Belföld

„Ha az áram kimarad, mi marad?”

2004. október 28., Budapest - Minden második magyar villamosenergia-fogyasztó tapasztal problémákat saját környezetének áramellátásával kapcsolatban, sőt minden hatodik fogyasztónál majd havi gyakorisággal jelentkeznek ezek a bonyodalmak.

A problémák a jövőben várhatóan tovább súlyosbodnak Magyarországon is – hívták fel a figyelmet egy mai, budapesti kerekasztal-beszélgetés szakértői. Bíró Viktor, az APC (American Power Conversion) regionális vezetője szerint ennek ellenére még a közepes- és nagyvállalatok közül sem mindenütt védekeznek az áramkimaradás vagy áramingadozás okozta nem csekély károk ellen, bár számos helyen vannak szünetmentes tápegységek, dízelgenerátorok. Egységes tápellátás-védelmi megoldás az APC InfraStruXureTM elnevezésű rack-alapú háttér-infrastruktúra rendszere, amely komplex módon nemcsak a rendelkezésre állásról gondoskodik, hanem például a szerverszoba minden fontos paraméterét (hőmérséklet, páratartalom) is proaktív módon figyeli.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői a beszélgetést azzal kezdték, hogy az áramellátási problémák súlyosbodása világjelenség, amely az olyan fejlett államokat is súlyosan érinti, mint pl. az Amerikai Egyesült Államok. A közelmúlt hazai eseményei és a magyar fogyasztók tapasztalatai miatt Bíró Viktor arra következtet, hogy Magyarországon is egyre fontosabb lesz az áramkimaradások ellen felkészülni. Az APC Közép- és Délkelet-Európa regionális vezetője a beszélgetés alkalmával felidézte a közelmúlt legnagyobb áramkimaradásait, például a nagy Egyesült Államokbeli tavalyi emlékezetes áramszünetet, amely a becslések szerint legalább hatmilliárd dollár kárt okozott, és csak New York városban negyvenmillió dollárnyi adóbevétel-kiesést okozott. A tavalyi leállás döbbentette rá az amerikaiakat is arra, hogy erőműveik átlagéletkora ötven-hatvan év, és hogy a rendszer megújítása, biztonságossá tétele körülbelül ötven-száz milliárd dollárba kerül majd. Angliában, ahol a tavalyi év szintén minden idők legsúlyosabb áramszünetét hozta magával, a múlt évi áramkimaradás után megkérdezték a számítástechnikai szakembereket, mit hoz a jövő. A megkérdezettek 82 százaléka szerint a következő évben megismétlődnek majd az ilyen esetek. De ez még mindig nem ébreszti rá a pénzügyi szakembereket arra, hogy helyben is védekezzenek valahogy az áramkimaradások káros hatásai ellen. Az angliai felmérés szerint az IT-szakemberek 13 százaléka vélekedik úgy, hogy legalább 5 millió dollárt vesztettek az ügyön, de ennek csaknem ötszöröse, azaz a megkérdezettek 67 százaléka nem tudta megmondani, mennyibe kerül egy-egy leállás. 2003 nyarán és őszén Európában – Nagy-Britannia mellett – Svédországban, Olaszországban, Spanyolországban és Portugáliában keletkeztek jelentős zavarok az áramellátásban, ami üzemzavar közeli kritikus helyzetet okozott a térség más rendszereiben is, például Ausztriában, Csehországban, sőt Magyarországon is.

Dr. Stróbl Alajos, az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület elnök-helyettese szerint a bonyodalmakban minden bizonnyal alapvető szerepet játszik az energiapiaci liberalizáció, amit bevezetői a termelési költségek optimalizálásával és az áramszolgáltatók közötti árverseny okozta árcsökkenéssel indokoltak. A következményekkel talán nem is lehetett előre számolni, a magánbefektetők – immár a privatizáció után Magyarországon is – igencsak megnézik, hogy mire költik a pénzüket, így az erőművek karbantartására, felújítására vagy éppen építésére csak a legszükségesebb esetben költenek. Ez azonban bizonytalanná teheti a megfelelő biztonsági szint folyamatos fenntartását.

Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület elnök-helyettese szerint ráadásul a környezet és a társadalom szokásainak változása is újabb kihívás elé állítja az energetikai szakembereket. Bíró Viktor pedig hozzátette: A szélsőségese időjárás miatt nyáron kénytelenek vagyunk valamilyen elektromos klímaberendezést használni és egyre több elektromos eszközt veszünk igénybe. Ráadásul a szárazság miatti alacsony vízszintű folyók is okozzák, hogy minden korábbinál kevesebb áramot tudunk nyerni. Az ebbéli veszélyek miatt azoknál a fogyasztóknál, ahol az áramkimaradás súlyos közvetlen anyagi- vagy presztízskárokat okozhat (például a közepes- és nagyvállalatoknál), mindenképpen szükség lenne a felkészülésre.

A fogyasztók gyakran tapasztalnak problémákat helyi szinten, saját háztartásuk áramellátását illetően. Például az utcai építkezések során számtalanszor előfordul, hogy markólóval elvágnak egy utcai áramkábelt, és ennek a villamosenergia-fogyasztók “isszák meg a levét”, hiszen védtelenül hagyott informatikai rendszerükben emiatt adatvesztés következhet be. A GFK által végzett kutatás, amelyben a háztartások ötvenhárom százaléka nyilatkozott úgy, hogy tapasztalt problémákat saját környezetének áramellátása körül, szintén az áramkimaradások, áramingadozások elleni védekezés fontosságát igazolja.

A váratlan leállás veszélyei
Hogy milyen fontos a közepes- és nagyvállalatok számára, hogy informatikai rendszereik folyamatosan, akár a nap 24 órájában rendelkezésre álljanak, és emiatt védekezzenek, arra talán a legjobb példa egy pénzintézet, ahol a kritikus banki adatoknak valóban a nap 24 órájában folyamatosan elérhetőnek kell lennie. „Olyan pénzügyi műveletek adatai veszhetnének el egy áramszünet okozta leállás miatt, aminek közvetlen jogi, pénzügyi kötelezettsége felbecsülhetetlenül nagy kárt okozna bankunknak. Gondoljanak csak bele, mi történne, ha elvesznének a pénzügyi tranzakciók adatai! A konkrét pénzügyi veszteség mellett cégünk még az ügyfelek körében elszenvedett óriási presztízsveszteséget is kénytelen lenne elkönyvelni. Ezt nem engedhetjük meg magunknak” – mondta Szűcs Péter, a K&H Bank üzemeltetési főosztályvezetője, aki többek között a pénzintézet villamos energia ellátásáért is felelős. A K&H Banknál a bankfiókok technikai helységeiben az APC InfraStruXureTM rack-szekrényei garantálják a folyamatos villamos energia ellátást, az áramkimaradások miatti adatvesztések elkerülését. A rendszert minden egyes bankfiókban olyanra tervezték, hogy az még a maximális terhelés esetén is legalább húsz perc áthidalási időt biztosítson. (Kisebb terhelés esetén ez a húsz perces áthidalási idő a többszörösére növekszik, de a húsz perc alatt rendszerint el szokott dőlni az áramszünet várható időtartama. A viszonylag gyakoribb rövid idejű áramkimaradások így áthidalhatók, a tartósabbnak bizonyulók esetén pedig van elég idő a gépek leállítására.)

Andrási Tamás, a BellResearch üzletfejlesztési igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy cége kutatásai szerint a szünetmentes tápegységek, illetve az olyan komplex tápellátás-védelmi rendszerek – mint amilyen az APC InfraStruXureTM megoldása – beszerzése iránt felértékelődik az igény azoknál a vállalatoknál, ahol az áram ingadozásából vagy kimaradásából már bekövetkezett valamilyen adatvesztés vagy nagyobb rendszerleállás, tehát az incidenst követően lényegesen komolyabban veszik a védekezést. Andrási Tamás elmondta azt is, hogy bizonyos ágazati szereplők sokkal óvatosabbak az átlagosnál, így a pénzügyi-, a közmű-, a távközlési szolgáltatók már súlyának megfelelően kezelik a kérdést, és a multinacionális cégek hazai leányvállalatainál is „kialakult a védekezés kultúrája”, jobban felkészültek az áramkimaradásra. Egy-egy üzemszünet miatt jelentkező közvetett költségeket (tehát a termelés leállása okozta károkat) a vállalatok viszonylag könnyen számszerűsíteni tudják, de a leállás nyomán a cégek olyan erkölcsi károkat is elszenvedhetnek, ami szélsőséges esetben a cég csődjéhez is vezethet.

A modern követelményeknek megfelelő megoldás
Az APC InfraStruXureTM elnevezésű, rack-alapú tápellátás-védelmi rendszere komplex módon nemcsak a rendelkezésre állásról gondoskodik, hanem például a szerverszoba minden fontos paraméterét (hőmérséklet, páratartalom) is proaktív módon figyeli, a kritikus értékeknél pedig automatikus figyelmeztető jelzést küldenek. Ráadásul a vállalati szerverpark bővülésének megfelelően egyszerűen méretezhető védelmi rendszerről van szó, így az InfraStruXureTM beszerzése hosszú távú befektetést jelent az adatok védelme érdekében. Az InfraStruXureTM lépésenként bővíthető, tehát elegendő a pillanatnyilag szükséges kapacitást megvásárolni, a későbbi bővítési tervektől függetlenül. A többi akkumulátort és egyéb összetevőket az APC „LEGO-elve” szerint elegendő „építőelemekként” akkor beszerezni, amikor szükség van rájuk. Fontos, hogy minden szabványos, 19 hüvelykes szekrénybe szerelhető berendezés elhelyezhető a rack-szekrényben, tehát egyszerűen megtervezhetőek a rendszerek, amelyek természetesen redundáns módon is kiépíthetők az InfraStruXureTM -rel. Nem mellékes, hogy a mély szekrényeknek köszönhetően a kábelek jobban elrendezhetők és a teljesítmény jobban elosztható. „A jövőben a hagyományos szünetmentes tápegységeket egyre inkább az ilyen komplex megoldások váltják fel” – jósolta Bíró Viktor, az APC képviseletében, aki szerint az InfraStruXureTM ideális megoldás lehet a közép- és nagyvállalatok tápellátás-védelme érdekében.

###

Az American Power Conversion (www.apc.com ):
Az 1981-ben alapított (a Nasdaq-on: APCC név alatt jegyzett) American Power Conversion piacvezető a globális és teljeskörű, az infrastruktúra rendelkezésre állását biztosító megoldások terén. Az APC olyan integrált termékeket és szolgáltatásokat kínál az otthoni felhasználók és a vállalatok részére, amelyek javítják bármilyen méretű érzékeny elektronikai berendezés, kommunikációs és ipari berendezés és informatikai hálózat rendelkezésre állását és teljesítményét. A West Kingstonban (Rhode Island) székelő APC 2003. december 31-én zárult pénzügyi évében 1,46 milliárd dollár forgalmat ért el, és szerepel a világ legsikeresebb vállalatait felsoroló Fortune 1000, a Nasdaq 100 és S&P 500 listán.

Amennyiben bővebb információt szeretne kapni az APC-ről és annak megoldásairól, látogassa meg honlapunkat: www.apc.com, vagy hívja a (1) 487-6220-as telefonszámot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik