa-bajnoki címét.

A 36 éves öklöző 29 évet felölelő karriert készült lezárni a péntek esti budapesti profi gálán, melynek utolsó mérkőzésén, az esemény csúcspontjaként szólították ringbe a dán Kim Poulsen ellen, írja az MTI. Bacskai veretlen profi mérleggel (17 mérkőzés/17 győzelem) várta a tíz menetre tervezett összecsapást, annak egyértelmű esélyeseként, még úgy is, hogy igazán komoly meccse már két éve nem volt, és dán ellenfelének mérlege is kifejezetten jónak mondható, mivel eddig 32 győzelmet és hat vereséget számlált.

A meccs első menete nagyon óvatos bokszot hozott. A dán érezhetően tartott a magyartól, aki nem akarta őt lerohanni, inkább nyugodtan terelgette és egy-két kósza ütést indított.

Bacskai a második menetben az előzőnél lényegesen nagyobb iramot ment, sokkal többször ütött, és ugyan riválisa nagyon zártan és masszívan védekezett, néhány ütése így is talált. Majd félperccel a gongszó előtt a magyar klasszis egy gyönyörű bal horoggal megrendítette Poulsent, akire számolni kellett, és láthatóan nagyon rossz állapotban volt, de kibírta a menetet.

Bacskai a második menet hajrájában nem akarta kivégezni ellenfelét, a harmadik elején viszont egyértelműen az volt a célja, hogy lezárja az összecsapást, amit alig egy perc alatt meg is tett.

Hegedüs Róbert / MTI

Bacskai gyönyörű kombinációkkal testre és fejre is dolgozott, folyamatosan ütötte ellenfelét, aki a kötélnél térdre rogyott és az újabb számolás után jelezte, hogy nem tudja folytatni.

Bacskai Balázs így technikai KO-val nyert, a WBO Eb-övét pedig az amerikai bokszlegendától, Evander Holyfieldtől vehette át.

Bacskai a profik között korábban a WBO interkontinentális és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) nemzetközi bajnoki címét is birtokolta, míg amatőrként junior világbajnoki és felnőtt Európa-bajnoki címet szerzett.

Kapcsolódó
Az első menetben számoltatott ellenfelére, mégis lemarad az olimpiáról a magyar bokszoló
Veres Roland kezéből kicsúszott a mérkőzés az olimpiai selejtezőtornán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik