A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) támogatni fogja Magyar Szocialista Pártnak azt a jelöltjét, aki sikeresebben kormányozhat - közölte Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő egy televíziós műsorban.
A gazdasági miniszter közlemény útján számolt be az általa vezetett tárca eddigi eredményeiről. A távozó kormányfő által még szerdán menesztett Csillag szerint minisztériuma az átlagot jóval meghaladva teljesített az utóbbi két évben.
A nedzsefi Ali mauzóleumának elhagyására szólította fel híveit Mukatada asz-Szadr, miután az iraki ideiglenes kormány vezetője csütörtökön "utolsó figyelmeztetést" intézett Szadrhoz.
A kormányátalakítással a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium feladatköre nem változik - közölte Pásztohy András, az MSZP agrár- és vidékpolitikai ügyvivője csütörtökön.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség álláspontja szerint csütörtökön nemcsak Medgyessy Péter miniszterelnök bukott meg, hanem a kormány, illetve a kormányprogram is.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) visszavonta a Pyro-Technic Kft. részére pirotechnikai eszközök tárolására és forgalmazására kiadott engedélyt.
Szombaton folytatódik a két kormánypárt közötti tárgyalás, az MSZP csak akkor közli az új miniszterelnök-jelölt nevét. Az SZDSZ-nek nem a miniszterelnök személye a legfontosabb.
A Betonút Rt. nettó 79,789 milliárd forintért építheti meg az M3-as autópálya Görbeháza és Nyíregyháza közötti 39 kilométeres új szakaszát, miután megnyerte a nyílt közbeszerzési eljárást - tájékoztatta az NA Rt. az MTI-t, a döntést követően.
Az elkészült orvos szakértői vélemény szerint öröklött eredetű szívbetegsége volt az oka a 19 éves roma fiatalember halálának, aki július 25-én Kecskeméten, rendőri intézkedés közben elhunyt.
Az előzetes elemzői várakozásokat meghaladó mértékben gyengült a Conference Board, a vezető amerikai gazdaságkutató konjunktúramutatója, már a második egymást követő hónapban.
Csütörtökön délután 249,60/80 forinton jegyezték az eurót, mintegy három forinttal magasabban a szerdai 246,90/247,10 forintos kurzusnál. A külföldi bankok zárták pozícióikat.
Az Agfa több mint egy évszázad után megválik fotóvegyészeti üzletágától, beleértve a kisfilmeket, a fotópapírokat, az előhívó vegyszereket és a laboratóriumi berendezések gyártását is.
A romániai statisztikák a külföldi turisták létszámának 40 százalékos növekedését mutatják a tavalyi évhez képest, mégis tízszer kevesebben üdülnek a Fekete-tengernél Romániában, mint a bolgároknál.
Az olajárak rekord közeli szintje ismét megakadályozhatja az amerikai részvények erősödését a csütörtöki nyitás után. A kereskedésnek a tőzsdén szerdán megjelenő Google adhat majd lökést.
A tárolás jóval többet jelent annál, mint hogy lemezek gyűlnek egy szekrényben. Más-más értéke van egy adatnak a létrehozásakor, a felhasználásakor és akkor, amikor már nincs rá szükség, de még tárolni kell.
A VIPnet és a HTmobile mellett a horvát sajtó jelentései szerint a Telecom Italia (TI), a svéd Tele2, és a norvég Telenor is érdeklődik az új horvát mobilkoncessziók iránt.
A Duna esztergomi szakaszánál környezetszennyezést okozó dorogi Onyx Kft.-nek az előzetes számítások szerint több mint 158 millió forintos hulladékbírságot kell fizetnie.
A legnagyobb ausztrál légitársaság, a Qantas csütörtöki bejelentése szerint egész éves nyeresége megduplázódott, és rekordszintet ért el a költségcsökkentés és az utasszám-növekedés nyomán.
A csütörtöki államkötvény aukción a 2007/G hároméves államkötvény hozama 61 bázisponttal csökkent az egy hónappal korábbi aukció átlaghozamához képest, és 7 bázisponttal emelkedett a szerdai másodpiaci referenciahozammal szemben.
Az európai munkáltatóknak nem lágyul meg a szívük az olimpiára sem: a sportszerető alkalmazottak többsége nem követheti figyelemmel a közvetítéseket. Csakúgy, mint Magyarországon.
Az izraeli miniszterelnök javaslatát saját pártja szavazta le, így az ellenzéki Munkapárt nem lesz a koalíció része. Saron úgy tűnik, nem lesz párton kívüli kormányfő, de a gázai kivonuláshoz minden áron ragaszkodik.