A gyermekszegénység definiálása nem könnyű. A nincstelenség Európai Unió által is elfogadott mérőszáma, ha a családban egy főre (fogyasztási egységre) kevesebb jövedelem jut, mint az átlag hatvan százaléka – írja a Magyar Hírlap. Ennél azonban kézzelfoghatóbb dolgokkal, az adott társadalomban elfogadottnak tartott létfeltételek hiányával is mérhető a szegénység. Ilyen például, ha nincs bevezetve a folyóvíz a lakásba, vagy a gyerekeknek mások által levetett cipőben kell járniuk.
Takács Imre, a Gyermekjóléti Szolgálatok Egyesületének elnöke szerint az iskoláztatás a legfontosabb kérdés, hiszen annak hiánya termeli újra a szegénységet. Ennek ellenére egyre több halmozottan hátrányos körülmények között élő gyermek marad ki az iskolából. Ma az iskolák inkább kirekesztők a hátrányos helyzetű gyermekekkel szemben, ahelyett hogy integrálnák őket – vélekedik a gyermekjóléti szakember. Ahhoz, hogy megforduljon a helyzet, szemléletváltásra, továbbképzésekre, a problémás gyerekeknek több különórára, korrepetálásra van szükség. Takács Imre egyébként úgy látja, a szociális ellátórendszerünk szerkezete megfelelő, csak éppen nincs feltöltve pénzzel és szakemberrel. Egy iskolai szociálismunkás-hálózatot viszont a semmiből kellene felépíteni.
A Ferge Zsuzsa nevével fémjelzett gyermekszegénység elleni nemzeti program kiemelt kérdésként kezeli, hogy meg kell őrizni a családi pótlék vásárlóerejét. Ezzel Takács Imre is egyetért, ám hangsúlyozza: a szociális támogatások nem mindig „csorognak le” a gyermekekhez.
