Belföld

Pokorni és Szekeres a szociálpolitikáról vitázott

Feszültségekkel teli vitát folytatott a Magyar televízió élő műsorában a szociálpolitikáról Szekeres Imre és Pokorni Zoltán. A két alelnök semmiben sem értett egyet, adatsoraikkal pedig elbeszéltek egymás mellett.

A Magyar Televízió Kedd 21 című műsorának eheti vendége Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke és Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese volt. A két politikus a család- és gyermektámogatási rendszerrel, a nyugdíjakkal és a lakástámogatásokkal kapcsolatban vitáztak. A vita teatralitása nem maradt el: Szekeres Imre letegezte ellenfelét, aki ezt szóvá tette, így visszaváltott magázódásra, Pokorni viszont államtitkárnak titulálta a két éve már csak a pártban tevékenykedő elnökhelyettest. A műsor végén pedig a szocialista politikus barátsága jeléül egy kokárdát nyújtott át a nyakkendő és kokárda nélkül érkező egykori oktatási miniszternek.

Családi pótlék vagy adókedvezmény?

A vita érdemi részében a két politikus először a családtámogatási rendszerrel kapcsolatban csaptak össze a két párt – a parlamenten és azon kívül – már számtalanszor hangoztatott érvei. Pokorni Zoltán ismét kifejtette, hogy a családi adókedvezmény megszüntetésével a kormány sok családot vesztes helyzetbe hozott. Konkrét példát is hozott: számításai szerint egy kétgyermekes, egykeresetű család esetében a családi pótlék emelése nem egyenlíti ki az adókedvezmény elvesztését, így a tavalyi 30 905 forint helyett idén már csak 25 666 forintra számíthat. Szekeres Imre szerint ez nem a valóság, és arra kérte vitapartnerét, mondjon még példákat. A Fidesz alelnöke szerint az új szisztéma szerint aki egyedül neveli gyermekét, nem dupla annyi pénzt kap, mint eddig, hanem csupán 447 forinttal jut neki több.


A szocialista elnökhelyettes kifejtette: valóban kedvezőtlenebb lenne pár ezer családnak az új rendszer, ám ebben az esetben választhatják, hogy az előző évben járó összeget kapják meg. Ezen a két politikus összevitatkozott, Pokorni Zoltán szerint ugyanis nem lehet választani: tény, hogy megszűnt a hét és fél évig jól működő rendszer és az adókedvezmény. Szekeres Imre azonban hangsúlyozta: az adókedvezmény megszűnt ugyan (kivéve a háromgyermekes családokat), de más formában ez az összeg ismét igényelhető. Hozzátette: az MSZP elvekre épít, mégpedig az igazságosság elvére. Ennek két alappillére pedig az, hogy a gyermekek számát és a család jövedelmét tekintik szempontnak a támogatásoknál. Véleménye szerint a rendszer működőképességét mutatja, hogy nem érkeztek panaszok sem a nagycsaládosoktól, sem egyéb egyesületektől. Ezzel szemben Pokorni Zoltán a családi pótlék, gyermekvédelmi segély és családi adókedvezmény hármasában látja a garanciát.

A nyugdíjasok jobban élnek, mint négy éve

Szekeres Imre szerint 2002-ig a nyugdíjak reálértékénél magasabb volt a nemzeti össztermék növekedése, a Medgyessy-Gyurcsány-kormány ezt azonban megfordította. A jelenlegi kabinet sikereként emelte ki a 13. havi nyugdíjat és azt is, hogy minden ötödik idős ember kapott méltányossági emelést. Pokorni Zoltán szerint az adatok a valóságot tükrözik, ám kiemelte: mindez még a polgári kormány döntésein és pénzügyi helyzetén alapult. A Fidesz alelnöke további adatokat ismertetett: ezek szerint az Antall-kormány alatt nyolc, a Horn-kormány alatt pedig 12 százalékkal csökkent a nyugdíjak reálértéke, míg az Orbán-kormány alatt 22,2 százalékkal, ami közel megegyezik a jelenlegi kabinet által felmutatott 21,8 százalékkal. Szekeres Imre elmondta, az MSZP az igazságosság elvét követi a nyugdíjak terén is: azokét emelték meg, akiké a legalacsonyabb volt, mert özvegyek, rokkantak, vagy épp rosszkor mentek nyugdíjba.

A Fidesz politikusa a jövőt a differenciált nyugdíjemelésben és abban a törvényben látja, amely rögzítette a nyugdíjak emelését, az MSZP ezen javaslatát az ellenzék is támogatta. Pokorni Zoltán szerint a 14. havi nyugdíj is vállalható.

Kevesebben raknak fészket

A Fidesz alelnöke az otthonteremtéssel kapcsolatban kifejtette, ebben a ciklusban harmadára csökkent a támogatott lakáshitelek száma: míg 2003-ban még 126 134-en vették igénybe, addig két évvel később már csak 39 490 család. Szekeres Imre szerint a rendszer pusztán igazságosabb lett: annak nyújtanak támogatást, akinek nincs még lakása és pályakezdő, illetve gyermeke van vagy szeretne. A rendelkezés sikerét bizonyítandó pedig kiemelte: egyértelműen növekedett a ciklus alatt a lakásépítések száma. Emellett kiemelte: a bérlakás program és a panelfelújítás is folytatódik. Pokorni Zoltán azonban hangsúlyozta: bérlakás-programra az utóbbi két év költségvetéséből egy fillért sem fordítottak – szemben a 2002-es 20 milliárddal – a 3,4 milliárdos költségvetésű lakbértámogatásnak pedig összesen két százalékát használták fel. Szekeres Imre ezt az adatot nem fogadta el, véleménye szerint ugyanis 60 százalékát vették igénybe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik