Belföld

Befektetésajánló – csak a blue chip-ek érdekesek?

A budapesti tőzsde vezető részvényeinek piacát változatlan érdeklődés övezi. Kifizetett és elmaradt osztalékok, sikertelen és sikeres akvizíciók – amire mindenképpen oda kell figyelni.



Módszertan

A részvények melletti táblázatokban a brókercégek legfrissebb elemzéseinek legfőbb adatai találhatók. A FigyelőNet ezeket átlagolta, így az értékeink egyfajta piaci konszenzust mutatnak be. Az ajánlás 1-től 5-ig terjedő skálán mozog, ahol a legmagasabb, 5-ös érték jelenti a legbiztosabb vételt. A P/E (az ár és az egy részvényre jutó nyereség hányadosa) is átlagolt értéket mutat.

A gyorsjelentési időszakok között is élénk maradt a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett legjelentősebb társaságainak piaca. A nyugati börzékhez illeszkedő, ám annál jóval kellemesebben szereplő magyar részvénypiac februárban jelentős gyengülést mutatott, ám az iraki háború alapvetően megváltoztatta a helyzetet.

A tőkepiacok mumusaként emlegetett bizonytalansági faktor az amerikai-brit hadműveletek nyomán egyszeriben megszűnt, és erős emelkedés jellemezte a tavasz első hónapját a tőzsdéken. A BÉT blue-chipjei természetesen szépen profitáltak a fellendülésből, ám az erős optimista hangulatot hamar felváltotta a határozatlanság. A külpiacok megtorpanása mellett a hétvégén megrendezett népszavazás tovább csökkentette a meggyőződést a befektetőkben, a rendkívül alacsony részvételi arányt intő jelként értékelték a részvénypiacon mozgó spekulánsok is.














MATÁV
Ajánló
Ajánlás
EPS 2003
Buda Cash
3
60,5
Salomon SSB
4
N/a
OTP
5
N/a
Raiffeisen
5
N/a
Morgan Stanley
4
68,1
UBS Warburg
N/a
59,7
CSFB
N/a
64,8
Átlag
4,2
P/E ’03
12,8
P/E ’04
12

Matáv

Meglehetősen csendes mostanában a Matáv piaca. A távközlési papír ennek ellenére látványos felfutást produkált, bár 900 forintig nem jutott el. A társaság április 25-én tartja közgyűlését, ahol részvényenként 18 forintos osztalékról döntenek majd a jelenlévők.

Érdekes fejtegetéssel lépett elő a Merrill Lynch. A nagynevű brókercég szerint, jövőre már – az eddigiekhez képest – kiugrónak számító osztalékot fog fizetni a társaság (elsősorban a Deutsche Telekom pénztárcáját gazdagítva), később, két-három év távlatában pedig elképzelhető, hogy az anyacég kivezeti a társaságot a magyar tőzsdéről.

Közben az elemzők közel tíz százalékkal csökkentették a Matáv idei EPS előrejelzését, ám a megváltozott tőkepiaci hangulatban szimultán emelték minősítéseiket. Jelenleg felhalmozási szintet jelez az ajánlati átlag, az egyéves célárak pedig 950 és 1.100 forint között szóródnak.














MOL
Ajánló
Ajánlás
EPS 2003
Raiffeisen
5
N/a
Erste Bank
5
N/a
Buda Cash
3
764
Takarékbank
4
N/a
K&H
5
401
Deutsche Bank
N/a
689
HSBC
N/a
781
Átlag
4,4
P/E ’03
6,2
P/E ’04
5,3

MOL

A legnagyobb kapitalizációjú tőzsdei társaságok közül elsőként a MOL tartotta meg idei éves rendes részvényesi találkozóját. A közgyűlésen a várakozásoknak megfelelően elfogadták az igazgatóság által javasolt 55 forintos osztalékot. A szokásosan kisrészvényesi intermezzókkal tarkított ülés leglényegesebb momentuma a gázüzletág jövőjének kérdése volt.

A társaság szerint idén – a tavalyinál jóval magasabb olajárak mellett – a gázüzletág várható eredménye nem sok jóval kecsegtet. A tavalyi nyomott árszint után áremelkedésre számít a MOL, ami természetesen kedvezőtlenül érinti a szektor eredményét az import gázárakon keresztül.

Az elemzők mindenesetre bizalommal viseltetnek a MOL részvénye iránt, ajánlataik átlaga felhalmozás feletti, vételi szint körüli minősítést mutat. A gázárak megállapítása jelenti a legkardinálisabb kérdést a cég számára, ám a regionális terjeszkedés alakulása is jelentős szempontot képvisel a nagybefektetők számára. A hónapok óta húzódó horvát INA-tender eredménye egyelőre rendkívül kétséges, a román Petrom privatizációja pedig vélhetőleg sokat késik majd.














OTP
Ajánló
Ajánlás
EPS 2003
Merrill Lynch
3
265
Morgan Stanley
4
255
Buda Cash
4
225
CIB
3
221
Concorde
4
259
CSFB
N/a
275
Erste Bank
N/a
227
Átlag
3,6
P/E ’03
9,1
P/E ’04
7,8

OTP

Számottevően csökkent az OTP megítélése az elemzők körében. A gyorsjelentési szezonban még vétel közeli ajánlati átlag április közepére felhalmozás és tartás közé csökkent úgy, hogy közben az idei évre vonatkozó eredményprognózisok emelkedést mutattak. Mindebben persze nagy szerepet játszott az OTP részvényének tartós emelkedése a tőzsdén.

A bankpapír november óta háromszor próbálkozott áttörni a 2.400 forintos szintet, ám mindig kemény ellenállásba ütközött. Legutóbb az EU-szavazás utánra várt hossz elmaradását követő pesszimizmus egybeesett a bolgár terjeszkedés akadályaival. Mint ismert, a DSK Bank privatizációján az OTP és az Erste Bank versengenek egymással, és bár a magyar bank jóval magasabb vételi ajánlati ára borítékolta volna az eredményt, a bolgár állami szervek késleltetik az eredményhirdetést. A legutóbbi közlések alapján a jövő héten várható döntés az ügyben, ám elemzői vélemények szerint akár jóval tovább húzódhat a végleges eredmény.

Kisebb mozgást okozott a részvény piacán a bolgár akvizíció tervével magyarázható banki bejelentés, mely szerint az április 25-én esedékes éves rendes közgyűlésen nem javasolnak osztalékfizetést. A piacon jellemzően 39 forintos osztalékpletyka terjengett. Némi vigaszt nyújthat a részvényeseknek, hogy az OTP menedzsmentje jelezte, jövőre várhatóan nem marad el a kifizetés.














Richter
Ajánló
Ajánlás
EPS 2003
K&H
5
1335
Cashline
5
N/a
HSBC
2
1228
Erste Bank
5
1637
Concorde
5
1643
Salomon SSB
N/a
1559
Deutsche Bank
N/a
1460
Átlag
4,4
P/E ’03
10,3
P/E ’04
9,1

Richter

Tavasszal az Egis hanyatlása meghozta a vételi kedvet a másik gyógyszergyári papír piacán. A Richter márciusban kötött megállapodást az amerikai Biogennel, annak sclerosis multiplex gyógyítására szolgáló gyógyszerének kizárólagos régióbeli terjesztésére. A legújabb hírek szerint a tengerentúli társaság gazdálkodása a vártnál jobban alakult, ami a Richterre nézve is kedvező hatással lehet, bár vérmes reményeket nem szabad a hírhez fűzni.

A Richter kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva fokozatosan emelkedett február óta. Az elemzők körében is jelentős népszerűségnek örvend a papír, a blue-chipek közül – megosztva a MOL-lal – a legmagasabb ajánlati átlaggal rendelkezik. A legfrissebb elemzések rendre 20.000 forint környékére taksálják a részvény egy év múlva várható értékét. A Richter a lehető legkésőbbre tűzte ki közgyűlését, április 30-án várhatóan egyetértésben szavazzák majd meg a részvényesek a tőzsdei papír után járó 330 forintos osztalékot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik