Belföld

Már hűtlen kezeléssel is gyanúsítják Princz Gábort

Hétfőn 121 milliós vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúsítottjaként hallgatta ki a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal Princz Gábort, a Postabank és Takarékpénztár Rt. 1998 nyarán leváltott elnök-vezérigazgatóját.

Egy közelmúltban, tisztázatlan körülmények között felbukkant könyvvizsgálói jelentést elemző szakértői vélemény szerint ugyanis a Princz vezette pénzintézet öt éve, valódi értékénél 121 millió forinttal drágábban szerzett egy hitelkonstrukció révén tulajdonrészt a Budai Hengermalom Rt.-ben. A gyanúsítás közlése után mindenesetre Princz számíthat arra, hogy az útlevélhatóság bevonja az útlevelét.

Princz azt mondta: nem érti, mire alapozza véleményét a szakértő. A szóban forgó ügylettel kapcsolatos előterjesztés annak idején megjárta a bank cenzúrabizottságát, és annak egyetértő véleményének ismeretében írták alá az adásvételről szóló szerződést.

A Népszabadság értesülése szerint azonban a pénzintézet egyik, korábban hivatalban volt vezető tisztségviselője az ügyészségen terhelő vallomást tett Princz ellen. Azt állította, a kérdéses hitelügylettel kapcsolatban Princz Gábor négyszemközt és szóban utasította arra, hogy az adott hitelkonstrukcióban milyen értéken kell figyelembe venni a Budai Hengermalom szóban forgó tulajdoni hányadát.

Csakhogy később – Princz és védője állítása szerint – a bank hitelfolyósításakor számított értékkel közel azonos áron sikerült eladni a kérdéses résztulajdont, a piac tehát visszaigazolta a döntés helyességét, de legalábbis azt, hogy a bankot nem érte emiatt veszteség. Princz egyelőre nem tett vallomást, mint lapunknak elmondta: előbb szeretné megismerni a gyanúsítást megalapozó szakértői vélemény tartalmát.

Miként arról korábban már hírt adtunk, az ügyészség már két hete ki szerette volna hallgatni Princz Gábort a Budai Hengermalom Rt. milliárdos hitelezésével kapcsolatban. Ezt az ügyet már hónapokkal korábban elkülönítették a Postabank 153 milliárdosnak mondott vagyonvesztésével összefüggésben még 1999-ben Princz és a pénzintézet több vezető tisztségviselőjével szemben „gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének vétsége” miatt elrendelt büntetőeljárástól. Hivatalosan meg nem erősített értesüléseink szerint az ügyészség már tavaly, kevéssel a helyhatósági választások előtt elvitte a rendőrségről a Budai Hengermalommal kapcsolatos iratokat. Indoklásul csak annyit mondtak: látnak benne fantáziát. Még a Postabank-ügy részleteit ismerő nyomozók sem tudják, pontosan mire alapozták az ügyészségi nyomozók ebbéli véleményüket. Tény, hogy miközben a rendőrség megkezdte az iratismertetést Princz és társai öt éve húzódó ügyében, az ügyészség bejelentette: egy újabb eljárás keretében különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúsítottjaként kívánja kihallgatni a volt bankvezért.

Nehéz-Posony István ügyvéd, Princz védője lapunknak nyilatkozva tanácstalanságát hangoztatta amiatt, hogy vajon mire alapozhatta a szakértő azt a véleményét, hogy évekkel ezelőtt a pénzintézet számára előnytelen üzletet kötött az akkori elnök-vezérigazgató, s egyáltalán, miként terhelhetné őt büntetőjogi felelősség a vélelmezett vagyoni hátrányokozásért. A védő kétségeinek megalapozottságát erősítették meg azok a lapunknak nyilatkozó bankszakemberek is, akik szerint „a szocialista jogrendhez való visszatérést” jelentené, ha az igazságszolgáltatás megvonná a tévedés jogát a bankároktól, azaz, ha büntetőjogi felelősség terhelné őket az utólag rossznak bizonyult befektetéseik, hitelezéseik miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik