Belföld

Ha a parlament is szentesíti, akkor a szlovákiai egyetemeken és főiskolákon - a visegrádi országok közül elsőként - a hallgatókat ősztől tandíjfizetésre kötelezik, az önkormányzatok felügyelete alá került általános és középiskolák pedig a diákok létszámától függően részesülnek állami támogatásban.
2004. 02. 12. 15:30
Nem szavazta meg a médiahatóság csütörtökön azt az indítványt, hogy indítson közigazgatási vizsgálatot a Tilos Rádióban a múlt héten elhangzott, Orbán Viktor Fidesz-elnököt becsmérlő sms-üzenet felolvasása miatt - értesült az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) egyik, neve mellőzését kérő tagjától az MTI.
2004. 02. 12. 14:41
Közvetlen járatot indít május 1-jével London és Budapest között a legnagyobb brit "fapados" légitársaság, az olcsó utakat kínáló easyJet - közölte csütörtökön a cég Londonban. A közlemény szerint a napi egy járat a Londont és környékét kiszolgáló Luton repülőtérrel közlekedik Ferihegyre.
2004. 02. 12. 13:41
Ahogy a legtöbb országban központi helyet foglal el a munkanélküliség, az amerikai elnökválasztási kampánynak is ez az egyik fő témája. Különösen az informatikusok helyzetét kellene megoldani.
2004. 02. 12. 13:15
Jogerősen pert nyert Orbán Viktor Juhász Ferenccel szemben. A Fővárosi Bíróság (FB) csütörtökön kimondta, hogy személyiségi jogot sértett a honvédelmi miniszter, amikor egy kijelentésével azt a hamis látszatot keltette, hogy a volt miniszterelnök antiszemita politikus.
2004. 02. 12. 12:59
Sürgősséggel napirendjére vette a Tilos Rádióval kapcsolatos, a grémiumhoz múlt héten eljuttatott beadványt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) csütörtökön - közölte a médiahatóság egyik név nélkül nyilatkozató tagja a nap folyamán az MTI-vel. A Magyar Hírlap csütörtöki számában arról ír, hogy a rendőrség megszüntette a nyomozást a Tilos Rádióban elhangzott keresztényellenes kijelentés ügyében. A rendőrség az MTI-nek cáfolta ezt az ér
2004. 02. 12. 12:40
Sajtóreggeli illetve kötetlen beszélgetés keretében köszönt el László Csaba pénzügyminiszter a sajtó képviselőitől - írja a portfolio.hu internetes újság. A beszélgetésen szóba került az unióval történő egyeztetési folyamat több "speciális" részlete, a szakmai érdekegyeztetés bizonyos tapasztalatai, illetve szorosabban is szakmainak nevezhető kérdések.
2004. 02. 12. 12:25
A Magyar Rádió Részvénytársaság felmondta a Magyar Távirati Irodával kötött szolgáltatási szerződést, miután az Állami Számvevőszék kötelezte a Magyar Rádiót a Számviteli törvény előírásai alapján a szerződés felülvizsgálatára - közölte az MR Elnöki Hivatala.
2004. 02. 12. 12:06
A svéd Electrolux, a világ legnagyobb háztartásigép-gyártója csütörtökön csökkent nyereséget jelentett a tavalyi utolsó negyedről - bár az elemzői előrejelzéseket meghaladta -, és idénre is a profit fogyatkozását jósolta.
2004. 02. 12. 11:35
A közhiedelem szerint egy világ választja el egymástól Nyugat- és Kelet-Magyarországot. Mosonmagyaróvári és mátészalkai riportjaink két határ menti város gazdaságát és fejlődési potenciálját mutatják be az uniós csatlakozás küszöbén. Vajon mérséklődnek-e a regionális különbségek a belépés után? – írja a héten a Figyelő >>
2004. 02. 12. 11:00
Mintegy 8 hektár nagyságú területet ajánl megvételre az érdeklődőknek Balatonboglár önkormányzata, és ezzel lehetőséget teremt mindazok számára, akik az épülő autópálya közvetlen közelében akarnak vállalkozni - közölte az MTI-vel Vanya László.
2004. 02. 12. 10:44
Dél-koreai tudósok 30 emberi embrió klónozására vállalkoztak, hogy a belőlük nyert sejtek segítségével képesek legyenek mindeddig gyógyíthatatlan betegségek kezelésére - számol be a BBC.
2004. 02. 12. 10:28
Olvasói sztorik