Belföld

Forgalomirányítás – nem csak térkép

Az európai utakon egyre növekvő gépjárműforgalomban a káoszt csak a teherszállítási útvonalak összehangolt tervezésével lehet elkerülni – vélik a kutatók. Ilyen irányú megoldás született nemrég itthon.

Amerikában már sok út intelligensen irányítja saját forgalmát, Európában a szakemberek szerint inkább az intelligens logisztikai rendszereké a jövő. Az MTA-Sztaki és a BME mérnökei egy új fejlesztésű, dinamikus
Forgalomirányítás – nem csak térkép 1

flottamenedzsment szolgáltatással válaszolnak a kihívásra.

Becslések szerint a következő egy évtizedben másfélszeresére növekedhet a közúti járműforgalom Európában. Bár vannak alternatív megoldások – például a teljes vagy szakaszonkénti vasúti, illetve vízi szállítás – egy magyar mérnökcsoport úgy látja, az előttünk álló forgalomrobbanással járó káosz hatékonyan csak minél több gépjármű összehangolt irányításával előzhető meg. A lehető legkevesebb kerülőúttal, üres fuvarral, minimális várakozással, egyszóval jó szervezéssel a járműparkok üzemeltetése hatékonyabbá válik és a környezeti ártalmakat is minimálisra lehet szorítani.

Az MTA-Sztaki, a BME, az ORFK és a Knorr-Bremse Kft. munkatársai Bokor József akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanár vezetésével egy komplex flottamenedzsment szolgáltatás prototípusát dolgozták ki. A szeptemberben lezárult projekt évtizedes kutatási eredményeket integrál, több magyar és nemzetközi szabadalom áll bejegyzés alatt. A munkát 198 millió forinttal támogatta a Széchenyi-terv keretében a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Alapprogram.

Intelligens járműközpont

„Az általunk kifejlesztett rendszer erőssége az intelligens járműközpont szolgáltatásainak széles körében rejlik, illetve a gépjárművekről érkező számos valós idejű adat és a központban elérhető információ integrált feldolgozásában” – magyarázza a rendszer sajátosságait Gáspár Péter, az MTA-Sztaki munkatársa. A járműközpont a flották üzemeltetőit az interneten keresztül segíti a szállítmányozásban, egész Európában. Indulás előtt pontos és aktualizált útvonaltervezést kínál, menet közben dinamikusan menedzseli a járművek navigálását, a bázisra visszatérve pedig a szervizelési feladatokat koordinálja.

Az útvonaltervezés az árumennyiség és a járműpark sajátosságait figyelembe véve az aktuális forgalmi adatok alapján történik. A központ nem egy statikus térképet kínál, hanem egy frissülő adatbázist, amely az utak és az útvonalak állapotát tartalmazza. A rendszer felhasználja a mozgó gépjárművekről érkező jelentéseket, de akár aktuális rendőrségi, meteorológiai és egyéb „útinform” információkat is képes fogadni. A mozgó gépjárművekről érkező pillanatnyi forgalmi vagy időjárási jelentések az útfenntartók vagy a rendőrség munkáját is nagyban segíthetik. Akár minden egyes kátyúról készülhet jelentés. Ha szerencsétlenség történik, azonnal rendelkezésre áll a pontos pozíció, a károsodás mértéke.

Mérni, következtetni

 

A mérnököknek számos apró érzékelési és információkezelési technikát kellett megvalósítaniuk, miközben alapvető irányítási, vezérlési megoldásokat is kifejlesztettek. „A GPS-készülékek általában mintegy 15-20 méteres pontosságú pozíciót adnak, ez alól csak méregdrága modellek a kivételek – mondja Gáspár Péter. – Nekünk most sikerült a mozgó autó gyorsulását és a szögelfordulást felhasználva pontosabb adathoz jutnunk. És ha elmegyünk a végletekig, lehetőség van akár arra is, hogy egyértelmű kinetikus jelekből a rendszer a sofőr elalvására következtessen, s amennyiben már a sodródás biztos jelei is érződnek, jelezzen, vagy akár haladéktalanul lefékezze a járművet. Persze egy ilyen szintű beavatkozást még nem engedhetünk meg az automatikának. A fedélzeti eszközrendszer ugyanakkor moduláris megoldású, rengeteg szolgáltatás integrálható a kommunikációs egység köré.” 

A behálózott gépjármű

„Egy kamiont, de egy néhány éves személyautót is számos elektromos, sokszor digitális vezérlő alkalmatossággal felszerelnek. S ahol ilyenek vannak, ott a gépjármű fizikai helyzetéről és műszaki állapotáról sokféle adat nyerhető” – mondja Gáspár Péter. Az általuk kidolgozott rendszer érzékeli az autó mozgásának jellemzőit, emellett „tudhat” olyan műszaki és környezeti paraméterekről is, mint például a különböző motorfolyadékok állapota, az olajnyomás vagy az aktuális időjárás.

A gépjárműről meghatározott időnként jelentés érkezik a központba, vagy ha egy adott esemény bekövetkezik, akkor a mobilhálózatok SMS-rendszerén. Az üzemeltető számára ezáltal követhetővé válik a jármű pillanatnyi helyzete és állapota. Tudni lehet, ha éppen árurakodás közben van, vagy valami szokatlan történik a járművel, esetleg letér az előzetes útvonalról. Menet közben a gépjárművezető egy új fejlesztésű kijelzőn üzeneteket kap, útját digitális térképen követheti. Ha elakad, alternatív útvonal jelenik meg a képernyőjén.

Irdatlan forgalomban

A gépjármű, miután visszatért a depóba, rádiójelek segítségével leadja az egész út részletes eseménynaplóját a bázison működő számítógépnek. Az adatok értékelése után jelezhetők az esedékes javítások. „A javítások száma minimalizálható, ha azokat a megfelelő pillanatban elvégzik. A rendszer erre vonatkozóan típusonként számon tartja a tapasztalatokat – mondja Gáspár Péter. – Mindannyiunk érdeke, hogy a legésszerűbb úton, kevés üzemanyagot felhasználva, a lehető legkörnyezetkímélőbb állapotú autók bonyolítsák körülöttünk ezt az irdatlan forgalmat.”

A rendszert jelenleg a kutató konzorciumban részt vevő üzleti partner teszteli. Ugyancsak elvégzi a felméréseket is: milyen szolgáltatási modulokkal és mikor érdemes piacra lépni az új magyar fejlesztéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik