Sport

Pigniczki Fanni 8., Wiesner Hanna 12. az rg Eb-n; bolgár varázslat az aranyért

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
Pigniczki Fanni a kitűnő 8. helyen zárta a budapesti ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság összetett döntőjét, Wiesner Hanna a szintén remek 12. pozícióban végzett, ez mindkét magyar tornásznőnek egyéni csúcsot jelent összetettben a kontinenstornákon. Az Európa-bajnoki címet – karrierje eddigi legnagyobb sikerét elkönyvelve, teljesen megérdemelten – a bolgár Sztiliana Nikolova szerezte meg.

Ha valaki rutinból látogatott ki a Papp László Budapest Sportarénába, nem biztos, hogy jól járt. A tornasportok világában megszokott, hogy ha van egy 24-es (vagy 18-as) összetett döntő, akkor a kvalifikáció alapján gyengébb fele a mezőnynek korán kezd, a nagy sztárok később. Az Európai Tornaszövetség szabályzata viszont ettől eltér, és a sorsolás szeszélye azt hozta, hogy egy kivételével minden favorit – és a legerősebb magyar rg-s, Pigniczki Fanni is – a délelőtti, bivalyerős csoportba került.

Pigniczki Fanni buzogánnyal kezdett (31.950), majd kimondottan jó gyakorlatot mutatott be szalaggal 32.500 pontért. A „vb-bronzos” karikagyakorlatba hiba csúszott – 32.850, és mivel a magyar tornásznő ezzel a szerrel igen erős, bosszankodott is az ideálishoz képest nagyjából kétpontos kiesés miatt.

Fanni, te vagy a legjobb!

– sikította be egy kislány az utolsó, labdagyakorlat előtti csendbe.

Az nem biztos, hogy ez volt a csodaszer – bár a közönség támogatása kétségtelenül sokat segített –, de az biztos, hogy Pigniczki labdával ezt követően messze a legjobb gyakorlatát mutatta be, ami nemzetközi, nagy versenyen egyéni csúcspontszámot (34.800) eredményezett! Ez az első csoport után az igen előkelő, ötödik helyre rangsorolta az MTK versenyzőjét, ami – tekintve azt, hogy ez sokkal erősebb volt, mint a másik – szép eredményt vetített előre.

„A karikagyakorlat miatt kicsit dühös voltam magamra, mert hibáztam, holott az az egyik legerősebb szerem, és jóval magasabb pontszámot is el tudtam volna vele érni. Annak viszont nagyon örülök, hogy ennek hatására nagyon összeszedtem magam, és labdával életem legjobb eddigi gyakorlatát mutattam be. Ez az összes szert tekintve is egyéni csúcs, még karikával [ami általában a legmagasabb pontszámú szer – a szerk.] sem sikerült ennyit kapnom. A kvalifikáció első tíz helyezettjéből az 1., 2., 4., 5., 6., 7. és 8. helyezett is a csoportomban volt, így nagyon örülök a helyezésnek. Elsősorban fizikálisan fárasztó a verseny, mentálisan jobban bírom, a közönség is feltölt energiával. Próbáltam az Európa-bajnokságot úgy felfogni, mint ez egy olimpiai tesztet, mert itt külön összetett döntő van, egy nap versenyzünk összetettben mind a négy szerrel, ez pedig olyan rendszer, ami Párizsban vár ránk” – nyilatkozta a vegyes zónában a vb-bronzérmes tornásznő, aki ezt követően sem csúszott sokkal lejjebb az összetett rangsorban, és az egyéni legjobbját jelentő 8. helyen végzett.

Kovács Tamás / MTI

A hazai közönség figyelme a délutáni rotációkban Wiesner Hannára szegeződött – a magyar tornásznő 30.850-es szalaggal kezdett, remek, 33.700-as karikával folytatta, labdájára 32.150-et kapott, és a közönség tombolását kiváltó buzogánygyakorlattal (32.350) fejezte be; ezzel ő is elkönyvelhette eddigi legjobb összetett Eb-helyezését (12.)!

Elfáradtam a végére! Mindent beleadtam a mai napba is, rengeteget tanultam ezen a versenyen. A karikára vagyok a legbüszkébb, életem legjobb pontszámát kaptam arra, de a buzogány is jól sikerült. Nagyon köszönöm a nézőknek, hogy ilyen sokan kilátogattak

– vont mérleget.

A párizsi olimpia előtt az összetett Eb érmeit megcélzó favoritok közben igen szórakoztató versengést folytattak. A tavalyi, valenciai világbajnokságon mind az öt egyéni aranyérmet megnyerő német Darja Varfolomeev jól kezdett, aztán előbb szalaggal került bajba, majd a karikája is nem tervezett kitérőt tett a piros vonalon kívül, mielőtt visszajött volna a kezébe. Ezzel győzelmi esélyei el is szálltak, de rendkívül erős záró gyakorlatával feljött érmes pozícióba.

A 2022-es összetett Európa-bajnok Daria Atamanov rémálomszerű napot tudott le, az Eb egyik meglepetésének számító, nagyon fiatal ukrán Taiszija Onofriijcsuknak az tett keresztbe, hogy kiküldte a karikáját a szőnyegről. A címvédő bolgár Borjana Kalejn híres (hírhedt?) arról, hogy éppannyira zseniális tornász, mint amennyire kiszámíthatatlan: most karikával volt egy megingása, amiből csak részlegesen tudott visszakapaszkodni, és begyűjtötte „szokásos” negyedik helyét. Közben az olaszok 2022-es összetett világbajnoka, Sofia Raffaeli megállíthatatlanul ment előre: a közönség által körülrajongott „chiaravallei vulkán” egymás után mutatta be remek gyakorlatait, és az élről várta a második csoportot, amelyben reálisan nézve már csak egy riválisa volt.

Kovács Tamás / MTI

Raffaeli és a kollekciójából még hiányzó Európa-bajnoki cím között egy aprócska bolgár világklasszis „tornyosodott”: Sztiliana Nikolova. Nikolova hajlamos a soknapos versenyek második felére visszaesni, de most kifogyhatatlannak tűntek elképesztő energiái: buzogány- majd szalaggyakorlatával is talpra ugrasztotta a rajongókat. Harmadik gyakorlatába belecsúsztak hibák, de így is nagyon jól állt: „csak” 33.200-nál kellett többet kapnia labdával, méghozzá ebben az idényben már 36-nál is járt. Ráadásul a kairói születésű, 18 éves tornásznő labdagyakorlata maga a varázslat és az Ezeregyéjszaka: az Arabian Nights Nikolova névjegye, közönségkedvencnek számító bemutatója.

„Your destiny lies in your hands” („A végzeted a kezedben tartod”) – szól a zenéje.

A labdát is a kezében tartja. Véletlenül sem ejti el, véletlenül sem hibázik. Tökéletes, óriási szezoncsúcs-pontszámot jelentő gyakorlat, egyben az év legmagasabb összetett pontja, 143.750. Ezzel nem lehet versenyezni. Aranyérmes, teljesen megérdemelten, egymás után másodszor állhat bolgár rg-s az összetett verseny dobogójának tetején.

A mezőny legkisebb versenyzője a ritmikus gimnasztika óriásává vált.

A maratoni hosszúságú versenynap esti programjában az európai csapatok az egyetlen még kiadó olimpiai kvótáért léptek szőnyegre (az óceániaiaknak is egy kvótája van, az egyetlen induló Ausztrália meg is szerezte azt, ellenfél hiányában). A Hagymási Kíra, Jurca Lilla, Mészáros Mandula, Pesti Dalma, Szabados Dóra, Urbán-Szabó Mónika összeállítású magyar csapat labda-szalaggal 31.200-at kapott, 5 karikával hibázott és szőnyegen kívülre küldött egy szert, a bírók 33.250-re értékelték a gyakorlatot. A teljesítmény összetett 9. helyet ért (szerenkénti döntőt viszont nem), az olimpiai kvótára az azeri, a német és a lengyel csapat erős teljesítménye után ekkorra már egyébként is csak egész minimális esély maradt. Az ötkarikás helyet végül Azerbajdzsán szerezte meg, az összetett versenyt pedig egy kiélezett csata után az utolsóként szőnyegre lépő Bulgária nyerte Olaszország és Spanyolország előtt. A felnőtt egyéni és kéziszercsapat-pontszámok összesítéséből kialakuló csapatverseny aranyérmese Bulgária lett, Magyarország a kitűnő 6. helyet szerezte meg.

Az Európa-bajnokság vasárnap az egyéni és csapat szerenkénti döntőkkel zárul.

Ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság, Budapest

Egyéni összetett, döntő: 1. Sztiliana Nikolova (Bulgária) 143.750, 2. Sofia Raffaeli (Olaszország) 139.750, 3. Darja Varfolomeev (Németország) 138.450, 4. Borjana Kalejn (Bulgária) 135.550, 5. Daniela Munits (Izrael) 134.300, 6. Milena Baldassarri (Olaszország) 134.000, 7. Margarita Kolosov (Németország) 133.400, 8. Pigniczki Fanni (Magyarország) 132.000, …12. Wiesner Hanna (Magyarország) 129.050

 

Együttes kéziszercsapat, összetett döntő: 1. Bulgária 74.000, 2. Olaszország 71.200, 3. Spanyolország 71.200, 4. Azerbajdzsán 70.200, 5. Izrael 70.050, 6. Ukrajna 69.250, 7. Németország 68.000, 8. Lengyelország 67.900, 9. Magyarország (Hagymási Kíra, Jurca Lilla, Mészáros Mandula, Pesti Dalma, Szabados Dóra, Urbán-Szabó Mónika) 64.450 Csapatverseny. 1. Bulgária 343.150, 2. Olaszország 338.550, 3. Izrael 334.500, …6. Magyarország (Pigniczki Fanni, Wiesner Hanna, Hagymási Kíra, Jurca Lilla, Mészáros Mandula, Pesti Dalma, Szabados Dóra, Urbán-Szabó Mónika) 321.700

Ajánlott videó

Olvasói sztorik