A globális folyamatok összefoglaló elemzése

A világgazdaság 2000-ben végérvényesen túljutott a
feltörekvő gazdaságok valutaválságaiból 1997-1999-ben származó válságjeleken,
bár a korábbi éveknél kedvezőbb növekedést felerősödő egyensúlytalanságok
kísérik. A gyorsuló növekedés egyik forrása, hogy a világgazdaság túljutott az
említett valutaválságokból származó közvetlen és közvetett negatív sokkokon
(ázsiai régió növekedésének és importkeresletének csökkenése, az ebből eredő
cserearány változások, a valuták relatív erejének átrendeződése a fejlett és
fejlődő országok között, a fejlődő országokba irányuló tőkeáramlások
megtorpanása és kiáramlása, a fejlett gazdaságok pénzügyi rendszerei által
elszenvedett veszteségek kezelése, stb.). A gyorsuló növekedés másik kiváltó
oka, hogy az amerikai gazdaság fennmaradó, sőt erősödő dinamizmusa mellett a
világgazdaság növekedése szempontjából kulcsfontosságú területeken egyszerre
javultak a növekedési kilátások a bekövetkezett szerkezeti reformok és
gazdaságpolitikai ösztönzés (Japán), a valuta értékvesztése által segített
exportnövekedés (euró-övezet), az erőteljes reálleértékelődés és vállalati
szektor konszolidálása nyomán javuló versenyképességnek (Kelet-Ázsia)
köszönhetően.

A kedvezőbb növekedési ütemen belül pozitív, hogy
kiegyensúlyozottabbá válik a növekedés főbb régiók közötti megoszlása: miközben
1998-1999-ben az USA egyedül töltötte be a lokomotív szerepét a fejlett
gazdaságok között, addig 2000-ben felzárkózott az euró-övezet, miközben Japán
is lassan elmozdul az 19990-es évek végére jellemző stagnálásból. A fejlett országokhoz hasonlóan kiegyensúlyozottabb lett a fejlődő régiók
közötti növekedés, mert miközben 1998-ban az ázsiai, 1999-ben pedig a
latin-amerikai régiót jellemezték negatív növekedési ütemek, addig 2000-ben –
eltérő mértékben – magas átlagos növekedési ütemek várhatók Kelet-Európában,
Kelet-Ázsiában és Latin-Amerikában is.

A kibocsátás gyors növekedése, illetve a megelőző évekre
jellemző árfolyamkockázatok eltűnése nyomán 2000-ben a világkereskedelem kiugró
ütemű, közel 10 százalékos bővülése várható. A világkereskedelem növekedését
támogatta a kereskedelem további liberalizálása, az intra-regionális
kereskedelem rendkívül gyors bővülése, amiben a valutaövezetek növekvő súlyának
is fontos szerepe van.

A korábbi évek erőteljes, a fejlett és a fejlődő
gazdaságokra egyaránt jellemző dezinflációjával szemben 2000-ben ismételten
erősödik az inflációs nyomás. A fejlett gazdaságok esetében ebben szerepet
játszik az olajárak növekedésének közvetlen és tovagyűrűző inflációs hatása,
valamint az, hogy több gazdaság a konjunktúraciklus érett szakaszában van.
További inflációs tényező a monetáris politikák lazulása, amelyek a
termelékenységben bekövetkezett erőteljes növekedés nyomán a korábbinál tágabb
tartományban értelmezik az inflációmentes növekedés sávját. Az említett
tényezők hatására 2000-ben a fogyasztói árak emelkedése a fejlett gazdaságok
átlagában 2,3 százalék lesz, ami számottevően meghaladja az 1998-1999-es évek
1,4 százalékos átlagát. Az olajárak növekedése és a cserearányok romlása, a
gyors növekedés mellett gyakran fellazuló fiskális és monetáris politika számos
fejlődő gazdaságban is megállította a dezinfláció folyamatát, bár a fejlődő
gazdaságok átlagos inflációs dinamikája mérséklődik, köszönhetően egyes magas
inflációval rendelkező gazdaságok (Brazília, Indonézia, Oroszország) erőteljes
dezinflációjának.

A világgazdaság fejlődésére fontos hatást gyakorol az
olajárak látványos növekedése 1999-ben és 2000-ben:
ez hozzájárul az inflációs feszültségek ismételt erősödéséhez, a cserearányok
jelentős átrendeződéséhez,
valamint a fizetési mérleg egyensúlytalanságok felerősödéséhez. Miközben az
elmúlt 18 hónap dinamikus áremelkedése részben az 1998-ra történelmi mélypontra
esett olajárak korrekciója, részben a piaci szereplők várakozásaival összefüggő
jellegű, az árak alakulásában fundamentális tényezőknek is van szerepe és ezért
azok gyors csökkenésével nem lehet számolni. Az árak erőteljesebb korrekcióját
korlátozza a gyors növekedés miatt emelkedő kereslet, valamint a kínálati
kapacitások bővítésének idő- és költségigényessége.

A világgazdasági konjunktúra szempontjából meghatározó
jelentőségű az amerikai gazdaság páratlan növekedési dinamikája, ami minden
várakozás ellenére fennmarad sőt előreláthatólag gyorsul 2000-ben (a GDP
növekedése az 1998-1999-es átlagos 4,3 százalékról előreláthatólag 5,1-5,2
százalékra növekszik 2000-ben). A tartós konjunktúra fundamentális tényezőknek
és az elmúlt 2 év rövidtávú pozitív sokkjainak köszönhető. A növekedést ösztönző
fundamentális tényezők között meghatározó az információtechnológiai ipar gyors
fejlődése és az ennek révén lehetővé vált jelentős termelékenység növekedés,
valamint a szufficites költségvetési egyenleg és csökkenő államadósság. A
termelékenység növekedése a korábbinál magasabb ütemű inflációmentes növekedést
tett lehetővé, a vagyonárak és ezen keresztül a magánfogyasztás és beruházások
gyors növekedéséhez vezetett, míg a költségvetési pozíció javulása lehetővé
tette a nettó magán-megtakarítások csökkenését. A gyors növekedés fenntartását
lehetővé tevő rövidtávú tényezők a monetáris politika külső sokkokhoz történő
aktív alkalmazkodása, az 1997-1999-es feltörekvő gazdaságokon végighullámzó
valutaválságok nyomán bekövetkező tőkebeáramlás és a dollár felértékelődése
volt. Ezen tényezők addicionális pozitív vagyonhatást jelentettek, lehetővé
tették az alacsony kamatok fenntartását és a folyó fizetési mérleg hiány
finanszírozását az inflációs nyomás felerősödése nélkül.

Az euró-övezet gazdasági teljesítményét az euró gyengülés
árnyékolja be, különösen ha figyelembe vesszük, hogy ebben az amerikai és
európai gazdaságok eltérő aktuális és várt növekedési dinamikája is szerepet
játszott. Az euró-övezet növekedése 2000-ben erőteljesen gyorsult köszönhetően
annak, hogy a gyengülő euró által ösztönzött export mellé felzárkózott a
belföldi felhasználás növekedése is a bővülő lakossági fogyasztás és
magánberuházások nyomán. A dinamikusabb növekedésben meghatározó volt a
magállamok javuló gazdasági aktivitása, ami egyben a mag és periféria között
korábban (többek között 1999-ben) meglévő ciklikus eltéréseket mérsékelte. A
gyors növekedés segítette az államháztartási deficit és államadósság
erőteljesebb mérséklődését, hozzájárult a munkanélküliség csökkenéséhez
(elsősorban ott, ahol ez a munkaerőpiacokat érintő szerkezeti reformokkal
(Hollandia, Nagy-Britannia) párosult). Az euró bevezetése által felerősített
szerkezeti átrendeződés (felgyorsuló fúziós folyamat, növekvő verseny) és a
meghirdetett strukturális reformok (adóreformok, információs iparágak kiemelt
fejlesztése) ellenére is a termelékenység növekedése, a növekedési dinamika
messze elmarad az amerikai gazdaság teljesítményétől.

Japán 2000-ben elkezdett kilábalni a korábbi évek
szerkezeti válságából, amit tetézett az ázsiai államokat sújtó 1998-as
valutaválság is, ami jelentős veszteségeket okozott a japán bankoknak és
befektetőknek és csökkentette az ázsiai régió importkeresletét Japánból. A
kedvezőtlen exogén sokkok mellett a növekedést korlátozták a pénzügyi rendszer
gondjai (a nem teljesülő hitelek magas aránya, a pénzügyi közvetítők
jövedelmezőségének meredek csökkenése, a bankok romló hozammutatói), amit a
kormányzat a bankok konszolidálásával és a bankrendszer szerkezeti
átrendezésével kívánt orvosolni. A pénzügyi rendszer problémái mellett
minimálisra csökkenő vállalati beruházásokat és lakossági fogyasztást a
gazdaságpolitika fiskális expanzióval és a nulla nominális kamatlábat
eredményező expanzív monetáris politikával kívánta ösztönözni. A fiskális és
monetáris stimulus azonban sokáig eredménytelen maradt, mert a magánszektor
költési hajlandóságát korlátozta a kiábrándító növekedés, a növekvő
munkanélküliség teremtette kedvezőtlen várakozások. A 2000-re várható pozitív
növekedési ütem azonban már annak a jele, hogy az ösztönző csomagok és a
szerkezeti reformok várt hatásai lassan érvényesülnek, és részben
semlegesítették a yen felértékelődéséből eredő negatív hatásokat is.

A távol-keleti gazdaságokban a gyors növekedés részben a
valutaválságokat követő erőteljes kibocsátás csökkenés korrekciója, részben az
alulértékelt árfolyamok által generált exportnövekedés és expanzív fiskális
politikák által biztosított fiskális stimulus eredménye. A régió növekedését
kedvezően érinti, hogy Kínában sikerült a magas növekedési ütemet a jüan
leértékelése nélkül és az infláció szigorú korlátozásával fenntartani, miközben
a gyorsuló növekedés a régión belüli kereskedelem gyors felfutásához vezetett.
A válsággazdaságokban (Dél-Korea, Fülöp-szigetek, Indonézia, Malaysia, Thaiföld)
a folyó fizetési mérleg többletek a devizatartalékok gyors felhalmozásához és a
pénzügyi sérülékenység csökkenéséhez vezettek, miközben az infláció és a
leértékelési kockázatok mérséklődése a kamatszintet csökkentette. A régió
növekedésén belül változatlanul problémát jelent azonban az 1997-1998-as válság
előtti szinthez képest csekély tőkebeáramlás (a válsággazdaságokban a
tőkemérleg a magas törlesztési kiadások miatt még mindig negatív), az expanzív
fiskális politika és bankkonszolidálások költségvetési költségei miatt
erőteljesen romló államháztartási egyenlegek és államadósság/GDP mutatók, a
szerkezeti reformok lassúsága.

Latin-Amerikában a tavalyi rendkívül gyenge növekedést
követően idén a GDP közel 4 százalékkal növekszik, köszönhetően a régió
meghatározó gazdaságai (Brazília, Chile és Mexikó) kiugró növekedésének,
illetve a tavaly súlyos sokkokon átesett gazdaságok (Argentína, Kolumbia,
Venezuela és Uruguay) javuló növekedési teljesítményeinek. Az ázsiai és az
orosz, majd ezt követően az 1999 januári brazil valutaválságok elsősorban a
rögzített árfolyamrendszerrel (Argentína) és belső egyensúlyzavarokkal küzdő
gazdaságoknak (Kolumbia, Uruguay, Venezuela és Ecuador) okoztak súlyos
gazdasági visszaesést 1999-ben, miközben a lebegő árfolyamrendszert alkalmazó
gazdaságok és a válságon átesett Brazília növekedése pozitív maradt. Idén a növekedést
ösztönzi a világkereskedelem bővülése, a változatlanul robusztus amerikai
importkereslet, az amerikai kamatlábak változására rendkívül érzékeny
tőkebeáramlások ismételt erősödése, valamint az olajárak növekedésének kedvező
hatása egyes olajexportőr (Kolumbia, Mexikó és Venezuela) gazdaságokban. A
régió növekedésében szembetűnő, hogy az export gyors növekedésnek köszönhetően
a folyó fizetési mérleg hiány csökkenésével és az inflációs ütemek további
mérséklődésével párosul. A régió számára a fő kockázat az amerikai gazdaság
növekedési pályája, amelytől a növekedés szempontjából döntő
exportnövekedés és tőkebeáramlások
alakulása függ.

Kelet-Európában idén közel kétszeresére gyorsul a GDP
átlagos növekedési üteme, jelezve, hogy a térség gazdaságai – eltérő időpontban
és mértékben – kiheverték az 1998 augusztusi orosz valutaválság közvetlen és
közvetett tovagyűrűző negatív hatásait. A növekedés motorja az Európai Unióba
irányuló export bővülése, amit egyre erőteljesebben kísér a belföldi
felhasználás – elsősorban a lakossági fogyasztás de Lengyelországban,
Csehországban, vagy Magyarországon a magánberuházások – növekedése. A belföldi
felhasználás gyors, egyes esetekben a GDP növekedését is meghaladó bővülése
tükröződik a magas (Lengyelország, Észtország), illetve egyes esetekben romló
(Szlovákia, Csehország) folyó fizetési mérleg egyenlegben. A növekedés
fenntarthatósága az egyes gazdaságok között nagymértékben függ az export
szerkezetétől: minél alacsonyabb feldolgozottságú, konjunktúra és árérzékeny az
export annál sebezhetőbb annak és a gazdaságnak a növekedése (ld. Szlovákia és
Oroszország), miközben az intra-indusztriális kereskedelem magas arányával
jellemzett gazdaságokban (Lengyelország, Magyarország) az export mai bővülési
üteme hosszú távon is fenntartható. Miközben a régióra jellemző infláció
átlagos üteme mérséklődik, addig a ciklikus pozíciótól és a külső cserearány
változásoknak való kitettségtől függően a fogyasztói árindex alakulása jelentős
szórást mutat: miközben számos gazdaságban folytatódik az erőteljes dezinfláció
(Csehország, Szlovákia és Oroszország), másutt ez a folyamat megtorpant
(Lengyelország, Magyarország).

Az összességében kedvező növekedési folyamatok mellett
2000-ben is számos bizonytalansági pont veszélyezteti a globális konjunktúra
alakulását. A veszélyek forrása jelenleg a világgazdaságban fennálló jelentős
egyensúlytalanságok, amelyek korrekciója esetleg váratlan és erőteljes lehet,
csökkentve a kibocsátás, az áru- és tőkeáramlások dinamikáját. A talán
legfontosabb egyensúlytalanság a jelentős folyó fizetési mérleg
hiányok/többletek kialakulása a fejlett és fejlődő gazdaságokban. A fejlett
gazdaságok között a jelentős és eddig növekvő amerikai folyó fizetési mérleg
hiány magas euró-övezeti és növekvő Japán többlettel társult. A fejlődő
gazdaságokban az olajexportőr gazdaságok és a valutaválságok nyomán erőteljes
reálleértékelődésen átesett valutájú gazdaságok folyó fizetési mérleg többlete
a cserearány változások nyomán negatívan érintett és a bővülő belföldi
felhasználású gazdaságok növekvő hiányával párosult. A folyó fizetési mérleg
egyensúlytalanságokkal kapcsolatosan a fejlett gazdaságok között felmerülő fő
kockázat, hogy elégségesek lesznek-e az önkéntes privát tőkeáramlások a folyó
fizetési mérleg pozíciók ellentételezésére, illetve, hogy a folyó fizetési
mérleg egyensúlytalanságok nem eredményeznek- e váratlan korrekciókat a főbb
keresztárfolyamokban. Az erőteljes árfolyam-korrekciók ugyanis kedvezőtlenül
érintenék egyes gazdaságok növekedését (pl. a yen erőteljesebb felértékelődése
a dollárral szemben gátolná a japán gazdaság kilábalását), illetve a folyó
fizetési mérleg egyensúlytalanságok finanszírozását nehezítő tőkeáramlásokat
eredményeznének (pl. a dollár esetleges erőteljesebb leértékelődése jelentősebb
tőkekiáramlásokhoz vezethet az USA-ból).

A fejlődő gazdaságokban eltérő problémákat okoz a folyó
fizetési mérleg többletek, illetve hiányok kezelése. A többlettel rendelkező
gazdaságokban a fő probléma az, hogy képes-e a jegybank az ebből eredő
devizabeáramlást az inflációs nyomás felerősödése, vagy az árfolyam
felértékelődése nélkül kezelni. A deficites gazdaságokban (Argentína, Brazília,
Mexikó, Lengyelország) kérdéses, hogy a gazdaságpolitika képes-e kellő időben
és mértékben korrigálni és elkerülni a spekulatív valutatámadásokat.

A másik jelentős és a világgazdasági konjunktúrát
befolyásoló globális egyensúlytalanság az ipari államok kibocsátási résében
meglévő nem csekély eltérések és ezek várható változása. Miközben az USA-ra 4-5
éve pozitív és 2000-ig fokozatosan növekvő kibocsátási rés volt jellemző, addig
ez enyhén negatív volt az euró-övezetben, és erőteljesen negatív Japánban. A kibocsátási résekkel kapcsolatos fő kérdés, hogy valóban mérséklődik-e az
amerikai, az európai és a japán kibocsátási résekben meglévő jelentős eltérés
és hogy ez kezelhető lesz-e jelentősebb árfolyam-, tőkemérleg, monetáris
politikai korrekciók nélkül. Az általános bizonytalanságon túlmenően a
kibocsátási rés alakulásával kapcsolatosan speciális problémák is felmerülnek
az egyes gazdaságokban:

• az USA-ban kérdéses, hogy meddig lesz
  igaz az inflációmenetes növekedés lehetősége és ezen belül az új gazdaság
  termelékenység növelő hatásának érvényesülése,
• Japánban kérdéses, hogy mikor jelenik meg
  az aktuális növekedési eredményekben a szerkezeti reformok és az erőteljes
  fiskális stimulus várt pozitív hatása,
• az euró-övezetben kérdéses, hogy átvált-e
  a gyenge euró által nyújtott növekedési impulzus a beruházások, a
  termelékenység növekedése és a szerkezeti reformok által biztosított
  fejlődésre.

A kibocsátási résekkel összefüggő globális
egyensúlytalanság a keresztárfolyamok alakulása és ezen belül is a dollár-euró
árfolyam szintje. Az euró dollárral szemben 2 év alatt bekövetkezett közel 25
százalékos leértékelődésének voltak fundamentális és a piaci szereplők
várakozásai által meghatározott tényezői, amelyek elkerülhetetlenné tették az
európai valuta gyengülését. Ugyanakkor a 2000 harmadik negyedében kialakult
euró-dollár árfolyam minden számítás alapján kívül esik az egyensúlyinak és
hosszútávon fenntarthatónak tekinthető árfolyamsávtól. Ezért a tőkeáramlások és
a globális befektetési portfoliók devizaszerkezetének átrendeződése
dinamikájának, a relatív ciklikus pozíciók, valamint a monetáris politikák
alakulásának függvényében várható az euró erősödése a dollárral szemben.
Kérdéses, hogy ennek dinamikája, illetve az ezt a fizetési mérlegben, a
tőkeáramlásokban kísérő globális átrendeződések milyen hatással lesznek a két
régió és a világgazdaság növekedésére.

Az említett kockázatok befolyásolhatják a világgazdaság
növekedését, a világkereskedelem és a globális tőkeáramlások dinamikáját. Az
elemzett folyamatok és veszélyek alapján a világgazdaság növekedése 2001-ben
kissé lelassul: az idei 4,5 százalékos növekedési ütemről várhatóan 4 százalék
körülire. A kisebb növekedés elsősorban a fejlett gazdaságok mérséklődő
kibocsátás bővülésének köszönhető, amit elsősorban az amerikai gazdaság lassuló
növekedése határoz meg. A fejlődő gazdaságok növekedési üteme 2001-ben
várhatóan a 2000-es közel 5,5 százalékos körül marad oly módon, hogy az ázsiai
gazdaságok lassuló növekedése (elsősorban Dél-Korea, kisebb mértékben Kína) a
latin-amerikai és kelet-európai térség kissé robusztusabb kibocsátás növekedésével
párosul. A kibocsátás lassuló ütemű növekedése, valamint a várható
árfolyamkorrekciók nyomán mérséklődik a világkereskedelem növekedési üteme is a
2000-re várható 10 százalékról 7,5-8 százalékra, ami azonban még mindig enyhén
meghaladja az 1997 előtti időszakra jellemző átlagos értékeket.

Az olajárak 2001-ben mérséklődnek a kissé csökkenő
kereslet, a kitermelés enyhe növekedése nyomán, de a csökkenés mértéke jóval
elmarad az 1999-ben és 2000-ben megfigyelt átlagos 40 százalékos
árnövekedéstől. Ezzel együtt az inflációs nyomás erőteljes marad a fejlett
gazdaságokban és az olajimportőr államokban egyaránt, ami a monetáris politikák
szigorodását váltja ki. Az infláció elleni küzdelem elsősorban az
euró-övezetben eredményezi a kamatok emelkedését, miközben Japánban a zéró
kamatláb politika feladását követően növekednek a kamatlábak.

A következő évben várhatóan javulnak a feltörekvő
gazdaságok külső finanszírozásának feltételei is, növekszik a nettó
tőkebeáramlás mértéke. Ebben a közvetlen tőkebefektetések enyhe növekedése és a
portfolió befektetések stagnálása mellett elsősorban a korábban felhalmozott
adósságok csökkenő mértékű törlesztése játszik meghatározó szerepet, elsősorban
az ázsiai régióban. A fejlett gazdaságokban bekövetkező kamatemelések nettó
tőkebeáramlásokat csökkentő hatása nem lesz számottevő és ezt semlegesíti a
feltörekvő régiók kockázati prémiumának enyhe csökkenése, valamint a gyors
növekedés által generált kedvező befektetési lehetőségek.