A Pénzügyminisztérium (PM) októberre - önkormányzatok nélkül - 50,7 milliárd forintos államháztartási hiányt vár, amivel a tíz havi összes deficit 1334,8 milliárd forintra nő.
Egy orosz lap szerint meglehet, hogy a Gazprom monopólium német partnere, az E.ON besegít a tönk szélére taszított Jukosz olajcég fő leányvállalata, a Juganszk megvásárlásában
A legnagyobb európai cukorgyár-csoport, az osztrák Agrana révén Magyarországon is érdekelt német Südzucker AG 160,6 millió eurós csoporszintű adózott eredményt jelentett pénteken az augusztussal zárult első üzleti félévéről.
Megállt a forint gyengülése pénteken reggel a bankközi devizapiacon, az eurót ekkor 247,80/90 forinton jegyezték, 20 fillérrel alacsonyabban a csütörtök délutáni árfolyamnál. A forint helyzete 7 bázisponttal 12,22 százalékra javult az intervenciós sáv erős oldalán.
Méltányosabb lehet a bankközi adóslista nyilvántartása, mivel a Magyar Bankszövetség támogatja az igazságügyi tárca módosító javaslatait – tudta meg a Világgazdaság.
A KSH legfrissebb adatai szerint az ipari termelés augusztusban munkanaphatástól megtisztítva 3,6 százalékkal emelkedett a tavaly augusztusi szinthez képest. A júliusi adat még 7,6 százalékos emelkedést mutatott.
Bár a liszt ára augusztusban 22-25 forinttal csökkent, a pékek 10-15 százalékkal emelnék a kenyér árát, amennyiben a gázolaj és a gáz tovább drágul , és nem kapnak állami dotációt – írja a Napi Gazdaság.
Görögország megsérti az áruk és szolgáltatások szabad mozgását kimondó uniós alapjogot azzal, hogy tiltja elektromos és elektronikus játékok importját, forgalmazását, nyilvános és otthoni alkalmazását, ezért az Európai Bizottság bírósághoz fordul.
A cseh CSA légitársaság 12 új, közepes hatótávolságú repülőgép leszállításával bízta meg az Airbus vállalatot, amely a kiírt tenderen kedvezőbb ajánlatot tett riválisánál, az amerikai Boeing cégnél.
Az amerikai szövetségi költségvetés rekord szintű, 412,55 milliárd dollár hiánnyal zárta a szeptember 30-án befejeződött pénzügyi évet - közölte csütörtökön az amerikai pénzügyminisztérium.
Megalapította magyar cégét a Walt Disney, amely mobiltelefonos on-line játékok fejleszésével és a cég európai internetes honlapjának karbantartásával foglalkozik majd – írja a Népszabadság.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki a szélessávú elektronikus hírközlési szabályozás stratégiájának kidolgozására - tájékoztatta az MTI-t Márton György, az NHH szóvivője.
Anglia, Írország, Csehország és Lengyelország után Magyarországon is lesz gyártókapacítása az ír csarnokburkoló cégnek, a Kingspannek, amely beruházással 2-3 év alatt a belföldi piac több mint 50 százalékát kívánja megszerezni - írja a Napi Gazdaság.
Informális baloldali politikusi találkozónak ad helyet Magyarország. A konferencián a tervezettnél kevesebben vesznek részt, a megbeszélések főszereplője Blair brit miniszterelnök.
A Dresdner Kleinwort Wasserstein (DrKW) beruházási bank csütörtökön megerősítette, hogy a Jukosz fő leányvállalatáról készített értékelésében szerepel az a 10,4 milliárd dolláros alsó véglet is, amelyet az orosz igazságügyi tárca a Juganszk kiárusításához alapul vett.
Huszonkilenc órás maratoni tárgyalássorozat után megegyezett a szanálási tervben a válságban levő KarstadtQuelle német kereskedelmi hálózat vezetése és a ver.di szakszervezeti szövetség.
Együttműködési megállapodást ír alá az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és az indonéziai BIDA a Magyarországon sikeresen működő Sulinet programon alapuló kísérleti projekt beindításáról - közölte az Informatikai és Hírközlési Minisztérium az MTI-vel csütörtökön.
Két robbantásos merényletben meghalt hét ember, több másik pedig megsebesült csütörtökön a bagdadi zöld zónában. Az amerikai erők közlése szerint három amerikai is van a halálos áldozatok között.
Hiller István kulturális miniszter, az MSZP alelnöke és pártelnök-jelöltje a fővárosi kongresszusi küldöttek csütörtöki találkozóján megnevezte azokat, akikkel megválasztása esetén szívesen dolgozna együtt az országos elnökségben.
A golfszezon végének közeledtét jelzi, hogy a Bükfürdő-i Birdland Golf & Country Club-ban október 2-3 között rendezték meg a kétnapos Radisson SAS versenysorozat döntőjét.
Az A38 állóhajón tartotta meg ügyfélnapi rendezvényét a Scala ECE Hungary Kft. A konferencián bemutatkozott a közelmúltban az amerikai Epicor érdekeltségébe került Scala magyar leányvállalatának új kereskedelmi igazgatója, továbbá az iScala termékvonal kis- és középvállalati megoldásainak újdonságait is ismertettek a cég szakemberei.
Tesztelje magát! Ha kíváncsi saját vezetői képességeire és arra, hogy vezetőként megállná-e helyét egy külföldi megbízatás során, töltse ki a CAPTain Analízis tesztet.
Várhatóan megállapodásra jutnak az önkormányzat tulajdonában lévő 15 százaléknyi Dunaferr-részvény értékesítéséről a dunaújvárosi önkormányzat és a Donbass-Duferco konzorcium között - jelentette be Kálmán András, Dunaújváros polgármestere.