Felemás érzések fogják el az embert, ha újoncként érkezik Frankfurtba, a könyves szakma több mint fél évszázada minden évben megrendezett randevújára. Az ultramodern helyi BNV egy hatalmas repülőtér benyomását kelti, csupán a kifutópályát nem találom, mozgólépcsőből és mozgójárdából annyi van, hogy ha összetolnánk őket, ezen jöhetnének a fritzek a Balatonra (ha jönnének). 
Tárgyalósarok kerestetik!
Az első pár nap a béke és a nyugalom jegyében telik, nincs tülekedés, könyökölés, normális körülmények között, kényelmesen lehet nézelődni. S mindennek titka a színvonalas szervezés mellett egy igen egyszerű dolog: a fesztiválon ezekben a napokban gyakorlatilag nem lehet könyvet vásárolni.
Az elsősorban szakmabeliek részére és részvételével megrendezett eseményen szatyornyi névjegykártyával kistafírozott kiadóigazgatók, nagy- és kiskereskedők mustrálják árgus szemekkel egymás termékeit, vagy sietnek a hónapokkal korábban megbeszélt tárgyalásra. Ennek köszönhető a pavilonok kissé sajátos berendezése is, hiszen szinte minden könyvespolcra jut egy asztal két székkel, és még így is gyakran látni csendes zug vagy félreeső sarok után kutató tárgyalódelegációkat.
Magyar hírek
Kiemelt figyelmet kapott a magyar irodalom az 56. Frankfurti Könyvvásáron. Az 1999-es esztendőt leszámítva, amikor Magyarország volt a könyvvásár díszvendége, most először rendeztek a magyar standon irodalmi programokat, melyek során több hazai író (Bódis Kriszta, Dalos György, Vámos Miklós, Zilahy Péter) is bemutatkozott. A fesztivál zárónapján pedig közjogi méltóságok jelenlétében Esterházy Péter átvehette a német könyvkiadók Béke-díját.
A némileg forgószínpadként működő rendszer ráádásul forrásként szolgálhatna több vállalatvezetéssel, illetve kommunikációval foglalkozó tanulmányhoz, szinte laboratóriumi körülményeket teremtve annak megfigyeléséhez, miként tudják az egymástól eltérő tárgyalási kultúrával felvértezett, különböző országból érkezők egymásra erőltetni rigolyáikat.
Nálam egy japán-orosz tárgyalás vitte el a pálmát, melynek sikeres lezárása után mindkét fél előkapta azt, amit ilyenkor elő szokott kapni. Mivel az oroszok, bal kezükkel a zakójuk zsebében már a megegyezést hitelesítő kézfogások alatt lecsavarták a vodkásüveg kupakját és a szigetországiak táskájában is bevetésre készen pihent a digitális fényképezőgép, szinte pillanatok alatt felsorakozhattak egymás mellé egy-egy telitöltött felespohárral a kezükben a „küzdőfelek”, hogy egy életre megörökítsék – és a japán cég fotóalbumában dokumentálhassák – a dicsőséges megegyezést. 
Középpontban az arab kultúra
Az idei könyvvásár díszvendégei az arab országok voltak, melyek küldöttei szimbolikusan, és a többiek „egyenöltönyeihez” képest tarkabarka ruháikkal a valóságban is, jelentősen színesítették az esemény összképét. Bár a kiállított arab nyelvű könyvek többségének tartalmára csupán a címlap és a belső képek alapján lehetett következtetni, változatos bemutatókkal, kiállításokkal, audiovizuális kirándulásokkal és aktuális témákat feldolgozó konferenciákkal próbálták közelebb hozni a szervezők a fejlett országok küldötteit az arab kultúrához, társadalomhoz. A beszélgetéseken rangos és kompetens emberek is szóhoz jutottak nem csupán a német házigazdák oldaláról, az arab világ képviselőjeként Egyiptomból, Marokkóból, Jordániából és több más országból is számos politikus, író és tudós megtisztelte jelenlétével az eseményt.
A családias hangulat csupán a hétvégéig tartott, akkor ugyanis valódi könyvvásárrá alakult át az esemény. Néhány angolszász kiállító is csatlakozott a német kiadókhoz, melyek megnyitották „pénztárgépüket”, és a standokat elözönlötték a helyi irodalombarátok. Az érintett pavilonokban innentől kezdve lépni is alig lehetett, az
előadótermek megteltek, alig lehetett bejutni a különböző vetítésekre, irodalmi beszélgetésekre – ez már nem a szakma, hanem az olvasók ünnepe volt.
Egy fedél alatt
A fiatal egyetemistáktól a többgyermekes családokon át a nyugdíjas házaspárokig szinte minden generáció képviseltette magát, mégis kitűnt a tömegből a vásár egyik szélén egy leginkább fekete pólós fiatalokból álló csoport, melyet a többség tisztes távolságból szemlélt.
Végül a társaságot szemmel tartó biztonsági őrök egyikétől megtudtam: a német kultúrpolitika egy meglepő kezdeményezéssel próbálta legalább fizikailag közelebb hozni a könyvekhez azokat, akik amúgy talán kevésbé tartják vonzónak az olvasás örömét. Ámbár az is lehet, hogy a felolvasásokon elfáradt, a könyvmustrától káprázó szemű vásározóknak kínált alternatívát, amikor helyet biztosított a világ egyik legismertebb pankrációs szakszövetségének (WWE) „előadásához”. Ilyen is van.
