Belföld

A Parmalat székesfehérvári gyárának jövője szempontjából kedvező megállapodással fejeződtek be a cég és az érdekelt pénzintézetek közötti tárgyalások. Az egyeztetések részeletes eredményét várhatóan kedden hozzák nyilvánosságra.
2004. 01. 27. 08:45
Kétmilliárd forint is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a Mai Budapesti Nap a lappiac állandó szereplője maradhasson. A Budapesten terjesztett lap hétfőn jelent meg utoljára - írja a Világgazdaság.
2004. 01. 27. 08:38
Nem számítanak jelentős bevételkiesésre a Sulinet programban részt vevő cégek azt követően, hogy a támogatott termékek köréből egyebek mellett kiesnek a digitális fényképezőgépek is. Bár már sok százezren éltek a program kínálta lehetőségekkel, még hatalmas tartalékai vannak az akciónak.
2004. 01. 27. 08:31
A költségvetési megszorítások miatt bizonytalanná vált, mennyit költhet az idén a Gripen vadászgépek fegyverzetének beszerzésére a Honvédelmi Minisztérium (HM). A tárca 2009–2010-ig 28 milliárd forintot szán a harci repülők felfegyverzésére - írja a Világgazdaság.
2004. 01. 27. 08:28
Alig változott tavaly az ország üzemanyag-felhasználása a legjelentősebb üzemanyag-forgalmazó cégeket tömörítő szervezet, a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatai szerint. Összesen 2,82 millió liter üzemanyag fogyott, fél százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - írja a Népszabadság.
2004. 01. 27. 08:14
Jól indult a 2004-es esztendő a WINFORM Informatikai Kft, a WinNER Integrált ügyviteli rendszer fejlesztője számára. Az év első negyedévében hét új integrált rendszer kerül bevezetésre, melyek egy részében a kis- és középvállalati szektor számára kialakított pályázati támogatási források is segítik a projektek finanszírozását.
2004. 01. 27. 00:00
Magyarország elvesztette befektetési vonzerejét, a kilencvenes évek nagyobb részében élvezett versenyelőnyt most Lengyelország, Csehország és Szlovákia élvezi - közölte Matolcsy György, a Növekedéskutató Intézet vezetője hétfőn Berlinben, német szakemberek Magyarország-képét tolmácsolva.
2004. 01. 26. 20:24
A Vámkapu Rt. 50 százalékos tulajdonának megszerzése régóta az első MÁV-akvizíció - jelentette ki Horváth Csaba Zsolt, a BILK Kombiteminál Rt. igazgatóságának MÁV Rt. által delegált elnöke hétfőn, Budapesten.
2004. 01. 26. 17:10
A regisztrációs adó február 1-jei bevezetése ellen tiltakozott néhány száz gépjármű-kereskedő hétfőn az Országház előtt, majd petíciót adtak át a házelnöki titkárság munkatársának.
2004. 01. 26. 17:00
A korábbi becsléseknél is magasabb az összeomlott olasz tejipari óriáscég, a Parmalat nettó adóssága, amely a hétfőn Rómában nyilvánosságra hozott legújabb adatok szerint szeptember végén 14,3 milliárd eurót tett ki.
2004. 01. 26. 16:18
Horváth Róbert, a Zwack Borház igazgatója közös megegyezéssel távozik a Zwack Unikum Rt.-től 2004. február 15-i hatállyal. A borszegmens teendőinek koordinálását a továbbiakban Zwack Izabella és Nemes Tamás látja el.
2004. 01. 26. 16:04
A HVB Bank - a Budapesti Értéktőzsde legnagyobb tulajdonosa - a börze február 19-i rendkívüli közgyűlésre készülve tovább növelte részesedését a tőzsdében - közölte a hitelintézet hétfőn.
2004. 01. 26. 15:53
Az európai utakon egyre növekvő gépjárműforgalomban a káoszt csak a teherszállítási útvonalak összehangolt tervezésével lehet elkerülni – vélik a kutatók. Ilyen irányú megoldás született nemrég itthon.
2004. 01. 26. 15:24
A központi költségvetés deficitje a törvényben szereplő 470,4 milliárd forinttal szemben 490 milliárd forintra rúghat az idén, ha a költségvetési kiigazítás kisebb mértékű lesz a kormány terveinél, ami a 2005-2006-ra felvázolt célkitűzések realitását is erősen megkérdőjelezi - vélik a CIB Bank elemzői legfrissebb előrejelzésükben.
2004. 01. 26. 14:53
Olvasói sztorik