Az idén az első félévben összesen 77 ezer repülőjegyet foglaltak a német diszkont légitársaság, a Germanwings magyarországi járataira -közölte a társaság.
A kis cégeknek nincs sok esélyük a fejlődésre. De azt a keveset érdemes megragadniuk, hogy rést üssenek a nagyok által uralt piacot körülvevő falakon. Hovatovább a "réselés" technikáját immár tanítják is, sőt, némely országban állami programokkal támogatják.
Több mint harmincezer forintos kiadásra számíthatnak azok a reklámcégek, melyek a főváros által tiltott helyen hagyták utánfutós reklámjaikat. Az önkormányzat az utánfutókat péntek szállítja el – írja a Magyarország.hu internetes oldal.
Az Ibiden Co. Ltd. japán autóalkatrészgyártó vállalat Magyarországot választotta 100 millió eurós értékű befektetéséhez - közölte az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. az MTI-vel csütörtökön.
Hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt szerdán gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Ragáts Imrét. A Magyar Televízió előző elnöke ezúttal vallomást is tett.
Kamat- és egyéb hitelköltségek nélkül lehet a Cetelem hiteléből Malév-repülőjegyet vásárolni szeptember 30-ig. A hitel futamideje hat hónap, a jegyek ára 20 és 170 ezer forint.
Első félévi adózott eredményének 8,2 százalékos emelkedését jelentette csütörtökön Párizsban a Danone, egyúttal megerősítve egész éves eredményprognózisát is. Az adózott eredmény az időszakban 436 millió euró lett, a tavalyi első félév 403 milliója után.
Felmentéssel zárult a háború utáni Németország egyik leglátványosabb gazdasági büntető pere. A vádlottak padján a Mannesmann egykori vezetői és felügyelőtanácsának tagjai ültek, köztük Josef Ackermann, a Deutsche Bank elnöke - számol be a BBC Online.
A szakértők szerint az ország versenyképességének fenntartása érdekében a kormánynak be kell avatkoznia, hogy a 45 év fölöttieket bent tudja tartani a munkaerőpiacon –írja a Világgazdaság.
A közeljövőben csődöt jelenthet a Jukosz, amennyiben legnagyobb termelőegységét eladják az adótartozás kiegyenlítése érdekében és az eladási összegből a társaság nem jut pénzhez - közölték a cég vezetői csütörtöki sajtótájékoztatójukon.
A Symantec biztonsági szoftvercég 577 millió dolláros bevétellel és 131 millió dolláros (37 centes) nyereséggel zárta 2005-ös pénzügyi évének első negyedét, tette közzé szerdán a cég.
A Magna Steyr autóipari vállalat 400 millió eurós fejlesztéssel új gyártótelepet kíván létesíteni Kelet-Európában. A három jelölt ország: Magyarország, Románia és Csehország.
Műholdas rendszerek segítségével tervezik biztosítani a közeljövőben azt, hogy az európai gazdák csak a tényleges földterületeik után igényelhessenek uniós támogatásokat.
Hősként fogadták csütörtökön a Fülöp-szigetek fővárosában a délkelet-ázsiai ország iraki fogságból hazaérkező állampolgárát, miközben az Egyesült Államok manilai nagykövete úgy nyilatkozott: következményei lehetnek annak, hogy a Fülöp-szigeteki kormány engedett a túszejtő terroristáknak, és kivonta katonáit az arab országból.
Csütörtökön hozzák nyilvánosságra az amerikai 9/11-es bizottság jelentését a 2001. szeptember 11-én elkövetett merényletek körülményeiről. A kiszivárogtatott részletek szerint sem Clinton, sem Bush elnök nem felelős.
A nyersolaj szabadpiacán csütörtökön már a hetedik napja a hordónkénti 40 dolláros ár felett mozognak az árak, tartják magukat a tegnapi emelkedés után, amit az amerikai készletek csökkenéséről közzétett, meglepetést keltő adatok váltottak ki.
Az amerikai állampapírok elsődleges forgalmazói a jegybank szerepét betöltő Fed erőteljesebb kamatemelésére számítanak azután, hogy a Fed vezetője, Alan Greenspan a vártnál kedvezőbb képet festett az amerikai gazdaságról.
Az árfolyamnyereség-adó esetleges bevezetése valójában a magyarországi kisbefektetőkre lenne káros, visszavetné azok befektetési kedvét, és negatívan hatna a lakossági megtakarításokra is - nyilatkozta az MTI-nek Cselovszki Róbert, a Befektetési Szolgáltatók Szövetsége (BSZSZ) elnöke, az Erste Befektetési Rt. vezérigazgatója.
Egyeztetések folynak 3,5 tonnás össztömeget meg nem haladó gépkocsik gyártói, forgalmazói illetve importőrei számára kötelező termékdíj bevezetéséről - írja a Napi Gazdaság.