Belföld

Palesztin források szerint nyolc, az izraeli katonai rádió jelentése szerint 13 palesztin vesztette életét izraeli katonákkal vívott heves tűzpárbajban szerdán Gáza városában. Ennek előzménye, hogy az izraeli hadsereg hadműveletet indított a palesztin igazgatás alatt álló övezet közepén, Necarim zsidó telep közelében.
2004. 01. 28. 11:45
A brit Vodafone, a világ legnagyobb mobilszolgáltatója szerdán közölte, hogy a naptári utolsó negyedévben, amely a cég harmadik pénzügyi negyedéve volt, 4,3 millió új felhasználót szerzett változatlan vállalatszerkezetre számítva, jócskán meghaladva ezzel a piaci várakozásokat. A csoportszerkezet változásaival együtt 5,1 millió volt az új ügyfél.
2004. 01. 28. 11:44
A csődvédelem alatt álló amerikai UAL Corporation - a United Airlines légitársaság anyavállalata - jelentősen csökkentette veszteségeit a tavalyi utolsó negyedben és 2003 egészében is. A világ második légiforgalmi vállalata Glen Tiltion cégelnök reményei szerint 2004 első felében megszabadulhat a csődvédelem alól.
2004. 01. 28. 10:55
A strasbourgi bíróság szerint az állam csak akkor tilthatja be az erőszakra felhívó közbeszédet, ha az közvetlen, azonnali veszélyt jelent ; ez irányadó a Hegedűs-ügy megítélésében csakúgy, mint a Tilos Rádióban elhangzottak, vagy az Alkotmánybíróság előtt fekvő gyűlöletbeszéd elleni törvény megítélésében - mondta el az MTI érdeklődésére egy magyar bíró kedden.
2004. 01. 28. 10:09
A Nivea termékeket gyártó Beiersdorf konszernt a többségi tulajdonosa, a Tchibo kávépörkölő és -kereskedő cég legkésőbb ősszel bevezeti a frankfurti értéktőzsdére, és egyenesen a DAX mutató tagjai közé akarja bejuttatni.
2004. 01. 28. 10:07
Tavaly 2,86 millió hektárról 8,72 millió tonna gabonát takarítottak be, az előző évhez képest a termésmennyiség 25,5 százalékkal, a vetésterület 2,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján szerdán.
2004. 01. 28. 10:04
A Karsai Holding Rt. részesedése a Pannonplast Műanyagipari Rt.-ben 9,9 százalékra csökkent - közölte a Karsai Holding a Magyar Tőkepiacban szerdán. A társaság a tulajdonában lévő 540.829 Pannonplast részvényből 123.827 darabot értékesített 1.335-1.454 forint közötti árfolyamon 2003. november 12. és 2004. január 27. között a tőzsdén.
2004. 01. 28. 10:02
Már a BRFK illetékesei elemzik azt a polgári körös levelet, amelyben burkolt fenyegetést kapott az a bíró, aki első fokon tíz hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélte rágalmazásért Bencsik Andrást, a Magyar Demokrata főszerkesztőjét - értesült a Népszava.
2004. 01. 28. 09:19
A vezető európai olcsó jegyű légitársaság, az ír Ryanair szerdán visszaeső profitot jósolt magának a teljes pénzügyi évére az átlagos jegyár csökkenése miatt, habár a tiszta nyeresége az utolsó negyedévben 47,5 millió euró volt, 10 százalékkal több az egy évvel korábbinál, miközben a jegyárai 11 százalékkal olcsóbbodtak.
2004. 01. 28. 09:18
Tavaly decemberben a háztartási, a nem pénzügyi vállalati, illetve a bankközi forintkamatok minden lejáratra emelkedtek, ami a jegybanki alapkamatláb november végi emelésének tudható be - tájékoztatta az MNB az MTI-t szerdán.
2004. 01. 28. 09:11
Nem sikerült megválasztani az új szerbiai parlament elnökét, mivel sem Kostunicáék, sem a radikálisok jelöltje nem kapott elég szavazatot. A radikális honatyák tüntetőleg Seseljt ábrázoló pólóban jelentek meg az ülésen - számol be a Magyar Hírlap.
2004. 01. 28. 08:42
Olvasói sztorik