Belföld

A biztosító társaságok adatai szerint minden eddiginél többen, mintegy 300 ezren vitték át másik biztosítóhoz kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat, így a még nem végleges adatok szerint a gépjármű-tulajdonosok 8,3 százaléka váltott biztosítót tavaly év végén.
2004. 02. 06. 10:32
Draskovics Tibor péntek délelőtti bejelentette, hogy 2003-ban a hiány a korábban mondottnál ismét magasabb, 5,8 százalék volt. Az euró árfolyama a 269 forintot is megközelítette a bejelentés hatására.
2004. 02. 06. 10:30
Összesen 30 millió eurós hitelt ad a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és az Európa Tanács Fejlesztési Bankja (CEB) a magyarországi kis- és középvállalatok fejlesztésére - közölték csütörtökön az EBRD-ben.
2004. 02. 06. 10:10
Norvégia is jelezte, hogy esetleg korlátozza a kelet-európai munkaerő beáramlását. Az ország nem tagja az Európai Uniónak, csupán a szomszédos Svédország példáját követné , amelyik az új tagországok csatlakozásától számítva változtatni kíván a külföldi munkaerővel kapcsolatos "nyitott kapuk" politikáján.
2004. 02. 06. 10:06
Újratárgyalják az MTV vidéki stúdióival kötött szerződéseit. Bár a csütrörtöki kuratóriumi ülés után az MTV cáfolta, hogy megválik debreceni stúdiójától, a többi vidéki stúdió allatt is inog a talaj.
2004. 02. 06. 10:04
A svéd Ericsson elektronikai és mobiltelefon-gyártó a tavaly utolsó negyedben 100 millió svéd koronás tiszta nyereséget ért el az egy évvel korábbi 8,3 milliárd koronás veszteség helyett.
2004. 02. 06. 09:51
A korábbinál jóval egyszerűbben és rövidebb idő alatt juthat kölcsönhöz az, akinek szabadon felhasználható személyi hitelre van szüksége - írja a Világgazdaság. Gondot jelent ugyanakkor, hogy a bankok drágán, esetenként 40 százalékot meghaladó teljes hiteldíjmutató mellett kínálják ilyen típusú termékeiket.
2004. 02. 06. 09:00
Növekedés és egyensúly, a teljesítményelv követése a gazdaságban és a közszférában, valamint az igazságos és méltányos szolidaritás, ezek lesznek Draskovics Tibor pénzügyminiszter vezérlő elvei.
2004. 02. 06. 08:53
Bár a dohánytermékekre kivetett adó emelése súlyosan érinti a pécsi dohánygyárat, ez az üzem egyelőre nem jut a debreceni gyár sorsára, s nem fenyegeti a bezárás veszélye – mondta Pauline Stam, a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. vezérigazgatója.
2004. 02. 06. 08:51
Adócsalás bűntette miatt egyéves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az illetékes moszkvai kerületi bíróság Vaszilij Sahnovszkijt, a Jukosz-Moszkva volt vezérigazgatóját - számolt be a Népszabadság moszkvai tudósítója.
2004. 02. 06. 08:39
Két év alatt több mint száz lopott autó került elő annak a polgárőr egyesületek által működtetett, úgynevezett Matrix Police rendszám-azonosító rendszernek köszönhetően, amelynek országos központját csütörtökön avatták fel Egerben - írja a Népszabadság. Az intézmény kialakítása mintegy hatmillió forintba került; a pénzt a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány, a Belügyminisztérium és az egri önkormányzat adta össze.
2004. 02. 06. 08:36
Dávid Ibolya levélben kérte Orbán Viktort, hogy hangolják össze a Fidesz és az MDF EP-kampányát. A demokrata fórum ugyanakkor a polgári köröknek szánt felhívásában támadja a Fideszt - olvasható a Népszabadságban.
2004. 02. 06. 08:23
Lemondott a lett kabinet, miután a kormánykoalíció egyik pártja visszavonta támogatását a minisztertanácstól – írja a BBC. A volt Szovjetunió utódállama, Lettország egyike annak a tíz országnak, amely idén májusban csatlakozhat az EU-hoz.
2004. 02. 06. 08:12
Határozottabb, karakteresebb kormányzást ígért Medgyessy Péter a kabinet szerdai informális kormányülésén – értesült a Népszabadság. A miniszterelnök úgy ítéli meg, a konfliktusok vállalása és a népszerűség visszaszerzése korántsem zárja ki egymást.
2004. 02. 06. 08:06
A Pénzügyminisztérium közleménye szerint eredményes egyeztetési tárgyalásokat folytatott ma Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke és Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszter.
2004. 02. 05. 18:16
Olvasói sztorik