Belföld

Kisebb a vártnál az államháztartási hiány

Az államháztartás 2004 januári hiánya - a helyi önkormányzatok nélkül - 218,6 milliárd forint - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) szerdán.

A PM korábban a januári deficitet mintegy 230-250 milliárd forintra becsülte az 50-60 milliárd forintos autópályával kapcsolatos kifizetések, a Gripen gépek bérleti díja és 35 milliárd forintnyi, még tavaly decemberről áthúzódó agrártámogatás kiutalása miatt. Az egyenleg azért kedvezőbb a vártnál, mert a két legnagyobb bevételt hozó adóból több érkezett. Az általános forgalmi adó bevételek 26 milliárd forinttal, a személyi jövedelem adó bevételek pedig mintegy 6 milliárd forinttal meghaladták a tárca várakozásait. A januári államháztartási hiányból 90 milliárd forint az időarányos rész, 39 milliárd forint a keresetek és kiadások éven belüli időarányostól való rendszeres/szezonális eltérésével – például a 13. havi közalkalmazotti illetmény – magyarázható.


Ezentúl a költségvetésben tervezett, nagyobb összegű “egyszeri” jellegű kifizetések 90 milliárd forinttal növelték a hiányt.  Decemberben az államháztartásban 76,6 milliárd forintos többlet keletkezett. Tavaly januárban a hiány pedig 44,4 milliárd forintot tett ki. A 2003-as deficit 1054,3 milliárd forint, a GDP 5,6 százaléka volt. A Pénzügyminisztérium adatai pénzforgalmiak. Ennek alapján a költségvetési törvényben foglaltak szerint az államháztartás idei éves hiánya önkormányzatok nélkül 920 milliárd forint, önkormányzatokkal 934 milliárd forint, ami a GDP 4,6 százaléka. Az uniós szabványok szerint számolva, eredményszemléletben az eredetileg elfogadott államháztartási deficit önkormányzatokkal 783 milliárd forint, ami a GDP 3,8 százaléka.


A Pénzügyminisztérium éves adatokat már eredményszemléletben számol, igazodva az uniós követelményekhez, de havi államháztartási adatokat csak pénzforgalmi alapon tud közölni. A fenti deficit előirányzatok nem tartalmazzák azt az új prognózist és a tervezett 120 milliárd forintos kiadáscsökkentést, melyet Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszter a közelmúltban jelentett be.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik