A BUX 11.30 órakor 13 141,92 ponton állt, ami a szerdai záró értékhez képest 66,26 pontos, 0,51 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 20,23 ponttal magasabb.
A K&H-ügyben pénzmosással gyanúsított Kerék Csaba előzetes letartóztatását ismét megszüntette az első fokon eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság és megint házi őrizetbe helyezte a Britton egykori magyarországi képviselőjét.
A Magyar Televízió negyven műsort szüneteltet, hogy sikerüljön nullszaldós évet zárnia, és az új tematikus hírcsatorna bevezetése is kétséges, mert annak terve nem szerepel a jövő évi költségvetésében.
Egységes Duna-menti építészeti koncepció nincs, de egyre több beruházó találja izgalmasnak a folyópart lehetőségeit. A lakóparkok mellett újjászülethet a Várkert Bazár, feléledhet a víziturizmus, megépülhet az első úszóhotel.
A munkanélküliségi ráta 6,1 százalék volt az idén a július-szeptemberi időszakban, ez 0,4 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban és 0,2 százalékponttal több, mint június-augusztusban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Az FBI nyomozókat küld Magyarországra, hogy tovább erősítse a harcot az illegális letöltések ellen, amelyek becslések szerint 6 milliárd forintos kárt okoztak a filmiparnak – írja a Világgazdaság.
Tanácstalanság a vendéglátásban és a kiskereskedelemben, megrökönyödés a fülön csípett fűszerpaprika-forgalmazó cégek körében, csalódottság a hungaricum rajongóinak szívében – betiltották a fűszerpaprika forgalmazását.
Jelentősen, 2 dollárt meghaladó mértékben csökkent szerdán a kőolaj ára Londonban és New Yorkban arra a hivatalos bejelentésre, miszerint a múlt héten a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az amerikai olajtartalék , a fűtőolaj-tartalék pedig a becsültnél mérsékeltebben csökkent.
Miután az Országgyűlés ügyrendi bizottsága Herényi Károly frakcióvezetőt tekinti az MDF képviselőcsoportja nevében eljáró képviselőnek, az MDF-frakció rendkívüli ülésén kizárta a képviselőcsoportból Lezsák Sándort és Balogh Lászlót.
Orosz környezetvédők és Cseljabinszk város térségében lakó emberek a magyar miniszterelnöknek írt levelükben azt kérik, hogy a magyar kormányzat álljon el másfél tonna paksi elhasznált nukleáris fűtőanyag küldésétől a Cseljabinszk melletti feldolgozóba.
Az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága 15 igen és 10 nem szavazat mellett általános vitára alkalmasnak találta a 2005. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot szerdán.
2004. október 28., Budapest - Minden második magyar villamosenergia-fogyasztó tapasztal problémákat saját környezetének áramellátásával kapcsolatban, sőt minden hatodik fogyasztónál majd havi gyakorisággal jelentkeznek ezek a bonyodalmak.
Elutasította az amerikai legfelsőbb bíróság, hogy a jelöltek közé kerüljön Ohio államban Ralph Nader, aki függetlenként próbálja meghódítani a Fehér Házat.
A kormány szerdán arról döntött, hogy csütörtöktől az összes paprikakészítményt kitiltja az üzletek polcairól - mondta az egészségügyi miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Több százalékkal esett a New York-i és a londoni szabadpiacon a nyersolaj ára szerda késő délutánra. Annak ellenére, hogy az amerikai kormányzat szerdai jelentése szerint az ország stratégiai nyersolajtartalékai 4 millió hordóval nőttek a múlt héten.
Meghaladja a kétmilliárd forintot az az összeg, amelyet az észak-magyarországi régió három megyéje - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád - pályázatok útján fordíthat területfejlesztésre, hulladékfeldolgozásra, és -kezelésre, valamint közművelődési és könyvtári hálózatfejlesztésre - közölte a régió területfejlesztési tanácsának elnöke.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 127,36 pontos növekedéssel 13 075,66 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán, a keddi záró értékhez képest ez 0,98 százalékos növekedés.
Mégis megtartja a korábban meghirdetett, ám időlegesen felfüggesztett demonstrációját a Vasutasok Szakszervezete november 10-én 11 órakor a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium előtt – közölte az érdekképviselet választmánya.
Bécsből mozgatták a szálakat azok a titokzatos befektetők, akik tavaly duplájára „nyomták" fel a BorsodChem-részvények árfolyamát, és a cég mostani eladásáig szinten is tartották – értesült a csütörtökön megjelenő Figyelő.
A Magyar Autóklub a Fővárosi Bírósághoz fordul azért, hogy helyezze hatályon kívül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azon határozatát, miszerint a Mol nem élt vissza gazdasági erőfölényével a benzin és a gázolaj árképzésekor.